The times they are a changing

Szóval volt a Kollégám esküvője Szöszivel, akivel még sok évvel ezelőtt azon a héten jött össze, amikor én a férjemmel. Klassz volt, némi logisztikai nehézségek mondjuk adódtak, amennyiben úgy volt, hogy valaki levisz kocsival a helyszínül szolgáló vidéki településre, de én inkább meg akartam várni a külföldről érkező férjemet és együtt menni vonattal, végül késett a gépe és külön mentünk két egymást követő vonattal, aztán romantikusan összetalálkoztunk így több hét távollét után a lagzin. Nagyon cuki és szeretnivaló ifjú pár voltak, a katolikus esküvői fogadalomnál szerintem eleve nincs szebb, közben bejött egy tarka macska a templomba, de aztán kiment (nem tudom, ez jelent valamit babonaszinten?), a végén meg egy egészen a hagyományos Kolléga-féle házibulikhoz hasonlító buli bontakozott ki helyszíntől függetlenül. "Jó ég, Kollégád öltönyben, Niké terhesen... Mi jöhet még." - ezt mondta a férjem. Hát mindenféle új kalandok, gondolom.

Itt élned, halnod kell

Néni a buszon (hangjában keserű megvetéssel): - Hogy kicsinosították itt ezt a kis parkot, de minek.

Főleg nyafogás

Később a Bobekben (az nem egy ember, hanem egy kocsma, ahol Lammal voltam tegnap) felmerült, hogy lehet, hogy azért nem nevetek, mert a Volt-fesztivál óta nem ittam alkoholt, illetve, hogy azért, mert a Velvet-en megszűntek a kommentek. Szerintem az utóbbi. Ennél rémisztőbb, hogy csak az este egy részében beszéltünk zenéről meg zombikról, meg olyanokról, hogy mennyire lehet koherens világképet alkotni abból, ha a Földet egy elefánt tartja, aki egy gördeszkán egyensúlyoz egy tank tetején*, a másik részében komoly dolgokról, mint anyagi helyzet, szakmaváltás, illetve ezért tart itt ez az ország. Mi van, ha most már örökre megkomolyodtam? Aggasztó.

*A tankon mondjuk nevettem. Az vajon baj, hogy tankokkal általában fel lehet vidítani?

Me and them lonesome blues collide

Két hete nem nevetek, mármint nem vagyok szomorú, elvagyok, csak én szoktam néha hangosan nevetni, és ezt nem teszem két hete, és nem tudom, hogy azért, mert 1. a férjem elutazott munkaügyben és két hete nincs itthon, vagy 2. július 1-től megkomolyodtam és semmilyen felesleges dologra nem költöttem pénzt és semmit sem vásároltam. Érdekes.

We'll call her Nebraska Jones

Ezt meg most küldte az L. Nagyon tetszik.

Óhatatlan veszteségek

Idén kihagytam a Portishead koncertet anyagi okokból, és ki fogom hagyni a Skunk Anansie-t logisztikai okokból.

Főleg női dolgok

Ma voltam az Aviva-tornán, és magam is meglepődtem, hogy nem csalódtam benne. Nahát. Azon gondolkodtam hazafelé úton, hogy hol hallottam erről a módszerről, de nem sikerült felidéznem, mindenesetre annyit tudtam róla valahonnan, hogy jóga-szerű gyakorlatok, a kismedence izmainak dolgoztatásával a kismedencében vérbőséget okoz, és ezáltal növeli a peteérés, teherbeesés esélyét (meg mindenféle más bajokra is javasolják, de az nem érdekel). Azt hittem, ez valami világszerte ismert módszer, lelkesen rákerestem, hátha már valami tudományos kutatást is végeztek vele, erre nulla találat, kiderült, hogy a világ angolul beszélő részén nem is hallottak róla. Érdekes.

A módszer egy Aviva Gabriella Steiner nevű nő dolgozta ki Izraelben, ott a tanítványainak tanította, írt egy pár oldalas jegyzetet héberül, tőle megtanulta egy magyar nő, Tóth Lívia, ő elterjesztette itthon, és ennyi. Összesen egy brit csaj van, aki megtanulta Magyarországon, és azóta csinálja Angliában, szóval minden szempontból gyanús közelkeleti-keleteurópai módszer. Maga Aviva természetesen magyar származású, mint mindenki a világon.

