Vettünk pszichológusunknak szülinapjára pokrócot, merthogy betöltötte a harmincat, meg terhes is, és valamiért azt gondoltuk, hogy a terhes nőknek szükségük van pokrócra. Tegnap adtuk oda, valamint meghívtuk egymást egymás esküvőjére J-val... ő az a kollégám, akit Újkolléga néven emlegettem, amikor egy osztályon kezdtünk dolgozni, de azóta már nem annyira új, másrészt azóta már nem dolgozunk egy helyen, úgyhogy gondban vagyok a nómenklatúrát illetően, na mindegy, lényeg, hogy öregszünk, szülünk, házasodunk, meg ilyesmik történnek. Mindenféle dolog történt a héten is, amitől dühöng foglalkoztat, például Főnökünk kétórás rendezvény keretében ismételten részletesen és érthetően előadta, mennyire hülyék vagyunk és tájékozatlanok, és el is kezdtem félni, hogy ha az önéletrajzos átka fogott rajtam a múltkor, akkor majd ez is fog, és akkor képtelen leszek uptodate-en és evidence based-en gyógyszerelni és a szakcikkek olvasás előtt szétporladnak az ujjaim között. Vagy kigyulladnak vagy felrobbannak, amennyiben elektronikus formátumról lenne szó. Meg még a két nőismerősömmel kapcsolatos sztori is düh sokat jár az eszemben, de azok nempublikusak.
Az elmúlt két napban meg annyi neuropszichológiai tesztet vettem fel, amennyi egy neuropszichológusnak is dicséretére válna, az meg nem vagyok. És olyan érdekes például a betűfluencia feladat, amikor 's' betűvel kezdődő szavakat kell sorolnia a betegnek, és azt mérjük, hogy adott idő alatt hányat tud mondani (a Dr. House-ban is volt ilyen), és a skizofrének pl. rendre olyanokat mondanak, hogy "segítség, sajnálom, sikoly, siralomház, sír, sokk". Most viszont hazamegyek, úgyis jövök holnap is.