Vámpír nevű kollégám kifejtette nekem a fantasy-irodalomról alkotott nézeteit a mai vizit előtt/alatt, ugyan nem sokat értettem belőle, lévén teljesen dilettáns a témában. Néhány hete azonban valószínűleg mély sebet ejthettem a világképén a következő beszélgetés során:
Vámpír (nézegeti az explorerben az előzményeket): - Te olvasod az rpg.hu-t?
isolde (tettetett felháborodással): - Nem, csak valamit megnéztem.
Vámpír (felcsillanó szemek): -Szerepjátékozol????
isolde (megvetően): - Na azért ott még nem tartunk.
Itt kb. három hét csend következik, erre nem tudott mit felelni, de valamiért azóta is azt hiszi, én vagyok az a kolléganője, akivel fenti témákról lehet beszélgetni. A fantasy-irodalom szerinte túlzottan a szerepjátékokra épül, legalábbis ezt vettem ki délelőtti monológjából, ami természetesen tele volt tűzdelve számomra érthetetlen szerepjátékos szlenggel; valamint a szerepjátékokban szereplő karakterek esetenként pontról pontra megfelelnek egy-egy személyiségzavarnak; a kedvenc szerepjátéka pedig az volt, amikor... (valami vámpíros, nem emlékszem). Kénytelen leszek többkötetnyi Shakespeare-rel meg Dosztojevszkijjel a hónom alatt flangálni kórházunk folyosóin, ha vissza akarom szerezni irodalomsznob-imidzsemet.