Everyone is annoying

2013.08.28. 21:38 - címkék: Címkék: terhesség lány nyafogás Sopron - 22 komment

Szóval nagyon érdekes, ahogyan reagálnak az emberek a gyermekszületésre. Egyrészt van az, hogy a gyerekvállalás valójában közügy. Nincs mese, az, lehet azt képzelni, hogy a magánügyem, de nem. Már a terhesség alatt elkezdődik a jelenség, hamarosan új kismajommal bővül a létszám, és ehhez az egész majomhordának köze van. Többnyire szeretnék, hogy egészséges utód jöjjön a világra, így aztán érdeklődnek, faggatnak, tanácsokat osztanak, kollégák, ismerősök, szomszédok, vadidegenek az utcán, akikkel csupán annyi köt össze, hogy ő is az emberi fajhoz tartozik meg én is meg a leendő utód is. Hozzászólhat a terhességemhez a wc-s néni a mekiben, az összes pénztáros az intersparban, és az összes pultos a kávézóban megkérdezheti, hogy biztos nem koffeinmentesre gondoltam-e? Valójában, ha belegondolunk, tényleg érdekük, hogy egészséges babát szüljek, hiszen jó esetben az általuk befizetett TB-t nem költöm el a babám drága betegségeire, felnőve meg fizeti a nyugdíjukat. Nem hiszem, hogy ezt az emberek átgondolják, inkább csak kíváncsiak és/vagy jószándékúak, én a terhességem egy pontján rájöttem, hogy ez ellen hiába is tiltakozom, közügy, a horda új taggal bővül, az összes majomnak köze van hozzá, ennyi.

A gyermek születése után, mint minden*, ez is csak fokozódik, babakocsival is leszólítanak, kendővel meg aztán egészen biztos. Nem tudom, mi az a kendős hordozásban, ami még közvetlenebbé teszi az embereket, talán csak annyi, hogy cukibb és jobban látszik a baba, mindenesetre lényegesen többen elegyednek szóba velem ilyenkor, de nem csak a nénik, hanem mindenféle népek, fülhallgatós futószerkós fiú a liftben, kiscsajok a plázában, bácsi a kórház előtt**. Általában azt kell tudniuk, hogy mennyi idős a baba, fiú-e vagy lány, és hogy képes vagyok-e megfelelően táplálni. Mindenkinek tudnia kell, képes vagyok-e megfelelően táplálni az utódot (hogy ti. "van elég tejed?"). A másik, amit szintén sok embernek kell tudnia, hogy vajon alszik-e éjszaka a baba, azaz tud-e az anyaállat elegendőt pihenni, vagy ki fog purcanni mindjárt. Proaktívabb fajtársak esetleg megjegyzik, hogy melege van, vagy éhes, vagy nem vágja-e ott a kendő a kis lábát. A járókelők érdeklődése ebben nagyjából ki is merül, a barátok, kollégák és távolabbi ismerősök viszont még segítenek is, úgy értem, mindenféle segítséget ajánlanak fel, meghívnak magukhoz, főznek nekem, dolgokat adnak kölcsön, ruhákat, takarót, sterilizálót, babamonitort, hordozókendőt, másik fajta hordozókendőt, hoznak csokit, szoptatós teát, szójatejet, pelenkát, játékokat, könyveket, felajánlanak bébiszittelést. Sosem látott emberek postán küldenek dolgokat. Ez mondjuk elég jó, én az elmúlt tíz évben sokat segítettem sok embernek, és most ezt meglepően jól visszakapom, nem feltétlenül ugyanazoktól az emberektől, de a karmikus egyensúly simán megvan, mondom, meg is vagyok lepődve. A múltkor négy ember, vagyis az egész sor nógatott a gyógyszertárban, hogy álljak eléjük, én szabadkoztam, ők meg erősködtek, egy negyvenes nő, egy rozoga bácsi, egy jól öltözött fickó meg egy teltkarcsú cigányasszony kórusban erősködtek, hogy álljak csak eléjük a babával. Az okmányirodába be se kellett mennem az elkészült jogsimat átvenni, a biztonsági őr elkérte a személyimet a recepción és másfél perc múlva kihozta. Ügyintézzetek rugalmas kendőben hordozott cuki babával.  

A másik oldala a dolognak, amikor az embereket idegesíti, megijeszti vagy felzaklatja a kis jövevény. Természetesen a gyerekek hangosak és idegesítőek, az enyém is, más gyereke meg még inkább. Annyira rémisztőek, hogy sok horrorfilmben gyerek a főszereplő, tudjátok, a furcsa kislány, akinek a szemébe lóg a haja és megszállta az ördög vagy démonok, esetleg ő maga a Megtestesült Gonosz. A gyerekek azért rémisztőek, mert az ellenségeink, hiszen ők fogják örökölni a Földet, amikor belőlünk már kukacok lakmároznak. Most még csak hangosan sírnak a szomszédban, aztán meg majd semmibe veszik a véleményünket, kinevetik a demenciánkat, földöntik a járókeretünket, megrongálják a sírkövünket. Minden okunk megvan rá, hogy tartsunk tőlük. Emellett még az is idegesíti az embereket, amikor egy nő anyává válik és ettől megváltozik, konkrétan a legtöbb pszichológiai iskola egyetért abban, hogy egy időre kialakul egyfajta anya-gyerek egység, a haverjaim meg nem anyagyerekegységgel akarnak haverkodni, hanem velem. Az anya-gyerek egység a különböző elméletek, illetve a különféle anyák és gyermekek esetében igen változatos ideig tart, visszamehet az ember hathetesen is dolgozni meg szoptathat nyolcéves korig is, mindenféle szélsőség létezik. De nincs mit tenni, a gyermektelen haverjaink számára egy ideig mindenképpen idegesítőek leszünk azzal, hogy az agyunk egy jelentős része felett átvette az uralmat a gyermek nevű szimbióta és az befolyásolja a gondolatainkat, valamint minden beszélgetés alatt fél szemünket rajta tartjuk és minden harmadik mondatot a beszélgetőpartnerünk helyett a gyerekhez intézünk. Erről gyermektelen koromban azt gondoltam, hogy iszonyú idegesítő, jelenleg meg azt gondolom, hogy well, én egy babát geggyülgetek***, mindenki más meg egyfolytában az okostelefonját basztatja, miközben velem beszél, deal with it. Különben kíváncsi leszek, meddig leszek még anya-gyerek egység, a Margaret Mahler**** szerint úgy kb. fél éves korig tart a normál szimbiózis szakasza, utána kezdődik a szeparáció. Meglátjuk. 

*Ami még fokozódik: az irreális aggódás, a kis lény szeretete, és az, hogy semmilyen kérdésre nincs válasz és mindenki ellentmondó tanácsokat ad. 
** Mármint Budapesten. Mert Sopronban, a zord alpokaljai időjárás edzette kérges szívű maguknak való népek hazájában egy hét alatt egyetlen ismeretlen néni szólított meg, az is turista volt. 
*** Győr-Sopron megyei tájszó. 
**** Aki amúgy szintén soproni és eredetileg Schönberger Margitnak hívták. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása