Közben kiolvastam Eric Fromm: A szeretet művészete c. könyvét, ami végül do-it-yourself helyett inkább filozófiai műnek bizonyult, megtudtam belőle, hogyan vezet az arisztotelészi logika kereszténységhez és tudományhoz, a paradox logika pedig buddhizmushoz és toleranciához, valamint megismerkedtem a "páros önzés" fogalmával. Szeretem, amikor megbecsült szakemberek nyomtatásban is leírják azt, amit eddig én csak saját szubjektív, esetleg hibás ítéletemnek tartottam. Azt mondja a Fromm bácsi, vannak azok a fajta párok, akik csak egymást szeretik és senki mást. A "bújjunk-el-ketten-a-gonosz-világ-elől"-típus. Fromm szerint itt valódi szeretet helyett az énhatárok kiterjesztéséről van szó. Az egyik ember a másikat itt nem emberi valójában szereti, nem azt szereti benne, amilyen ő igazán, hanem azt, hogy kiterjesztheti rá a magányát. Két külön magányos helyett együtt magányosak.
Very good, többször volt benne részem, csak nem tudtam eddig megfogalmazni. Aki nem szereti az embereket*, nyilván engem sem fog.
Most Eric Berne: Szex a szerelemben c., khm, művét olvasom. Berne-nek eddig két könyvéhez volt szerencsém, amik jók voltak, ezért belefogtam a harmadikba is. A hetvenedik oldalon még mindig nem tudtam eldönteni, hogy Eric Berne részegen írta egy mániás fázisában, vagy a fordító szedett a munka során folyamatosan extasyt. A könyv stílusa mindenesetre nem az a kifejezett józan-tudományos.

*Ja igen, bármit mutat a látszat, embernek tartom magam :-)