A mellékmeló-főnököm, a szívdöglesztő, az ellenállhatatlan, a csokoládészemű, szexiborostás, frissenvasaltinges sikeresharmincas Göri hívott fel az előbb, és jól lecseszett engem, amiért Lilla nem ment el a ma megbeszélt találkozójukra. Kicsit röhögtem közben, de persze addig messze tartottam az arcomtól a telefont. Valamiért ugyanis az a téveszméje, hogy a dolgozókat rendszeres időközönkénti lebaszással lehet motiválni a szorgalmas munkára, és hiába sugalltam neki sokáig a "több pénz" és a "pozitív visszajelzés" szókapcsolatokat, téveszméje az évek során mindvégig megingathatatlannak bizonyult. Tisztában vagyok vele, hogy nem azért tol le indokolatlanul, mert úgy gondolja, hogy nem dolgozunk, hanem, mert fixa ideája, hogy ez alapvetően szükséges, és ha nem tenné meg, képtelenek lennénk befejezni a projektet.
Göri: - ...hogy soha semmit nem csináltok meg rendesen, és ha megbeszélünk valamit, akkor azért illik eljönni...
isolde: - Jól van, figyi, elég lesz, meg szerintem Lillát ne cseszegesd, mert neki ettől tényleg elmegy a munkakedve.
Göri: - (bájosan kiesik a szerepéből egy mondat erejéig) Jól van, azért cseszegetlek téged és nem őt, meg különben is, én az elején megmondtam, hogy azt a részt vállalom a projektben, hogy néha felhívlak és lebaszlak benneteket. (visszaesik) De azért az mégiscsak túlzás, hogy annyira nem vagytok képesek, hiszen ti vállaltátok ezt a feladatot, de egyszerűen elképesztő...
Ezt különben valamilyen vezetőképző tréningen tanítják?