Önhibámon kívül elkezdtem olvasni Para-kovács Imre: Lassú fény című regényét, kérés nélkül kaptam kölcsön egy ápolónktól holmi Lovecraftekért cserébe. Nem tudom, honnan veszi, hogy aki Lovecraftet ad kölcsön, annak tetszeni fog a Para-Kovács is, különösen, hogy nem is az enyémek azok a Lovecraft könyvek, én ugyanis egy novella után elhajítottam a fenébe, az élet túl rövid ahhoz, hogy beteg könyveket olvassak - felkiáltással. A Para-Kovácsnál már az első bekezdés után tudtam, hogy rémeket fogok álmodni, akár tovább olvasom, akár nem, és azt is, hogy még pszichopatának vagy elmebetegnek sem nevezhetem az írót, mert attól tartok, nem létezik még a számára megfelelő diagnosztikai kategória. Az első néhány oldal alapján a könyv a világvégéről szól, de nem ám az üstökössel-ütközik-a-Föld-típusú gyors és dicsőséges végről, hanem afféle lassú, beteg, degenerált elrothadásról. Kénytelen voltam egy darabig olvasni, mert nagyon sokáig nem jött a villamos, szakadt az eső, úgyhogy gyalog sem indulhattam el, a túloldalon lévő buszmegállóban ott tömörült Budapest autóval nem rendelkező népességének hatvan százaléka, tehát sokáig vártam a villamosmegálló eresze alatt, és nem volt nálam másik könyv. Ráadásul a kb huszonöt perc után befutó villamosra sem szálltam fel, mert olyan kétségbeesett küzdelemben nyomult fel rá körülbelül ötszáz ember, mintha az egyes villamos valami noé bárkája lenne, az utolsó hajó, ami elvisz a sötétből, hidegből, szakadó esőből, a közönyösen lefröcskölő gépkocsik és a zombiarcú bkv-utasok lassan, de biztosan szétrohadó világából egy, csak a homályos emlékezetükben létező napsütötte tévéreklámszerű tengerpart felé.
Á, hagyjuk, nyomába sem érhetek én a mesternek. Különben kis adagokban szeretem a Para-kovácsot, de egy regénnyi a letális dózis határát súrolja.
Szóval a cselekmény egy pontján, amikor több oldalon keresztül rendkívül képszerűen és részletesen eszegetik a szereplők egy csecsemő arcát, elhajítottam a könyvet, és A gépezetet kezdtem el olvasni, ami echte igazi steampunk, már az első öt oldalon legalább tízféle gőzmeghajtású szerkezet szerepel, valamint kibontakozni látszik az igencsak kedvemrevaló alapkonfliktus, nagyon tetszik, de aztán kaptam egy lehetséges fordítást, úgyhogy A gépezetet is le kellett tennem és inkább a hipertérben ugráló sárkányokkal foglalkozni, amire a kívántnál szintén jóval kevesebb időm van.
Meg fáj a hátam is, nem tetszik a hajam, nincs időm semmire, utálom a telet, "senki sem szeret, mindenki utál, azt hiszem, kukacokat fogok enni."