A jegyzetből, amit Tóth Lívia lefordíttatott (rettenetesen) és kiadott magyarul, elég világosan kiderül, hogy Aviva a tornát angyalcsinálási céllal találta ki, a könyvben ismertetett esetek egytől egyig "akaratuk ellenére másállapotba került" leányok, akik torna nélkül férjhez menéshez kényszerültek volna, vagy ki kellett volna hordaniuk megerőszakolójuk magzatát. Kicsit középkori hangzású eseteket említ a hetvenes évekből, mintha még nem lett volna fogamzásgátlás meg esemény utáni tabletta, dehát sose voltam a közelkeleten, mittudomén, mi van ott. Aviva balerina volt egy operaházban, gondolom, ott karriergyilkosnak számított egy véletlen baba. Szerencsére Aviva és/vagy tanítványai a több évtized alatt rájöttek, hogy ha a gyakorlatokat csak heti kétszer, rövid ideig végzik, és az ugrálásokat meg a rázkódós gyakorlatokat mind kihagyják belőle, akkor enyhébb hormonzavarok rendezésére is alkalmas lehet, meg a meddőség bizonyos eseteinek kezelésére is.

Ez rém ezoterikusnak hangzik, és nem, tényleg nincsenek hatékonyságvizsgálatok, én is hiányolom őket. Ugyanakkor dr. Vígh Béla jógakurzusán nevelkedtem, aki az anatómia tanárunk volt, valamint jógi, és féléves kurzusán az összes jógapozíció élettani hatását megtanította. Hogy ha így rakod a nyakadba a lábad, akkor ebben meg abban a hasi érben csökken a véráramlás, amabban nő, az autonóm idegrendszerrel ez történik, fejenállás alatt a nyomásviszonyok a mellkasban így változnak, ez a szívműködésre úgy hat. Sokszor elaludtam az előadáson, amiért ezúton kérek elnézést, nem is tanultam meg a jógapózokat, de azért a szemléletformáló hatása nem maradt el. Mégpedig az a végtelenül materialista szemléletem alakult ki, hogy minden misztikus keleti tornagyakorlat, meditáció, illetve gyanús pszichoterápiás beavatkozás úgy hat ránk, hogy élettani funkciókat változtat meg. A legtöbbet már tudjuk mérni, raktak már buddhistákat fMRI-be, hadd ne részletezzem. Az Aviva-torna semmi más, mint az izmaink segítségével, izompumpa révén alhasi vérbőség okozása, ezáltal a női szervek vérellátása javul, meg esetleg a mozgástól enyhébb letapadások helyrejöhetnek. Hogy célzott sportolással változtatható az emberi szervezet állapota, az meg azért evidencia.

Ráadásul a tanfolyamot egy olyan csaj tartotta, aki a Testnevelési Egyetemen végzett, és majdnem végig teljesen értelmes dolgokat mondott az emberi szervezet működéséről. Nem voltak sem füstölők, sem színes kendők, sem hippik, sem hastáncosok, maga a mozgás pedig kifejezetten fárasztó volt, hasizom és fenékizom gyakorlatokat is tartalmazva. Szimpi. Egyszer megtanítják, és utána otthon kell csinálni heti kétszer fél órát, annál többet tilos, és az oktató csaj szerint három hónap alatt van eredménye. Meglátjuk. Mármint azt, hogy képes leszek-e rendszeresen csinálni, ugyanis nem éppen a fegyelmezett, rendszeres életmódomról vagyok híres.

Kicsit úgy érzem, mentegetőznöm kellene, amiért orvos létemre, ahelyett, hogy hormontartalmú készítményeket szednék, ilyesfajta boszorkányságra adom a fejemet, dehát mit tegyünk, a fél családom jógázik, tai-chizik és/vagy gyógymasszőr, különben meg már egyetem alatt is én voltam a furcsa lány, vegetariánus voltam, mindig elolvastam a horoszkópot és pszichiáternek készültem, mit vártunk.

