'Cos IIIII'm evil

Itt a Conversation 16 klipje (The National, jönnek Szigetre, örülünk, megnézzük őket ott is), ez egy klassz dal, szeretem, a klip egynek jó, a csaj pedig (Kristen Schaal) Mel a Flight of the Conchordsból, amely utóbbiban nos, nem éppen az USA elnökét játssza. Vicces.

My name is Alice and I remember everything

Komolyan, ha még valaki* betegnek nevez, amiért szeretem a horror- és különösen a női főszereplős akcióhorrorfilmeket, én esküszöm kibelezem széttrancsírozom szitává lövöm lángszóróval porrá égetem megeszem az agyát kimarkolom a szemgolyóit és beletömöm a szájába lefűrészelem a végtagjait megfojtom a saját hajával jó, hagyjuk.

Valójában egy kedves kis rövid, ám edukatív előadást szoktam tartani arról, miért kifejezetten egészséges és adaptív a düh, a félelem, és az önhatékonyság kitalált történetekben való megjelenítése és átélése, amelyben korábban főként a tárgykapcsolatelmélet alapvetéseire támaszkodtam, újabban pedig a kultúrantropológia, a népmesék és a mentalizációs elméletek egyes elemeit is beépítem.

*Ezek egyébként szinte kivétel nélkül pszichiáterek vagy pszichoterapeuták.

Perfection is not just about control, it's also about letting go

Megnéztük a Black Swant, ami az a fajta jó film, amelyik valójában rettenetes élmény, és meg kell nézned utána otthon egy Flight of the Conchords-epizódot, hogy helyreálljon az agyadban a neurotranszmitter-egyensúly.

(Igen, tudom, a Flight of the Conchords-ot eleve nem kellene egy mondatban emlegetnem a neurotranszmitter-egyensúllyal.)

Főleg rock and roll

Annyit szeretnék mondani a néplélekről, hogy WHO címszó alatt The Who nevű zenekarról található szócikk a magyar wikipedián, ellenben az Egészségügyi Világszervezetről nem.

Főleg a képzeletbeli egerek

Először meg voltam róla győződve, hogy biztosan hallucinálok, amikor állandóan egérszagot érzek a laborban (ahol egyáltalán nem dolgozunk egerekkel, se más állattal), de aztán felvilágosítottak róla, hogy az nem is olyan biztos.

(Ti. attól, hogy mi nem hoztunk be ide szándékosan egeret, még lehet itt egér.)

Fitness, wellness, Skandinávia

Egyszer, régesrég, álltam a sorban a DM-ben és az előttem álló nő ötvenezer forintért vásárolt és megérdezte tőle a pénztárosnő, hogy van-e pontgyűjtő kártyája és szeretne-e olyat, de nem szeretett volna, és akkor úgy alakult végül, hogy a kedves nő az én kártyámra íratta a vásárlását (remélem, ez nem illegális), így lett rengeteg DM-pontom, amit aztán még tovább gyűjtöttem, abban reménykedve, hogy egyszer hátha be lehet majd váltani valami értelmesre is a buta kuponfüzetek mellett, long story short, most hétvégén váltottuk be wellness-hétvégére. A Balaton még így februárban is elég klassz, alig lézengenek az emberek, vannak viszont kacsák kis jégdarabkákon, meg napfény, meg hosszú fasor, meg pezsgő reggelire. Egyetlen hátrányát találtam az Anna Grand Hotelnak, wellnesshotel létére nincsen benne sportolási lehetőség. Vagyis, van bowling, meg az élménymedencében sakk, ahol a fehér királyt egy zöld növényi szár helyettesíti, az egyik futót pedig egy furcsa kő, reméljük, nem rágógumi volt valaha. Én esküszöm lementem volna sportolni, ha van valami aerobic vagy akvafitnesz vagy legalább gépek. Így kénytelen voltam tepertőt enni hideg előételnek, dögleni, és kiolvasni az idegesítő könyvet arról, hogyan dumáljuk rá a pszichotikusokat a gyógyszerszedésre (muszáj volt), meg az érdekes könyvet arról, hogy a tudatos pillanat meg az interszubjektivitás (nem volt muszáj, de Sternt valamiért szeretem)*, meg az In Style magazint. Az is jó volt.

