Erről meg (a "harinyámon leszalad a szem"-ről) eszembe jutott ez a vers, úgyhogy most azon ritka pillanatok egyike következik, amikor verset posztolok kedvenc költőnőmtől.

Titkos éned romlásodra tör, önkezed
által lelöki ólommal futtatott, színes
üvegvázád, rálöttyenti a forró feketét
az első vendég fahéjszín selyemingére
érkezése pillanatában, s ha a kád
peremén ülve Tiborcként panaszkodsz,
mint trópusi papagáj szálldos és vihog.
Sima úton léptedet kátyúba vezérli.
Ha állást keresel, az alacsony, szigorú
férfi jelenlétében elfullasztja hangod.
Emlékszik titkos éned tükör előtt végzett
helyzetgyakorlataidra, és emlékeztet rá,
hogy ritkul a hajad, a szemed fénye megtört
és tördelni szoktad a kezedet sokszor.
Álmodban ülhetsz csak győzelmet fölötte:
a szobádban motozó betörőt félkarral
legurítod a lépcsőn, hogy csak úgynyekken;
a kijavítatlan dolgozatok kásahegyéből
repülőt hajtogatsz az alant rettegőknek.
De ha, mint megesik, kis, hegyi, szlovák
faluban méregkeverő hírében állt anyád
s előle futván a városba települtél,
méregkeverőnőt veszel majd feleségül,
és eljön a nap, hogy a helybéli szeretet-
otthonból főszakács nejedet kiveszed,
hogy neked főzőcskézzen ezentúl.

Takács Zsuzsa: Sorsanalízis