Kellett volna még idejében egy külön fotóblogot indítani a liftünkről.
Úgy keződött, hogy valaki (vagy valakinek a kutyája, erről megoszlanak a vélemények) többször a liftbe hugyozott, és nagyon büdös volt, főleg esténként. Később megjelent a lift falán egy udvarias papír, hogy "Tisztelt Lakó, ha a kutyája a liftbe piszkít, azt hipoval feltakarítani sziveskedjék Tisztelettel Gondnokság". Lakókörnyezetünkben nagy hagyománya van a "Tisztelettel Gondnokság" felirat alá tollal odafirkált "geci kurvaannyád" és hasonló megjegyzéseknek, ezen is megjelent néhány klasszikus, majd a szokásos módon valaki letépte a papírt. Az állat (mások szerint ember) azonban továbbra is a liftbe piszkít, azóta nap mint nap jelennek meg a Lakók üzenetei a lift falára firkálva kék alkoholos filccel vagy golyóstollal, amelyek az udvariasság és az elkeseredett agresszivitás különböző fokozatait tükrözik a "fasz szopo geci", "már ide is szarnak?","ez köz vécé basz meg", "Büdös van, Önök is érzik?" skálán. Néha ezeket valaki lemossa, illetve néha valaki felmos hipóval, gondolom, a Tisztelettel Gondnokság, olyankor csak fullasztó hipószag van a liftben. A feliratokon kívül az utóbbi időben a Lakók tisztán funkcionális, illetve fekete humorral fűszerezett installációkkal is jelentkeznek, múlt héten egy Brise Odor Controll műanyag illatosító állt néhány napig a lift sarkában finomutalásféleképpen, tegnap azonban a lift egy másik sarkában egy kisméretű, műanyag bilit találtunk, benne sárgás folyadékkal, amelyhez azonban nem társult az időközben ismerőssé vált hipóval kevert vizeletszag, így arra a következtetésre jutottunk, hogy a művészi önkifejezés eszközeként nyilván almalét önthetett a műanyag éjjelibe a kreatív Lakó.
Nekem különben lassan mindegy, az alkalmazkodóképességem ugyanis nem ismer határokat, azaz néha gyalog járok, valamint elhatároztam, hogy megtanulom tíz emelet hosszan visszatartani a lélegzetemet, gyakorlás kérdése, már elég jól megy, ha más emeleteken nem áll meg a lift és nem röhögtetnek, akkor már kibírom a tizedikig légvétel nélkül, de lesz ez még jobb is. Úgy gondolom, ha sikerül tökélyre fejlesztenem ezt a képességemet, ti. hogy sokáig megvagyok egy levegővel, akkor elmegyek gyöngyhalásznak egy békés kis Csendes-óceáni szigetre, és boldogan élek, míg meg nem halok, és majd interjút készít velem az Elle magazin, a fiatal nő, aki hátat fordítva a civilizációnak, egy hagyományőrző, természetközeli hivatásban találta meg önmagát és lelki békéjét, és mondja el nekünk, Izolda, hogyan hagyta ott az ígéretes orvosi/kutatói pályát és választotta helyette a veszélyes, ám kalandokkal teli gyöngyhalász-életet? És akkor majd a magazin hasábjain megköszönöm a kedves ismeretlennek (vagy kutyájának), aki annak idején tízemeletes panelházunk liftjébe piszkított rendszeresen, hogy elindított a gyöngyhalászat felé.
Igen, tudom, hogy a gyöngyhalászat már nem trendi, valamint életveszélyes, ha nagyon gáz, akkor majd nem csinálom sokáig, csak épp belekóstolok, aztán írok egy bestsellert az élményeimből, a címét még nem találtam ki, de mindenképpen lesz a borítón pálmákkal övezett lagúna.
Igen, tudom, hogy ha nem utaznánk New Yorkba nyaralni szeptemberben, és nem utaztunk volna pár éve Thaiföldre meg Kambodzsába, és múlt héten Zamárdiba, akkor félretehettük volna azt a pénzt, és közelebb kerültünk volna ahhoz, hogy elköltözhessünk egy jobb lakásba, de most komolyan, addig kell New Yorkba menni, amíg még megvan és nem pusztította el valami random meteor, mert a fizikusok véletlenül épp elszámolták a lehetséges pályáját.