Különben heti négyszer eljárok a fitnessterembe, ami egyrészt klassz, mindig megdöbbenek azon, hogy mennyivel jobban vagyok lelkileg, amikor kicsit sportolok, de komolyan, közhely. Hirtelen már nem sírok folyamatosan amiatt, hogy sokat dolgozom és kevés pénzem van és nem látom a kiutat ebből, hanem, ez is oké. Gondoltam, hogy majd írok blogbejegyzést az egyes óratípusokról, mert már kipróbáltam kb az összeset, de aztán úgy döntöttem, minek, és nem fogom reklámozni az edzőtermet, mert egyrészt besértődtem a csapvíz miatt, másrészt úgyis odajár boldog-boldogtalan és a múltkor a steppadot igénylő zsírégető órára több órajegyet adtak ki, mint ahány steppad van, ezért tart itt ez az ország. Persze, attól még odajárok továbbra is. Viszem magammal a vizet. Meg az is érdekes, hogy tényleg nem volt időm ősszel edzeni járni, most meg hogyhogy lett időm, persze, igaz, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, de: milyen áron? Jelen esetben az egy állandó, véres harc az elemekkel, hogy én heti négy órát sportolni tudjak, konkrétan elhanyagolom a munkámat, van pár adminisztratív feladat, amit hetek óta húzok, másokat másokra nyomok át, elkésem a mozgásterapeuta képzésről, nem találkozom a barátaimmal vagy kések tőlük, nem megyek fodrászhoz és nem végzek házimunkát. Rettenetes harc. Igazán kíváncsi vagyok, meddig tartható ez fenn.

Valamelyik nap meg, a hétvégén, álmodtam valamit, amiről reggel félálomban azt gondoltam, hogy basszus, nekem tényleg totál az agyamra ment a munkahelyem, de már szerencsére elfelejtettem, mi volt az. Álmodtam valami mást is, amiben az a nemzeti park szerepelt, ahová hatodéves csereösztöndíjam alatt kirándultunk. Finnországba akartam menni csereösztöndíjjal, ahová senki nem akart, mert a sotésok mind görögbe meg spanyolba akarta menni lógni egy hónapra nyáron, így a két finn hely közül megnyertem az egyiket, és nagyon klassz volt. Egy hónap Turkuban, infektológia osztályon. Egyszer elvittek minket egy nemzeti parkba Helsinkitől nem messze, a busztól még több km-t gyalogoltunk fenyők meg moha meg zuzmó között, aztán odaértünk egy kis tóhoz fenyőerdők közepette, rettenetesen hideg volt a víz és nagyon tiszta, nekem persze be kellett mennem a vízbe menőzni, aztán sütöttünk kolbászt, aztán futottunk mintegy 3 kmt az utolsó buszra. Lenyűgöző volt az egész, sötét fenyők, tiszta, jéghideg tó, egy kis faház a parton. Ezzel a hellyel álmodtam. Reméljük, az univerzum / a tudattalanom nem azt szeretné üzenni, hogy disszidáljak skandináv országba orvosnak, mert még mindig semmi kedvem megtanulni svédül.

*Feltett szándékom, hogy folytatom az olvasónaplómat egyszer, és nem is rakok el kiolvasott könyvet, itt tornyosulnak az asztalomon hónapok óta. Nem adtam fel, fogok róluk írni.

Fölszedi lomha tagjait s megy

Van ez a Babits-vers, emlékeim szerint azt tanultuk róla, hogy a tigris meg a szőre valójában agresszor politikai rendszert szimbolizál, ami majd eltűnik, de én mindig leragadtam az eggyel konkrétabb értelmezésnél, pontosan arra az időjárásra illik, ami most zajlik itt, meglátom a hófoltokat és mindjárt eszembe jut egy ilyen kehes tigris. Én kérek elnézést.

