Megnéztük a V, mint vérbosszú c. filmet - egyszer meg lehet nézni végülis, csak végig az járt a fejemben, hogy basszus, pedig milyen jó kis filmet lehetett volna ebből csinálni. Ha mondjuk a készítők megnézték volna előtte a Dark City-t, a From Hellt, meg olvastak volna valamit a politikai diktatúrákról, legalább ezt a verset, biztos lefordították angolra. Mert az a baj a filmmel, hogy nem elég nyomasztó. Diktatúra van, az emberek félelemben élnek, meg kell őket menteni... de közben boldog angol családok összebújva nézik a nagyképernyős plazmatévét a kanapén, kislány kezében plüssmackó, odakint ragyogó napsütés, meg mosolygós, egészséges öregemberek az idősek otthonában. Idill. Oké, megértem, hogy vidám amerikaiak nem tudnak sokat a zsarnokságról, meg, hogy ez a film nem társadalomkritika akart lenni, de annyi nyomasztó film készült már, nem igaz, hogy nem lehetett volna egy kicsit lejjebb venni a cukormázból. És akkor nézzük csak, mi is történik: az álarcos (álarca alatt torz arcú), vörösrózsás, szeretni bizonyosan képtelen hős gondjaiba veszi a naiv, árva, ám annál bátrabb/tehetségesebb leánykát, tanítja, beleszeret, végül romantikus, ám rosszul végződő jelenet föld alatti labirintusban? Ezt a filmet láttuk már, sőt, színpadon is, zenével, csak akkor Az Operaház fantomja volt a címe.
Következő csalódásként aztán megnéztük a Mirror maskot. Biztos voltam benne, hogy tetszeni fog nekem, mint Neil Gaiman-rajongónak, és voltak is jó párbeszédek, amiken fel lehetett ismerni Gaiman humorát, és az jó volt, de a látvány olcsó, gagyi és idegesítő. Vagy legalábbis engem valamiért idegesít, ha valódi emberek botorkálnak szemmel láthatóan rajzolt vagy számítógéppel animált hátterek között. A főszereplő kislány ugyanis, mint ahogy azt egy Neil Gaiman-féle főszereplő kislánytól megszokhattuk, fantáziavilágba kerül, ahol kalandokba keveredik. A fantáziavilág az, ami mindvégig ordítóan mű, pedig nagyon szürreális akar lenni, és időnként hihetetlenül gagyi, de a szfinxektől egyenesen sírhatnékom támadt. Dalí végképp becsavarodik és újraforgatja a Végtelen történetet kevés pénzből, de hollywoodi producerekkel.
És egyiknek sem olvastam az eredetijét, de érezni lehet a filmekből, hogy valami klassz eredetit rontottak el. Ezentúl csak olvasni fogok, ígérem.