Everything that money could buy but freedom

A rezidensek, ha aláírják, hogy 10 évig az állami egészségügyben maradnak, kapnak havi plusz 100 forintot, úgyhogy már nettó 200 körül fognak keresni. Az internet szerint a szakorvosok, akik ennél kevesebbet vagy ugyanennyit keresnek a sok év tapasztalattal, majd emiatt szívatni fogják a rezidenseket. Jé, ez nem jutott eszembe, hogy szívatnom kéne a rezidenseket (mármint még jobban, mint ahogy eddig szívattam őket, muhahaha*). Attól valóban szomorú vagyok, hogy én nem fogok többet keresni a jelenleginél, de erről nem a rezidensek tehetnek. Sajnos a szakorvosok sosem fognak a rezidensekhez hasonlóan összefogni, úgyhogy maradhatunk is ennyiben. Ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy azért lelkileg rosszul érinti majd a több éves gyakorlattal rendelkező szakorvost, hogy a rezidense többet keres nála. Ugyanakkor azt is el tudom képzelni, amikor szegény rezidens leszakvizsgázik, és onnantól kezdve ahelyett, hogy az eddigi gyakorlathoz hasonlóan többet keresne (én ilyen 15-20 ezer forinttal keresek többet az első szakvizsgám óta, a második nem változtatta a helyzetet), inkább úgy nettó 70-nel kevesebbet fog.

Szóval innen nézve számos hátránya van ennek a döntésnek. De tény, hogy ha olyan rezidens vagyok, aki biztosan tudja, hogy 10 évig még nem fog innen elmenni, akkor meg klassz. Hé, ha ebben az érában rezidenskedtem volna, most lenne hatmillió forintom?? Vehetnék a húgomnak egy lakást? Áh, nyilván elvertem volna borra meg leányra könyvekre meg utazásra, gondoljuk inkább ezt. Mondjuk azok a rezidensek, akik például tavaly végeztek, eléggé megszívták, ha jól értem.

Amúgy különben hogy dönti el azt az ember végzéskor, hogy a következő egy évtizedet a magyar egészségügyben fogja tölteni? Most utólag megérte volna, mert már 9 éve itt vagyok, egy évet kibírok még, tehát diplomaosztáskor nyugodtan aláírhattam volna a nyilatkozatot, hogy 10 évre ideláncolom magam, de akkor erről fogalmam sem volt. Honnan lehetett volna azt tudni 24 évesen, hogy 34 éves koromig mi lesz? Még normális pasim se volt. És ha beleszeretek egy hallgatag, litván fül-orr-gégészbe? És olyan országba akarok disszidálni, ahol kevesebbet keresek? Vagy ha beleszeretek egy világutazóba és Kambodzsában önkénteskedek? Jó, tudom, nagyon valószínű szcenáriók. Mindenesetre, remélem, a mai fiatalok nálamnál érettebb gondolkodású népség, mert hogy én nem tudtam volna érdemben bölcsen mérlegelni egy ilyen döntést, az tuti.

Hát, kíváncsi vagyok, hová vezet ez.

*Jó, szántszándékkal sohasem szívatnám őket, de tény, hogy én inkább lényegretörő vagyok, mint kedves.

Semmi különös

Megkomolyodtam különben, a múlt héten, ismét elkezdtem precízen vezetni a bevételeimet és kiadásaimat, naponta elmosogatom az edényt, és minden szempontból csendes, visszafogott életet élek. Minden szempontból ki szoktam meríteni a készleteimet, anyagilag, időben és teherbírás szempontjából is, hát most nem ez van, kímélő életmódot tartok. Sokat alszom, alig nézek tévét. A Filozófus plusz a fele banda szabin van, különben ez egy ilyen közismert paradoxon, hogy jobban lehet dolgozni, ha a kollégák egy része szabin van? Érdekes. A férjem meg elutazott hetekre, így aztán olyanokat csinálok, hogy sült cékla, ő ugyanis nem szereti a céklát, de az hagyján, másfél óráig kell sütni. Igen, hazajövök a napsütötte 10. emeleti panelba, ahol 38 fok van a konyhában, és utána másfél órára bekapcsolom a sütőt, bizony. Azért van a nyár, hogy meleg legyen.

And I'll bet you'll feel nuts

Szóval a jelen pillanatban még van olyan sós mogyoró az országban, amelyik nem kerül sokkal többe egy doboz Xanaxnál (Frontin=Xanax), de ez vélhetőleg már nem marad így sokáig. És mind a kettő milyen hamar elfogy. Exem mesélte, hogy nagyjából 16 éves korában volt egy nyár Kőszegen, amikor 25 forint volt egy gombóc fagyi és 23 forint volt a kisfröccs. Igen, ez nagyjából meghatározta a 16 éves fiúk fogyasztási szokásait arra a nyárra.