Erről beszélek:

jő a fehér tigris, majd elnyújtózik a tájon,
csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha
tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség,
megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.

Főleg mentegetőzés

Jelen pillanatban amúgy a munkám és a fitness megy a blogolás rovására, pedig már múlt héten eszembe jutott, hogy olyan bejegyzést akarok írni, amiben elmesélem, hogy mik történnek velem. A régi szép idők dokumentarista stílusát felelevenítendő. Filmforgatással, kínos témák tantermi oktatásával, külhoni pszichiátriákról kapott ijesztő hírekkel, kritikátlanul drága borokkal, magyar himnusszal, otthon készült pizzával és akciós trópusi koktélokkal, hiphop-aerobiccal, zumbacipővel, csoportdinamikával és különös emberekkel tarkított mindennapjaink kora tavasszal a keleteurópai panelrengetegben. Ilyesmi. Majd lesz rá időm valamikor, és akkor.

Csak egy jelet adok a gépnek

Könyvesbolt a plázában. Anyuka az egyik könyvespolcot nézegeti.

Kisfiú (körbenézeget, keresgél, majd segítséget kér): - Anya, a robotok itt hol vannak? A robotoknak itt hol a helyük, hol vannak? Hol tartják őket?
Anyuka: - Kisfiam, itt nincsenek robotok, ez könyvesbolt.
Kisfiú: - Akkor hol élnek?
Anyuka: - A robotok nem élnek.
Kisfiú: - Miért, mi bajuk lett? Anya, mi bajuk lett a robotoknak? Anya, mi bajuk lett?

Munkahelyi baleset

Elvágtam az ujjamat a szakvizsgabizonyítványom fénymásolatával.

Segítség, segítség

Keresünk az intézetünkben folyó tudományos kutatásba egészséges kontroll személyeket, akik annyira egészségesek, hogy nincs sem tudomásuk, sem papírjuk arról, hogy pszichiátriai betegségük lenne, és nem is pszichológusok (elnézést a diszkriminációért, ez nem a szokásos pszichiáter-pszichológus ellentét, tudjuk, hogy számtalan, lelkileg kifejezetten egészséges pszichológus létezik, csak ők néhányat már ismerni fognak a tesztjeink közül és az úgy nem jó.) A kutatás célja, hogy jobban megértsük az emberi kapcsolatokban fontos szerepet játszó képességeket, úgy is mint érzelemfelismerés, helyzetértelmezés, memória stb. Számítógépes tesztjeink vannak erre, és azokat veszik fel különféle pszichés problémákkal küzdőkkel meg egészségesekkel. Sajnos egészségeseket szinte egyáltalán nem ismerünk, úgyhogy aki annak érzi magát, írjon egy emailt és minden részletet (hogyan, mit mikor, név nélkül, mit kérünk, mit adunk stb.) elküldök neki. Ez egy jó kutatás, nem én veszem fel a teszteket, de ismerem, úgyhogy jelentkezzetek bele sokan.

Girl, we couldn't get much higher

Az előbb meg megszereztem a Dance Centralban a Flying Blind achievementet, ami az, hogy legalább 10 számot kell flashcard-ok nélkül hard fokozaton öt csillagosra leugrálni. Hell yeah.

Dehát mit írnék a blogomba, ha nem ilyesmit.

Yeah, my knees got weak

Majdnem vettem magamnak egy, a fiatal Jim-et ábrázóló Doors-pólót a plázában a H&M-ben aerobic-ozós trikónak. Nem tudom, csak az az érzésem, mintha valahol lenne ebben valami irónia.

Persze, végül peace-jeleset vettem.

