A tejmentes diétán meg így rajta maradtam. Úgy kezdődött, hogy a Lány tejfehérje-allergiás lett úgy nagyjából két hónaposan vagy mikor, akkor tejmentes diétára álltam, négy hónaposan újfent megpróbáltam egy sajtot enni, de még mindig az volt, és aztán azt javasolta a téma hazai szakértője a gyerekklinikán, hogy legközelebb egyéves korban próbálkozzak. Ja, mert a tejfehérje a szoptatással átmegy a babába, így allergiás baba esetén az anyának kell diétáznia. Tehéntejfehérje pedig nem csak a tejben van, hanem minden tejtermékben, valamint minden olyan élelmiszeripari termékben, amelyben van sovány tejpor. Sovány tejpor pedig van az összes péksüteményben, az összes tejcsokoládéban, az összes fagylaltban (abban is, amelyikben tej nincs), a legtöbb virsliben, felvágottban és kenőmájasban, némelyik chipsben és némelyik tepertőkrémben. Szóval durva! Eleinte nehéz volt, aztán rájöttem, hogy ez kaland és kihívás, főzni, keresgélni, felfedezni új dolgokat. A karácsony mondjuk nem volt könnyű bejgli nélkül (általában vaj van bennük, az olcsóbbakban csak sovány tejpor). Viszont ez volt az egyetlen dolog, ami közém és az alváshiány miatt éjszakánként táblaszám felfalt egészmogyorós milkák közé állt, szóval bizonyos értelemben hatalmas mázli.
A Lány közben egy éves lett, napközben már nem is szoptatom, és most kellene visszaterhelni, vagyis tejterméket ennem két hétig (nekem, és közben szoptatni), csak épp beteg lett, ezért halasztottam (mert ha mondjuk kiütése vagy hasmenése lett volna, nem tudtam volna eldönteni, hogy a tej vagy az amúgy is fennálló vírusfertőzés okozta). Már rég elterveztem, hogy Danone activia joghurtokat fogok enni, különös módon ez az, ami a legjobban hiányzik, második legjobban a valódi vaj, és csak ezután következik a latte meg a pöttyös meg a haagen dazs. (Egyik cég sem fizet a reklámért.) Aztán úgy alakult, hogy ott ültünk a Moa étteremben és volt hatféle extrém fagylaltjuk és mindegyikben tej volt, úgyhogy végül a bodzás-karamellás citrommal terheltem vissza. Egyelőre nincs baja.
A paleo cukrászatról szerettem volna még értekezni, mivel sok terméküket ettem ebben a tejmentes évben, de most a Lány épp nem hagy írni, szóval legyen elég annyi, hogy hálás vagyok az irányzat létezéséért, nekem épp jól jött, ugyanakkor szögezzük le, hogy a süteményben fehér liszt, cukor és vaj van, és amiben ez nincs, az nem sütemény, akármennyi karobport, nyírfacukrot és útifűmaghéjat kevernek is bele.
Nyaralunk, vagyis egy pokrócon fetrengünk a panzió kertjében, körülöttünk pár könyv, játék, labda, keksz, levett cipő. A Lány a fűben molyol, kavicsokat és a tárgyainkat pakolássza, egyszercsak boldog miákolásba kezd. Körülnézünk, hogy hol a cica, cicát ábrázoló fotó vagy kistestű kutya (ezeknek szokott nyávogni). Nos, a "cica" a férjem által olvasott könyv borítóján van és ez az.
Mindenféle helyekre járunk eközben, voltunk D.-éknél lakásavató / szülinapi házibulin, a Lány is, persze csak a délutáni részén, fürdetésre hazaértünk, de így is klassz volt, később meg egy kolléganőm vidéki kerti partiján, az is jó volt. Érdekes ez, ahogy lehet menni a Lánnyal programokra, és persze más úgy beszélgetni a barátokkal, hogy az ember közben egy baba szájába kanalaz bébiételt vagy vigasztal vagy csak fél szemmel figyeli, megeszi-e a fűszálat meg a szőnyegrojtot, de mégis nagyon jó. Nem beszélve arról, hogy másfél évvel ezelőtt, terhességem során egyszercsak megőrültem, hogy churrost akarok enni, és azóta is kitartóan kutattam utána, de sehol nem volt, most pedig, úton D-ék felé, a Mom park közelében elmentünk egy mexikói étterem mellett és egy hirtelen megérzésnek engedelmeskedve elolvastam a kitett étlapot és churros!!!! Nagy mázli, hogy nem lakunk közel.
