Segítség, már csak egy nap van a szabimból és még egy csomó mindent akartam csinálni. Most itt ülök lemerevedve a kávémmal, és nem tudom, mihez kezdjek.
Hétfő óta:
- konzekvensen fogyókúráztam, amiből a legnagyobb kihágást a tegnap esti fél adag cézár saláta jelentette
- tíz év után először kozmetikusnál voltam (az Yves Rocherban, nem drága, de semmi extra)
- eddig hat és fél órát edzettem
- tanfolyam keretében megtanultam kezelni pár internetes egészségügyi adatbázist
- bevittem a novellámat a szerkesztőségbe, a siker egyelőre még várat magára
- írtam egy gagyi, ám az adott közönséget legalább biztosan meglepő novellát házi feladat keretében (mert ha nem írok semmit, végül ki fognak rúgni a körből)
- egyszer voltam szaunázni
- felváltva olvasom Bartis Attila: Lázár-apokrifek és China Miéville: Rat king c. könyveit, mindkettő másképpen nyomasztó és mindkettő nagyon jó
- megnéztem a Batman beginst, ami leszámítva a súlyos életbölcsességekkel teletűzdelt első háromnegyed és utolsó fél órát, műfajában akár nézhető is lett volna, bár részemről a gothami részeknél hiányoltam a jó kis Tim Burton-ös hangulatot
- vettem a húgomnak egy íróasztalt a kikában, magamnak meg egy klassz sárga ruhát (holnap esküvőre megyünk és kellett elegáns ruha) a kiárusítás alatt álló skálametróban
- megtartottam (másodmagammal) életem első tréningjét, ami jól sikerült, bár fura visszajelzésekkel, de egy halom pénzért
- további személyiségfejlődésem érdekében voltam a pszichológusomnál is, elmeséltem neki az álmomat, aminek nagyon örült, lévén analitikusan orientált

Szóval el tudnék képzelni még pár ilyen hetet, esetleg némi plusz strandolással. Lehet, hogy a végén kiolvasnám a retikülömben hetek óta hordott Az ADHD és a skizofrénia genetikai aspektusai c. könyvet is. De lehet, hogy nem.

Mindig sejtettem, hogy az ember értékrendje élete során folyamatosan alakul, változik. A régi, velünk született, vagy otthonról hozott értékek mellé tapasztalataink árán építünk be újakat, vagy változtatunk a szemléletünkön. Ezért nem vetem meg a zenei újrafeldolgozásokat sem: van az úgy, hogy egy régi, klasszikus érték modern korunkban, új köntösben ugyan, de megállja a helyét. De azt azért soha nem hittem volna, hogy valaha a Yes: Owner of a lonely heart című számára fogok ugrálni Baucsek Norbi stepaerobik-óráján...!

Álmos hétfő délután, vigasztalanul zuhogó eső, a Szerkesztő pedig még mindig nem heverte ki teljesen a szombati bulit és a vasárnapi másnaposságot. De a fogadóórát muszáj megtartani, mert egy valamirevaló magazinnak legyen szerkesztőségi fogadóórája, ugye. Az más kérdés, gondolja a Szerkesztő, hogy mért éppen neki kell ezt csinálni. Két órán keresztül most majd megint egymásnak adják a kilincset a magukat science-fiction-írónak képzelő lúzerek meg kiskamaszok. Hátha ezúttal az eső elriasztja őket... Még a múlt héttel ezelőtti novella-és-egyéb-köteget sem olvasta el, és amilyen hideg van itt... ha lenne itt egy kályha, be is gyújtana velük, az egyszer biztos.
Csöngetnek. A Szerkesztő héhány szokványos káromkodást morzsol el a fogai közt, és a lehető legbarátságtalanabb arccal nyit ajtót - azonban a küszöbön a szokásos pattanásos ifjonc vagy szemüveges geek helyett egy jó csaj áll.
Istenem, ezt nemtom, mivel érdemeltem ki, de köszi - rebeg egy egyszerű fohászt a Szerkesztő, miközben szemügyre veszi a csajt. Olyan 25 és 30 közöttinek tűnik, a vagány naci törékeny, nőies formákat sejtet, azt pedig nagyon jó lenne látni, hol végződik a fekete felső alól dévajul kikandikáló rózsaszín melltartópánt. Vörös haja van, göndör, és olyan kócos, mint aki éppen most kelt ki az ágyból egy egész napos...
- Jónapot! - köszön a jó csaj illedelmesen, bűbájos, kicsit huncut mosollyal.
- Fáradjon beljebb, foglaljon helyet, miben segíthetek? - tolja a Szerkesztő a csaj formás feneke alá az egyetlen kényelmes széket.
- Hát... - mondja a lány, majd némi szünetet tart, és csak mosolyog, szégyenlősen, de mégis sokat sejtetően. - Szeretném megjelentetni ezt a novellámat.

Úgy tűnik, azok az egykor szingli lányok, akiket a főnökömhöz küldtem pszichoterápiába, végül mind bepasiztak. Eddig is felnéztem a Főnökre, de most már valami félelemmel vegyes misztikus tiszteletet érzek...

Csak szólok, hogy végkiárusítják a Skála Metrót, minden le van árazva, azaz illatszer, ruhanemű, táska, cipő, ilyesmi. A könyveket és a sínadrágokat persze elő sem vették vagy gyorsan eldugták, bár lehet, hogy jelen anyagi helyzetemben ennek inkább örülnöm kellene. Cserébe egy kedves varrónőjük ingyen felhajtja a ruhát, amit vettem. Mellesleg szerintem siralmas, hogy még a Skála Metró is áldozatul esett, kíváncsi vagyok, mi lesz a helyén, remélem, nem kínai ruhaüzlet.*

* Nem, nyugi, a kínaiakkal nincs bajom, csak nem túl jó minőségű ruhaneműt szoktak árulni, meg hát a kajájuk is... :-)