Nearly all the water on the planet is controlled by the evil Water and Power company

Helyszín: a Corvin Mögötti, amúgy remek edzőterem, ahol mindent szeretünk, kivéve, hogy minden csapból (az öltözőkben és a mosdókban) meleg víz folyik, hogy venned kelljen vizet tőlük pénzért*.
Szituáció: isolde megitta a helyszínen vásárolt 0.75 l-es szentkirályi ásványvizet a zsírégető óra közben, de még edzés után is szomjas, ezért az üres ásványvizes üveggel odamegy a pulthoz. A pultnál italokat lehet vásárolni, de van egy mosogató is, amelyből vélhetőleg hideg csapvíz is folyik.

1. Történik: 2011 január.

isolde (üres ásványvizes palackját nyújtogatva): - Szia, töltenétek nekem ebbe egy kis vizet?
Két pultos csaj: - Szia??
isolde: - Tudnátok nekem tölteni ebbe az üvegbe egy kis vizet?
Két pultos csaj: - ???
isolde: - Sima vizet.
Két pultos csaj értetlenül az ásványvizekkel teli hűtőre néz, majd vissza isoldéra, majd a hűtőre, majd egymásra.
isolde: - Cs-a-p-v-í-z.
Két pultos csaj: - Jaaaaaaa, oké - Ketten együtt megtöltik csapvízzel isolde üvegét.

2. Történik: 2011 február.

isolde (szintén az üres szentkirályis palackkal): - Szia, tudnál nekem tölteni ebbe egy kis vizet?
Pultos csaj (szemöldökét és vállát rángatva pofákat vág).
isolde: - ?
Pultos csaj (tovább fintorog és húzza a száját).
isolde: - Ööö.... Nem?
Pultos csaj (némi undorral): - Háttigazából, nem szoktuk ezt engedni....
Isolde elhatározza, hogy ha nem kap a csajtól minimum két dl csapvizet, akkor azonnal ájulást tettet itt a pult előtt, és legközelebb csak akkor lesz reakcióképes, amikor a kiérkező OMSZ esetkocsi mentőtisztje a szemébe világít a pupillalámpájával.**Felméri a helyszínt, hogy úgy tudjon összeesni, hogy nagyon ne üsse meg magát, és mérlegeli az epileptiform görcsök szükségességét.
Pultos csaj (kegyesen): - ... de jól van, tessék.

*Most egyrészt, ez szerintem rettentő unszimpatikus (igen, van ilyen szó) kicsinyesség a részükről, a sportoláshoz kell a folyadékpótlás, rendes helyen hideg víz folyna a csapból, ezért tart itt ez az ország. Másrészt, meg is vehetném persze, de ha heti négyszer megyek, és sokszor iszom egynél több vizet, az mondjuk legyen heti 6 víz, az havonta 24 víz, az már 7200 Ft, leárazáskor kijön belőle egy mangógatya, valamint környezettudatos olvasóink kedvéért: havonta 24 műanyag palackot dobok el teljesen feleslegesen, ami hatszázezer év alatt se bomlik le, globális felmelegedés, ózonlyuk, és ki tudja, hány ember jár még oda havonta és vesz állandóan vizeket. Keleteurópa. Húgom London egyik legpuccosabb szórakozóhelyén volt tavaly pultos, ahol a britek rendszeresen kérnek csapvizet és kapnak is.

**Sajnos etikátlan lenne kihívatni a mentőt, mert majd emiatt nem tudnak kimenni valakihez, akinek tényleg van valami baja. Az első mentőgyakorlatos eset, aminél ott voltam, egy infarktusos ember volt, akihez kb. egy óra alatt értünk ki, mert a város másik végéről mentünk, mert a területileg illetékes esetkocsit (ami 15 perc alatt ott lett volna) épp kihívták valami bokasérüléshez. Meg is halt az ember, mondjuk lehet, hogy amúgy is meghalt volna, ezt nem tudjuk.

Can't rain all the time

Akkor kicsit elengedjük a késztetést, hogy tovább szidjam a munkahelyemet, az orvosokat, a lakókörnyezetemet és úgy nagy általánosságban keleteurópát, hallgassunk vidám csajos zenét (tudom, régi, de ezzel sikerült túlélnem a tavaly novembert), örüljünk, hogy napfény van meg hogy idén újra divatba jön a trapézfarmer, esetleg változtassunk nevet és költözzünk Kaliforniába. Én addig sütök kekszet.