Voltunk a képregényfesztiválon is, mondjuk a Dürer-kert borongós időben délelőtt tízkor meglehetősen lehangoló látványt nyújt, plusz engem egyáltalán semennyire nem érdekelnek a képregények, kb. kettőt olvastam életemben, azok is a Firefly meg a Middleman le nem forgatott részei voltak, csak azért járok ilyen helyekre, mert vonzódom a szubkultúrához. A csaposfiú vicces volt, láttunk egy pár cosplayest is, birodalmi rohamosztagosokat meg az elfet, ettünk sültkrumplit, a Lány meg fűnek-fának boldogan integetett, imád világot látni meg helyekre menni. Lucia főnöke azt mondta, jól nézek ki, és tényleg, ez az imidzsem idén, szűk farmer, háti hordozóban cuki Lány, kezemben üveg sör, csuklómon belépő-karszalag. A sör alkoholmentes, az pedig, hogy vékony vagyok, a szoptatásnak, a rengeteg hordozós sétának, de főként az egyéves tejtermékmentes diétának köszönhető.
A múlt héten meg hirtelen elegem lett abból, hogy minden olyan alkalmat, amikor a férjem vigyáz a gyerekre (jellemzően szombat délelőtt 2-3 órát) már hónapok óta vagy tanulásra vagy munkára használok (mert van a Projektem, de erről majd máskor), és ezért most tudatosan odafigyeltem, hogy elmenjek inkább masszőrhöz meg a körmöshöz, nem mintha annyira fontos lenne a körömlakkom színe pelenkázáskor, de valamiért a szülés után a luxuskörmös az ultimate kényeztetés és az élők világába való visszatérés örök szimbóluma, nem lehetett kihagyni. Mondjuk szerintem szégyen, hogy nem volt nekik az árnyalatomból és a saját körömlakkomat kellett vinnem.
És még az is van, hogy egy éve soha, sehol nem voltunk kettesben a férjemmel és nem hagytuk másra a Lányt, főként mert a nagymamák vidéken élnek és mindig azt gondoltam, hogy nem ismerik eléggé a kis Lányt vagy az őket, dehát ez nem mehet így örökké. Egyetlen egyszer voltunk kb. másfél órát házon kívül, amikor még jól aludt a Lány, elaltatása után a szomszéd utcában lévő étterembe mentünk át, amíg anyósom vigyázott az álmára, de ez is több mint fél éve volt. Ezért mintegy másfél hónapja, miután elolvastuk ezt, vettünk két kupont a Nobuba, amely június 1-ig érvényes, direkt azért, hogy rá legyünk kényszerítve a kimozdulásra, úgyhogy ma anyukámra hagytuk a kis Lányt és ott ebédeltünk. Azt hittem, sírni fog, erre vidáman eljátszottak, megebédeltek. A Nobu meg semmi extra, a berendezés semmilyen, az ételek pedig nagyon finomak voltak egytől egyig, különösképpen a csirke shiitake gombával és pikáns misoval, valamint a karamellizált banán mangófagylalttal, de egyik sem olyan, amire emlékezni fogok egy év múlva is. Érdekes volt még, hogy a felszolgáló az elején megkérdezte, allergiásak vagyunk-e valamire, mondtam, tej, pontosan ismerte a különbséget a laktóz- illetve a tejfehérje-érzékenység között, és a menüsoromban szereplő desszertet tejmentesen készítették el, nagyon profik; ugyanakkor amikor megkérdeztem kíváncsiságból, lehet-e tudni az ételek kalóriatartalmát, azt a választ kaptam, hogy "mi nem foglalkozunk ilyesmivel". Ja, bocs. Azt hiszem, az is a baj, hogy én a jó alapanyagból készült, egyszerű ízvilágú ételekre bukom leginkább, ez a fajta gasztrosznob vagyok. Inkább egy lazac sashimit választok a mangós-gyömbéres kacsamellszuflé karamellizált makadámdióval tokaji borban érlelt fafülgombás rukkolaágyon helyett, és inkább egy criollo-t a mogyorós-citromos-creme brulées-bazsalikomos csokoládék helyett. Természetesen a Gyulai Bonbonmanufaktúra táblás csokoládéi ez alól kivételek, mert őket mindig választom, de eltértem a tárgytól, szóval minden fogás finom volt, csak egyik sem átütő, meg nekem kicsit túl fúziós.
A kis Lány pedig néha megáll elengedett kézzel, pár másodpercig, aztán megkapaszkodik újra. Nagyon aranyos. Mindig azt hiszem, hogy még nagyon pici és alig ért valamit a világból, aztán bejön a konyhába egy katica, a férjem azt mondja: "bejött egy katica", a Lány pedig zümmögő hangot adva odahozza azt a piros-fekete mintás hűtőmágnest, ami ugyan egy hordót ábrázol, de eléggé hasonlít katicára is. Mondjuk kb. két hónapos korától hónapokig napi rendszerességgel olvastam neki a Kipp-Kopp a fűben-t, tehát ha valamilyen állatot jól ismerhet, az a katicabogár.
