Egyszer, a régi, dicső napokban, még sztárblogger koromban kaptam egy olvasói emailt, hogy olvassak Bartis Attilát. Bementem a könyvesboltba, de éppen nem volt tőle semmi, így kb két évre meg is feledkeztem róla. A későbbiekben rengeteg szórakoztató irodalmat, sci-fit, fantasyt és effélét olvastam, miközben félreérthető nyilatkozatokat tettem fenti műfajokról (mondjuk, máig sem tudom, pontosan mit jelentenek, de ezt hagyjuk). Így alakult, hogy egy kedves ismerősöm előítéletekkel terhelt sznobnak titulált, akinek csak a Magasirodalom számít olvasásra érdemesnek.
Akkor éppen Frederik Pohl: Átjáró-ciklusának harmadik köteténél tartottam, de annyira megsértődtem a szórakoztató irodalom minden olvasójára, írójára és felmenőikre, hogy azonnal a sutba vágtam, és "Ha Ti így, akkor én meg úgy!"-felkiáltással átmentem a közeli könyvesboltba Rendes Könyvet venni. Így vásároltam meg végül Bartis Attila: A nyugalom c. könyvét, ami remekül megírt, nagyon hiteles, kissé beteges, de mindenképpen felkavaró, az emberi kapcsolatokról szóló könyv. Sokkal később láttam, hogy az író színdarab formájában is elkészítette a művet, ráadásul Udvaros Dorottya főszereplésével, amit imádok. Az már teljesen a véletlen műve volt, hogy egyik ebédnél összefutottam a Színházjegyes Nénivel, aki hatalmas erőkkel tukmálta rám a kultúrát.
A végkifejlet kikövetkeztethető: tegnap láttuk az Anyám, Kleopátrát a Nemzetiben, ami felkavaró, esetenként vicces, elképesztően cinikus, és zseniálisan megrendezett darab. Ezúton gratulálnék a fiatal Bartis Attila tehetségéhez, valamint köszönöm annak az olvasónak, aki felhívta a figyelmemet a könyvre.