Ma az orvosokat szidom úgy általában

Hallgattam ma egy idősebb külföldi férfi történeteit a magyar egészségüggyel kapcsolatban, ki mit hogyan mondott neki, mikor hogyan rázták le, szokatlan módon nem a szokásos magyar rinyálás volt (hogy így szemét, úgy szemét orvos), hanem afféle nyugateurópai visszafogott meglepődöttség. Hogy tudniillik (fejcsóválva) mennyire udvariatlan / durva volt ez vagy az a doktor / doktornő. (A nővérek mind kedvesek és lelkiismeretesek voltak, azzal nem volt gáz.) Azon gondolkodtam közben, hogy tényleg, mekkora suttyók az orvosok*, és vajon miért ekkora suttyók, most komolyan muszáj konkrét suttyónak lenni amiatt, hogy valaki keveset keres? Mármint nyilván nem mosolyog az ember, ha a mellékállásául szolgáló ügyeletből ment dolgozni és alig aludt éjszaka és nem tudja fizetni a frankhitelt és egy hete nem látta a gyerekét, akinek nem tudja fizetni az úszásoktatást, és én nem is erre gondolok most. Az idegbeteg zaklatott agyonhajszolt stílus az egy dolog, az oké, azzal az a helyzet, hogy amíg ennyit keresünk, addig ki kell bírnotok.

De van a másik megküzdési mód, a lekezelő semmibevevő útszéli fölényeskedés, azt vajon hol tanulják az orvosok? Azt gondolják, hogy a jelenlegi megingó, ellenségképpé tett orvosszerepben majd attól visszanyerik az őket érdemlő tiszteletet? Hát, elárulom, hogy arcoskodás miatt nem nagyon szokták a betegek tisztelni az embert. És egyébként, én jártam orvosi egyetemre, ott már az egyetem alatt ment az arcoskodás, az orvostanhallgatók egy jelentős része nem tud viselkedni, ami alatt azt értem, hogy nem köszön, nem mutatkozik be, érezteti veled képzelt vagy valós fölényét stb. Arra jutottam, hogy vélhetőleg az egyetemen tanulják meg modelltanulás útján a gyakorlatvezetőiktől. Végülis ott láttak először orvosokat, azon szocializálódnak, hogy így kell viselkedni, a gyakorlatvezető meg arcoskodik meg suttyó egyrészt velük, másrészt a környéken lévő betegekkel vagy ápolószemélyzettel. Utána meg a főnökük, osztályvezetőjük. Persze, van, akiről lepereg mindenféle oktatás és nem teszi magáévá a hatodév végére sem a leharcolt / idegebeteg / fölényes / lekezelő stílust, de nem olyan könnyű. Szelektív internalizáció, mások viselkedését beemeljük a saját viselkedésrepertoárunkba.

De aztán a kollégám azt mondta erre, hogy eleve az megy orvosira, akinek istenkomplexusa van és nárcisztikus (tisztelet a 20 % kivételnek), és ebből a vidám egyetem alatti arcoskodásból lesz később a siralmas munkakörülmények és elismerés hiányának hatására az a fajta sértett nárcizmus, ami a lekezelő viselkedést eredményezi. Még azt is mondta a kollégám, hogy az ő gyakorlatvezetőinek nagy többsége nagyon normális, hiteles és emberi volt és máig emlékszik egyik-másikra.

Érdekes.

*Semmiképp nem szeretném egyöntetűen szidni az orvosokat, mert egyrészt a betegek egy csomószor legalább akkora suttyók, és akkor a hozzátartozókat ne is említsük, másrészt minden oldalon számtalan klassz emberrel találkoztam és volt (esetleg: lett volna) honnan szelektív internalizálnom a nagyképűsködésmentes stílust is.

