Bár az olvasásnak jót tesz a téli depi, véletlenül megvettem Stanislaw Lem: Solarist, az például egy nagyon jó könyv: sokkal nyomasztóbb, misztikusabb és érdekesebb a filmnél, ráadásul meglepetésemre a könyvben semmiféle, a filméhez hasonló végkifejlet nem szerepelt. Most meg az Esővárost hordozom (Bánki Éva nevű nő írta), skydisco nekem adta ajándékba, egyelőre borzasztóan idegesít, hogy 1. Már az első jelenet Száz év magány-nyúlás, 2. Annyi különbséggel, hogy határon túli magyarokról szól, 3. Ráadásul nem szimpatikusak a szereplők. Azért kap még esélyt, nagyon ritkán teszek le könyvet féligolvasottan, mint ahogyan filmről is ritkán jövök ki. Például Kafka: A per és Eric Rohmer: Claire térde. A Claire térdét a soproni mozi kamaratermében néztem, összesen ketten voltunk a nézőtéren, anyám meg én, és anyám már a film negyedénél pedzegetni kezdte, hogy ha most elindulunk, még hazaérünk a Dallasra. Hazaértünk.