Ma reggel a gyárban, Kollégát váltom, kap ajándékot is, mint tavaly, de persze egészen más idők járnak. (Ilyenkor elgondolkodom, hová tettem a józan cinikus énemet, amikor tavaly... bevalljam? Az ember vállalja fel a múltját, bevallom, kaleidoszkópot meg Coelho könyvet vettem neki...Hát... Hát, sötét idők jártak akkoriban. Naggyon sötét idők.)
K.: - És, karácsony?
i (vállat von): - Szokásos. (elgondolkodik). Bár, végülis nem volt annyira gáz, mint tavaly.
A tavaly karácsonyból főleg a narancsos pisztrángra és az azt övező konfliktushelyzetre emlékszem, meg Bright szövegére ("Két nap a pokolban."), meg több kilométeres, ám terápiás hatású körútonsétálásra. I am grateful for that.
Idén nincs konfliktus a túrógombóc körül, ezoterikus nagybátyám sem ufós történetekkel traktál, ehelyett megmutatja Chi-Trainer Plus elnevezésű, 220 V-ról működtethető életerő /'csi'/-növelő szerkentyűjét, Sopronban sétálok a szerelmemmel, valamint megismerkedem a pasim nagymamájával.

Szereplők: Bright, Nagymama, isolde és egyéb rokonok (utóbbiak a hallgatóság szerepében.) Történik: december 25., about teatime. Háttérinfó: fenti dátum a pasim születésnapja.
Nagymama (jó hangosan, mert nagyot hall): - Rád aztán nem mondták, fiam, hogy dobgyátok a ganajra!
Bright: - Tessék?
Nagymama: - Rád aztán nem mondták, fiam, bezzeg, amikor ín születtem! Akkora kicsiny vótam, hogy nagyapám meglátott, aszt aszonta, mekkora ez, dobgyátok a ganajra! Akkora hó volt, az egész falut befútta, a bábanéni meg haldoklott, a nagyanyám segített a szülésbe szegén idesanyámnak, aszt koraszülött lettem, illen kicsike, e! Ollan kicsi vótam, hogy a macska fejire próbálták a főkötőt, amit a néném varrt nekem. Asztán nagyanyámat meg akarták büntetni, merhogy nem hívott bábanénit, dehát akkora volt a hó, a mienk meg ugye haldoklott.
Bright: - Amikor meghal egy boszorkány, mindig születik is egy.