A hét nagy kalandja pedig, azon kívül, hogy véletlenül thai-bo vagy micsoda edzésre estem be és most nem bírom felemelni a karom, hogy az egyik kedvenc aerobic edzőmből kettő van. Nézegettem az öltözőben, hogy kicsit meghízott az elmúlt négy nap alatt és az előző hajszíne is jobb volt, majd kimentem, és ott volt egy ugyanolyan, csak vékonyabb és sötétszőkébb.
Nem azért ilyen unalmas a blogom, mert nagy horderejű, ám titkos dolgok történnek velem, hanem mert unalmas hétköznapokat élek, unalmas, egyhangú munkával, amelyek között az egyetlen változatosságot a könyvek és az aerobikórák jelentik, meg az, hogy Friends helyett most Gilmore girlst nézünk. El nem tudom képzelni, hogy régebben mi volt az a sok minden, ami mindig történt velem, kivéve persze, amikor reménytelenszerelmes voltam, mert azzal jól el lehetett tölteni az időt, hogy rám mosolygott meg mit vegyek fel, de abból már kinőttem. Igazából még vásárolni sincs akkora kedvem, mint régen, írni meg egyáltalán. De még rinyálni sincs kedvem. Na jó, van. Mindig sejtettem, hogy a neurózis valójában fertőző betegség, és ha sokáig dolgozom neurózisosztályon, előbb-utóbb elkapom a belélegzett levegőből.