Rengeteget okosodtam ma egy neuropszichiátria szimpózium keretében, valamint remekül szórakoztam a szakma jeles képviselöin. Álmos hangulat, elöadások egymás után, néhány nyögvenyelös, lagymatag hozzászólás, majd Csányi Vilmos beszél Az állati tudat-ról - hirtelen mindenki éberebb lesz, az elöadás végén pedig neves, idös pszichiáterek és neurológusok rángatják ki egymás kezéböl a mikrofont, mert mindenki hozzá akar szólni és mindenki el akarja mesélni a saját kutyás/macskás történetét. Valahogy megnyugtatónak tartom, hogy a felnötteket is jobban érdeklik a cicák, mint a kognitív idegtudományok.
Ezenfelül megtapasztaltam, milyen Lotte* szerepében, jó régen voltam már jómagam a viszonzatlan szerelem tárgya, és inkább jó érzés. Az meg külön jó, hogy tudom, hogy a fiatalember nem vár tölem semmit, és nem akart semmit, csak tudatni. Legalább tisztában van az esélyeivel.
Most pedig megnézem, milyen idö lesz Londonban.

*Az a csaj, akibe Werther viszonzatlanul szerelmes Goethe: Az ifjú Werther szenvedései címü romantikus müvében.