Zsinórpadlás, pizsamagatya

A Művészetek Palotájában koncert előtt Johnny Walkert ittunk a backstage-ben, bögréből, meg usb-s rakétavetővel lőttek rám (az irodai hadviselés mindig meg tud lepni), meg a fesztiválszínpad zsinórpadlásán mászkáltunk, nagyon cool, meg megtudtam, hogy a mennyezeten lévő fából készült dolog (amire Joanna Newsom később azt mondta, "wow, cool ceiling") nem csupán díszítőelem, hanem arra való, hogy a lejjebb eresztésével és feljebbhúzásával szabályozzák a terem akusztikáját. Valamint rájöttem, mi akarok lenni, jelen pillanatban az álommunkám a büfésnénié a backstage büfében, szerintem jól csinálnám, szeretem a művészetet, ki tudom számolni a visszajárót és pszichiáter vagyok (azaz őrültek már nem nagyon tudnak kihozni a sodromból, és elsírhatod a magánéleti válságodat egy kókuszgolyó felett).

A koncert is klassz volt és profi, "az indie-szcéna hárfás csillaga" mindenki szerint tündérszerű, engem leginkább egy zakkant kismacskára emlékeztetett, nem a nyávogás miatt, hanem mert cuki volt, furcsa, és bájosan tüsszögött. Bár nagyjából úgy rémlik, megegyeztünk abban, hogy a Good intentions volt a legjobb, nekem legalábbis az tetszett a legjobban a koncerten (itt van, nem túl jó a videó sajnos), de most a Bridges and balloonst teszem be nektem, mert az volt az első szám, amit hallottam tőle, ebben a yummie mixtape-ben.

Meg még azon gondolkodtam, hogy mennyire jó fej lehetek, ha ilyen barátaim vannak, én a részemről rettentő büszke vagyok a barátaimra, a barátaim ugyanis a műpában vezetnek körbe, vagy lenyűgözően gyönyörű hangjuk van, vagy hajnali ötkor kelnek és úgy járnak az edzőterembe, vagy kiváló és olyan elhivatott orvosok, amilyen én még fénykoromban se voltam, vagy tudnak SAS-ben programozni, vagy a Nature-ben van cikkük, vagy dögös csajok és első osztályban rallyversenyeztek, vagy az egyik leglátogatottabb filmes blog gazdái, vagy iszonyú jó fordítók, vagy egy-két kicsi gyerekkel úgy néznek ki, mint akit a divatlapból húztak elő, vagy úgy főznek, mint bármelyik luxusétteremben, vagy világutazók, vagy mindenféle élethelyzetekben olyan ügyesen helytállnak, vagy a fentiek közül kettő-három is igaz rájuk egyszerre. Regényt mondjuk egyik se ír, csak a szájuk jár, de sosem késő.

Magamra pedig azért vagyok büszke, mert ma felkeltem fél nyolckor és elmentem kilencre az edzőterembe, de ez még semmi, ott észrevettem, hogy elfelejtettem nardágot hozni, és akkor úgy döntöttem, én ugyan haza nem megyek, hanem szerzek nadrágot. Ott volt mellettünk a Corvin pláza, minden üzlet zárva, egyedül a CBA volt nyitva, úgyhogy vettem benne 900 forintért egy világoskék frottír gatyát, eredetileg pizsamanadrágnak szánták és úgy nézett ki, hogy magára valamit adó ember (sem férfi, sem nő) a szemetet se vinné ki ilyenben. Én pedig hiú vagyok és paranoid, és sportkarrierem jelentős részében éreztem úgy, hogy biztos kinéznek az edzőteremből, mert dagadt és ügyetlen vagyok és nincsenek annyira menő tornacuccaim. Ez tíz kg-val ezelőtt volt, és többnyire közepesen menő tornacuccaim voltak, nem Nike, de mondjuk Reebok. Most meg teljesen lazán elvoltam a puccos fitnessteremben a szürkéskék frottírgatyában. Nem is rohantam oda minden emberhez és mondtam el neki, hogy "általában nem így nézek ki, csak ma otthonhagytam a gatyámat". Most vagy igénytelen lettem öregkoromra, vagy rettentő magabiztos. Esetleg mindkettő.

