Szóval tegnap, miután körülnéztem a neten, hogy mi hír a nagyvilágban, valamint néztem egy kis híradót is a tévében, valahogy az a kép kezdett kialakulni bennem, hogy mégse ártana venni egy fafűtéses kályhát, mert hátha még a télen kitör az atomháború, és akkor milyen romantikus, és egyben életmentő is lenne a tizedik emeleti panelban fát vágni és melegedni a tűz mellett, míg odakint hulló hópelyhek, lángoló hidak, megfagyott lótetemek, miegymás. Aztán volt szó a választásokról meg a filmszemléről is, ami tovább rombolta fajunk épelméjűségébe vetett, egyébként is ingatag lábakon álló hitemet. De aztán szerencsére tovább néztem a tévét, és láttam egy remek kis műsort, amelyben rendkívül értelmes, elhivatott tudósok beszéltek a klímaváltozásról. Nagyjából száz év alatt fog annyit emelkedni a tengerszint, hogy az úgy 80 millió embert érintsen közvetlenül, de a többiekkel sem tudjuk, mi lesz, mert ez jól összekuszálja majd az áramlatokat, és teljesen kiszámíthatatlan, hogy mi lesz velünk a Golf-áramlat meg az El Nino nélkül. Mármint, hogy jégkorszak-e vagy sivatag.
De különben, ha választani kell, hogy irtsa ki magát az emberiség valami hülyeség miatt, vagy öntse el az egészet az óceán aztán kész, hát nem is tudom, melyikre szavaznék.

És akkor néztem még egy kicsit a klímás műsort, és azt mondta benne egy elhivatott kutatónő nagyra nyílt, ártatlan szemekkel, hogy: "Fontosak a klímakutatások, és az ezzel kapcsolatos széleskörű tájékoztatás, hiszen politikusaink ez alapján dönthetnek felelősségteljesen arról, hogy hova építsék a kórházakat és az iskolákat. " - és ezen elég sokáig nevettem.