Azt szeretném ezzel mondani, hogy szerintem baj, hogy az országnak az a fele, amelyik nem alkoholista, az xanaxfüggő, és igen sajnálatos, hogy fűnek-fának felírják az orvosok és még olcsó is.

Ezt már szeretem

Megdőlt a melegrekord a konyhában, amennyiben délután 39 C-ot mutatott a hőmérő (most meg 49 C-t, de most pont rásüt a nap.)

Rule Nr. 22 - When in doubt, know your way out

Ma azt álmodtam, hogy valami vidéki egyetemen véletlenül összefutottam valahavolt kedvenc Főnökömmel, és elkezdtem arról faggatni, hogy mennyire vált be neki a pszichiátriával való szakítás, nem hiányzik-e, lehet-e pszichiátria nélkül élni, ha már az ember egyszer belekóstolt, esetleg mit gondol, én tudnék-e, és pont mire válaszolt volna, odajöttek más kollégák (akiket az álmomban ismertem, de igazából nem) és elterelték a beszélgetés fonalát. Vajon mit titkol előlem a tudatalattim? Nem, nincs kilátásban semmiféle szakmaváltás a részemről.

Az álmom későbbi részében már semmi extra nem történt, magam mögött hagytam a vidéki egyetemet és a fenti szereplőket és egy elhagyatott házba értünk ismerős fiatalokkal, az elhagyatott ház tárgyaiba valahogy a Gonosz költözött, és gonosz démonok az ismerős fiatalokba is átköltöztek, engem pont az a lány támadott meg, aki a mozgásterápián csoporttársam volt és nagyon jóban voltunk, gyorsan elszaladtam, persze mint rendes álomban, csak csigalassúsággal tudtam szaladni, utolért, és verekedés közben elmagyaráztam neki, hogy dehát mi jóban vagyunk, és a barátságunk legyőzte a gonosz démont (így kihunyt a csaj szemében a piros fény, mint a filmekben) és megkönnyebbülten ölelkeztünk össze a kihalt utcán. Igen, olyan lány vagyok, aki nyálas hepiendet álmodik a zombis rémálmoknak.

Clap your hands if you're working too hard

A Volt-fesztiválon nagyon hideg volt, a Ting Tings nekem is tetszett, valamint soha többé nem iszom alkoholt.

"A magyar bloggerek a rendszerváltás nagy vesztesei"

A Médiatörvény kapcsán elő is kerestem a Bloggerigazolványomat, amit annak idején protekciós úton kéz alatt szereztem, anélkül, hogy bloghu-s lennék, vagy hogy levizsgáztam volna (ezért tart itt ez az ország). Közben találtam egy régebben eldugott és elfelejtett tábla Lindt csilis csokit is. Már megérte.

Így néz ki, belül meg kell adni az adataidat, anyád vércsoportját, nullás adóigazolást, szgk. rendszámát. Az apróbetűs rész szerint kommentelésre is jogosít, mindemellett a jelen körülmények között nem tartanám haszontalannak külön kommentelőigazolvány kiadását, természetesen megfelelő feltételekhez kötve.

Sleeping keeps you young and beautiful and you don't have to worry about reality

Miután délután fél 1-kor két kávé után még mindig csak félálomban kóvályogtam*, megittam az egyik Húgomtól kapott energiaitalt (1000 mg taurin, 120 mg koffein, 25 mg guarana, 25 mg ginzeng, 50 mg inozitol), hogy majd attól biztos tíz perc alatt kiporszívózok, elmosogatok, teregetek, mosok, kivasalok, hajat mosok és beszárítom, esetleg írok egy-két tudományos cikket** meg megváltom a világot, aztán persze. Semmi nem történt, csigalassúsággal szenvedve elmostam pár bögrét meg a helyére raktam néhány pólót. Kb. mindegyik után leültem pihenni, egy ponton pedig komolyan azon gondolkodtam, hogy lefekszem kicsit délután aludni. Reménytelen eset vagyok-e.

*Munkaszüneti nap van az egészségügyben, a férjem meg Volton.