Just another day

Addig-addig rinyáltam, hogy csak meleg víz folyik a csapból az edzőteremben, amíg ma csak hideg víz folyt. Sajnos a tusolóban is. Később felmerült, hogy vehetek ilyen sportkártyát, ami egy csomó budapesti edzőterembe jó, például abba is, amelyik a munkahelyemhez van közel, meg abba is, amelyik az otthonomhoz van közel, egy éves hűségnyilatkozat szükségeltetik hozzá, és nem akarok venni, mert bár elég jó deal, klassz lenne, kihasználnám, olcsóbb, mint a bérlet az egyikbe, nemhogy mindkettőbe, de ha én egy év múlva is ugyanebben a lakásban lakom ÉS még ugyanitt is dolgozom, akkor... lőjetek agyon. *

Ennyit szerettem volna mondani az elköteleződésről.

*Valószínűleg a normális emberek nem szoktak így fogalmazni, hogy "lőjetek agyon", meg "ha ma is csak rántott sajt lesz a menzán, én megölöm magam, ezt nem lehet kibírni, ez kibírhatatlan", ezek a hisztrionikusan túldramatizált szófordulatok vélhetőleg a pszichiátrián ragadtak rám, én kérek elnézést.

Még mindig fitness

És kifelejtettem Hollandiát, most jutott eszembe, amikor Utrechtben voltam és egyedül laktam egy koleszszobában, napközben agyakat színeztem a monitoron és álmodoztam, délután-este meg edzőterembe jártam. Az az egyik kedvenc edzőtermem volt, tágas volt, tiszta, de semmi puccparádé, ha nem hoztad a vizesüvegedet, amibe töltöttél magadnak a csapból vizet, akkor adtak műanyag kulacsot kölcsönbe ingyen, amibe tölthettél a csapból vizet, bár lehetett kapni sportitalokat is, de nem nagyon láttam senkinél. (Ez most csak onnan jutott eszembe, hogy a Corvin mögötti helyen - amit a pár kellemetlenség ellenére továbbra is szeretek és oda járok - meleg víz folyik a csapból, ami szerintem kifejezetten égő.) A hollandok az edzőterembe sportolni jártak és az edzők és oktatók edzeni meg oktatni jártak oda, tök jó volt, nem kellett menő ruhákat felvenni, és kiszámítható színvonalú, jó órák voltak. A sok terem közül az volt az egyetlen, ahová úgy jártam aerobicozni, hogy arra az órára mentem, amelyikre épp odaértem munkából, mert nem volt olyan hangzatos/kiejthetetlen nevű, de idegesítő óra vagy hangzatos/kiejthetetlen nevű, de idegesítő edző, akit jobb volt kerülni. Persze, lehet, hogy ha három hónapnál többet töltök ott, akkor egy idő után meguntam volna.

Egyébként rettenetes a helyzet, hiába szeretnék, sose jutok el az edzőterembe, kinézem az ötkor kezdődő órát, aztán fél hétkor még a munkahelyemen vagyok, ó, irgalom atyja, ne hagyj el. Képzeljünk ide tetszőleges hosszúságú megszokott rinyálást arról, ahogy ez a munkahely megeszi az életemet és túl sok áldozatot kíván a részemről, kevés pénzért cserébe, stb stb.

Meg még ezt a blogot olvasom manapság, bár pilatesre még mindig nem járok*, egy csomó más dologról is szól mozgás/életmód témakörben és nagyon értelmes.

*Nekem az lenne jó, ha olyan helyen laknék, ahol fák vannak vagy közel az erdő, heti kétszer elmennék valami részben kardio-részben erősítő edzésre vagy futni, és heti kétszer tai-chi-znék vagy valami nyújtós-lazítós edzésre mennék, akár pilates, naponta húsz percet napoznék, valamint hetente kiolvasnék egy regényt. Én így is elfunkcionálok valahogy, max beveszek egy cataflamot, amikor fáj a hátam, de akkor lennék jól.