Az alvása, az ugyanolyan rémes, mint volt, a sírni hagyást meg nem csináltuk meg, mert ilyen lágyszívűek vagyunk, hát ez van.
Most meg azt olvastam, hogy a meggyet úgy kell adni a gyereknek, hogy mielőtt kimagoznád és turmixolnád, leforrázod és szemenként lehúzkodod a héját, mert a héjától megfájdulhat a hasa. Szemenként húzkodjam le a héját. A meggynek. Nem kétséges, hogy a nyugati világ megérett a pusztulásra.
Ma elmentünk életemben, azaz a Lány életében először játszótérre - eddig inkább füves placcokon fetrengtünk pokrócon meg labdáztunk, de a füves placcok mind túl messze vannak tőlünk sajnos, gyalog nem elérhető távolságban, és nincs mindig kedvem utazgatni. A játszóterek meg közel vannak.
A Lány jól elvolt a homokozóban, mondjuk szerintem ez egy rémálom és én ezt nem fogom kibírni, hogy a réten szaladgálás helyett egy 2x2 négyzetméteres lyukban kell lapátolnom a hátralévő életemben tizenöt másik gyerekkel és anyukával együtt. Most főleg nagyobb gyerekek voltak, de vigyáztak és nem szórták a homokot a babámra, sőt, egyikük még homoktortákat is sütögetett vele egy darabig. És volt egy aggódó anyuka is a Lánynál fiatalabb gyermekével, aki megkérdezte tőlem, hogy jár-e már, mert az övé már jár - ó, istenem, ez vár rám hátralévő életemben, jár-e már, beszél-e már, tud-e már olvasni. A Lány még csak bútorokba kapaszkodva jár, és azt mondja, hogy vavava (kutya), <lefordíthatatlan nyávogásszerű hang> (macska, de az igazi macskanyávogást utánozza, nem az emberi miau-t, anyanyelvi tanártól tanult), nyányányá (szerintem ez azt jelenti, hogy "anya", akkor mondja, ha akar tőlem valamit), mammamma (kaja) és tyetyetye (zene). Magyarul, nem beszél, a játszótéri járóképes tizenegyhónapos meg már jól artikuláltan azt mondja a babákra, hogy "baba". Basszus, le vagyunk maradva, se járni, se beszélni nem tud, olvasni sem tud és első szimfóniáját sem írta meg, mi lesz így?
Egyébként ha véletlenül mégis zseni lesz a végén, akkor azt a történetet fogom mesélni, hogy én mindig is tudtam, konkrétan nyolc hónapos korában jöttem rá, hogy zseni: ülni sem tudott még rendesen az etetőszékben, megette a répapüréjét, majd desszertként felé nyújtottam egy almás ízesítésű rizskekszet. A kis Lány nézte egy darabig, majd hátranyúlt és az etetőszék huzata és váza közötti titkos rejtekhelyről előhúzott egy másik rizskekszet, ráadásul áfonyásat, ami már egy hete elfogyott, és felém nyújtotta. A nyolchónapos az még nagyon kicsi ahhoz, hogy ilyeneket össze tudjon rakni a fejében, szóval majd ha megkapja a fizikai Nobel-díjat, akkor ezt fogom mesélni a reggeli tévéműsorban.
Visszatérve a játszótérre, szóval szögesdróttal bekerített homokozókban kell ücsörögnöm mostantól, ó, irgalom atyja, ne hagyj el.
Voltunk Halász Judit-koncerten, pontosabban a délelőtti séta során odakanyarodtunk az utolsó két számra, hát le vagyok nyűgözve, komolyan.
Pár évvel ezelőtt a Szigeten elmondta a Guadalajara nevű kiváló, osztrák ska-zenekar kb. huszonötéves frontembere, hogy többé már nem játsszák koncerteken a Mondays-t, mert ezzel futottak be és már rettenetesen unják, és nem tudják jól játszani, mert átjön, hogy unják és nem szeretik. Szerintetek Halász Judit ma hányadszor énekelte el a Micimackót? Hetvenkét éves, és ugyanolyan aranyosan és hitelesen nyomja, mint gyermekkoromban. A hangján sem hallani, hogy öreg néni. Elképesztő.
A Lány által benyalt vírus megfertőzte a férjemet és engem is, úgyhogy hétvégi utazás lemondva, itthon fetrengünk és nem alszunk éjszaka. Meh. Azt értem, hogy a gyerekek mindenféle vírust elkapnak, de azt nem, hogy ezek miért terjednek át és győzik le a már kifejlett, egészséges immunrendszerrel rendelkező felnőtteket. Immunológusok, valaki?