**Ja, elfogadták az egyik cikkünket, egy olyan régit, ami még A Cikkemnél is régebbi. Vivát, vivát.

Főleg gondatlanság

Olvastam Mollynál, hogy valamiért foglalkoztatják a gyermekgyilkos pszichopaták, és azon gondolkodtam, hogy engem meg azok a bűnügyek szoktak sokáig foglalkoztatni, amikor tényleg valami véletlen gondatlanság okoz tragédiát. Például harmadévben (vagy negyedévben van közegészségtan?) tanultuk közegből, hogy a sóskában oxálsav van, meg ha nitráttartalmú műtrágyával trágyázzák, akkor benne lesz a levelében a nitrit/nitrát is, ezek felnőttre nem veszélyesek, de kicsi csecsemőnek túl nagy dózisban emiatt nem szabad adni, és elmeséltek egy történetet, amikor a védőnő tiszta jóakarattal vashiány miatt egy család mindkét pici gyerekének sóska főzőlé itatását javasolta, és mindkét pici gyerek meghalt. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán igaz-e, de azóta is megjegyeztem. Vagy amikor pár éve a szülők elfelejtették behúzni a kéziféket a kocsiban és az egész autó a benne lévő két gyermekkel belegurult a Dunába. Meg volt egy fiúm, akit csecsemőkorában a nála 2-3 évvel idősebb bátyja betakart valami szőnyeggel, hogy ne fázzon, de a fejét is, és mire megtalálták a szülei, majdnem megfulladt (végül semmi baja sem lett, egészséges felnőtt).

Azon szoktam gondolkodni az ilyen esetek kapcsán, hogy ezek az emberek aztán hogyan élik túl? Mármint nem a volt fiúm, ő úgy élte túl, hogy a szülei felfigyeltek a nagy csendre és megtalálták, hanem az ilyen gondatlan elkövetők. Mert ha mondjuk valami olyasfajta tragédia ér, amitől poszttraumás stressz zavart lehet kapni, megerőszakolás, kirablás, háború, már azt is nehéz beilleszteni az élettörténetbe és helyet találni neki benne, a traumatúlélők sokszor úgy gondolják, hogy nekik most már akkor végetért az életük, innentől nincs értelme. Valamiért azt gondolom, hogy azt mégis könnyebb lehet túlélni, értelmezni, helyrerakni, mint azt, hogy véletlenül, sőt, mi több, jószándéktól vezérelve megöltem valakit, pláne, ha olyat, akit amúgy szeretek.

Például a sóskás sztoriban szereplő anyukával mi lett aztán, vagy a kézifékes apukával? Vagy mi lett például azzal az amúgy rendesnek tűnő fiúval, aki tavaly elaludt a volánnál és behajtott a tömegbe valami buszmegállóban és három embert gázolt halálra? (Tényleg érdekel, írjátok meg.) Mi lesz ezekkel az emberekkel utána? Gondolom, ha nem ők a Stohl András, akkor letöltik a börtönbüntetést, aztán? Odabent dumálnak a börtönpszichológussal, aztán hátha még lesz később rendes életük? És egyébként, olyan páciensekkel, akik közúti balesetben idegen ember halálát okozták, találkoztam már nem is eggyel, de mindegyik még viszonylag friss esemény volt. Engem inkább az érdekel, hogy később, hosszú távon az ilyen tragikus történetek "bűnösei" hova jutnak. Tudott-e az az anyuka aztán szülni még gyereket és azt felnevelni, vagy szépen megkattant, vagy öngyilkos lett? Vagy eltelik 5-10-20 év, és az ember beletörődik, hogy így alakult, mindkét gyermekemet kinyírtam véletlenül, és tud élni ezzel a tudattal? Gondolom, más választás nagyon nincs, mint élni tovább és vinni magaddal az emléket életed végéig.

A pszichopata gyilkosok nem érdekelnek, az ún. "emberi gonoszság" nem különösebben izgat, tudom, hogy van bennünk kegyetlenség meg gonoszság, mindannyiunkban, aztán van, aki szabadjára is engedi. Maximum néhány másodpercig tudnak foglalkoztatni a családjukat évtizedekig a föld alatt fogvataró "rémek" meg kislányokat elrabló pszichopaták, meg milliókat kivégző háborús bűnösök. Az tiszta sor. A valóban gondatlan, elhanyagoló szülők esetei sem izgatnak fel, az is tiszta sor, ha fejbecsapod a csecsemődet, mert sír a Barátok közt alatt, vagy nem adsz neki enni egy hétig, mert WoW-ozol, az azért kevésbé véletlen. Az igazán véletlen gyilkosság sokkal, de sokkal ijesztőbb és érthetetlenebb. Annak hol a helye az univerzum rendszerében? Az miért van?

Úgy döntöttem, hogy ma este semmi értelmeset nem fogok csinálni, hanem sajnálni fogom magam programszerűen a kanapén. Annyi rossz hírt kaptam ezen a héten, eső esik, férjem Volton, igazán minek hősködjek itt házimunkával vagy szakirodalom-olvasással vagy pozitív átkeretezéssel. És milyen szerencse, mert így végre láttam egy Fluor Tomi klipet.

Shut the fuck up, next

A kuruzslókról még eszembe jutott ELIZA, találtam is működő verziót a neten, itt van. (Ha az nem megy, itt van egy másik, de ez nem olyan jó.) Eliza az első chatbot program volt, egy Weizenbaum nevű figura programozta a hatvanas években, hogy rogersi pszichoterápiát műveljen. A rogersi pszichoterápia nem annyira bonyolult, összefoglal, visszatükröz, szóval pár panelből össze lehet rakni, a felhasználók csak több mondat után jöttek rá, hogy géppel beszélgetnek. Innen ered a mesterséges intelligenciakutatásban használatos Eliza-effektus fogalma, ami azt jelenti, hogy az emberek öntudatlanul is hajlamosak a számítógép viselkedését/gondolkodását emberihez hasonlónak tartani, még akkor is, ha ésszel tudják, hogy nem az. Például, ha kiírja a képernyő, hogy Thank you!, akkor azt gondolod, hogy hálát fejez ki, holott csak egymás mellé rakott pár betűt. Magyarul, mentalizáljuk a gépeket is, bár WALL-E óta ezen nincs mit csodálkozni.

Ami igazán vicces persze, az a sarcastic Eliza, azaz a rogersi pszichoterapeutaprogram szarkasztikus verziója.

  You say: i need help

   Elisa responds: You're the one with a pathetic life. Don't expect me to help.

 

Milyen csonka ma a Hold

És különben meg azt az információt, hogy a megírt tananyagért mégsem mostanában fogunk pénzt kapni, hanem a ködös, kiszámíthatatlan jövőben talán egyszer valaha, miért a premenstruális időszakban kell velem közölni, amikor érzékeny vagyok és kiszolgáltatott?

Túl sokat vagyok a munkahelyemen

Tehát a következő diagnosztikai kategóriát szeretném javasolni a DSM VI.-ba:

F100.00 Nemlétező Betegség*

A. A betegnek valami baja van, amely létező diagnosztikai kategóriába nem sorolható be.
B. A tünetek klinikailag jelentős szenvedést vagy a szociális, foglalkozási vagy egyéb fontos működések romlását okozzák, illetve hospitalizációt tesznek szükségessé vagy pszichotikus jelleget öltenek.
C. A tünetek nem kémiai anyag vagy általános egészségi állapot közvetlen hatásának tulajdoníthatók.
D. A tünetek minimum 6 hónapig fennállnak.

Jelölendő, ha:
Atípusos jelleg
Visszatérő lefolyás
Pszichotikus tünetekkel

A kezeléssel kapcsolatos kutatásokat viszonylag könnyű megtervezni ("XY szer hatása nemlétező betegségben: randomizált, kontrollált vizsgálat", "Z pszihoterápiás módszer hatékonyan csökkenti a nemlétező betegség tüneteit"), bár kicsit tanácstalan vagyok, hogyan fogjuk a komorbiditást vizsgálni. Nyilván hamarosan megjelennek majd a betegek és hozzátartozóik civil szervezetei (Nemlétező Betegségben Szenvedők Érdekvédelmi Fóruma, ill. Önsegítő Klubja, ill. Anonim Nemlétezők), és nagy zajt fognak csapni a diagnosztikai kategória ellenzői is, akik szerint a nemlétező betegség nem létezik, de akkor már késő lesz.

*Tudós kollégám javasolta az F100.90 Nemlétező betegség MNO kategória felvételét is. Olyan nemlétező betegségek sorolandók ide, amelyek nem merítik ki egyik specifikus nemlétező betegség ismérveit sem.