Years shall run like rabbits

2022.09.07. 17:37 - címkék: -

Nagyon lazán utazgatunk már, hazaugrottunk a 26 éves (25 lett volna tavaly, csak covid) érettségi találkozómra, péntekre kivettem egy nap szabit, meg kikértem a gyerekeket az iskolából és elrepültünk Sopronba (Bécsbe), és vasárnap reggel jöttünk vissza*. Közte hömbölögtünk a nagymamáknál, meg szaladgáltunk a Várkerületen meg a Fő téren. Sopron szeptemberben gyönyörű. Mentünk a Templom utcán és élő zene hallatszott a Könyvesbolt felől, egy csaj és két zenészfiú Norah Jonest adott elő épp, megvettem a Kun Árpád könyvét (bár az előző rossz volt, de Kun Árpád Norvégiában élő magyar író és eredetileg soproni, szóval úgy érzem, kötelező olvasmány), meg egy Tőke Pétert, és nem vettem orvosos krimiket, mert mindegyik annyira rossznak tűnt, hogy még antikvárban is sajnáltam rá a pénzt. Eleve nem szeretem a krimit. De az új hobbiprojektemhez** (izgatottan várom, lesz-e belőle valami!) kéne inspiráció. Ajánljatok jó orvosos krimit, a Zsuzsa nem tudott, csak a Tóth Kriszta majomfejes új társadalomkritikus kortárs magyar regényét ajánlotta, de az nem orvoskrimi. De ne ilyen dark horrorthrillert, amiben pszichiátriai beteg az elkövető, azokat utálom. Pénteken érkeztünk, két nappal azután, hogy a kedvenc fagyizónk bezárt a szezonra, mert kb mostanra van kiírva szülni a csaj, és aztán láttuk FB-on, hogy szombaton még egy napra meglepetésből kinyitottak, így nem maradtunk le a csodálatos őszibarack, és az ööö formabontó kaliforniai paprika fagylaltjukról sem.

Az is van Sopronnal, hogy ugye gyönyörű, de még az is, hogy van egy ilyen furcsa természetesség-érzésem benne. Főleg Sopronban, de Budapesten is. Idén nyáron voltunk 3 hetet, voltak nagyon jó pillanatok, összességében nem volt éppenséggel felhőtlen, a szüleim az agyamra mentek, beütöttem a nyakamat, a gyerekek egyik kisebb betegségből a másikba estek, 40 fok volt, minden növény kinyúvadtan feküdt a földön és az emberek is többnyire fáradt arccal vánszorogtak. Mégis függetlenül attól, hogy éppen jó vagy rossz: olyan, mint amikor az ilyen scifikben a főszereplő a kaland során a származási bolygójára keveredik, és ott a legügyesebb, mert a teste az ottani gravitációhoz szokott. Én a középeurópai gravitációhoz szoktam, nem kell tudatosan odafigyelnem, mekkorát kell lendíteni a lábamat egy lépéshez, pontosan érzem, milyen messze illik állni a buszmegállóban kurvaanyázó ittas honfitársamtól, milyen közelről kell megszagolni a levendulát és milyen hangosan köszönünk a boltban, itt természetesek és automatikusak a mozdulataim meg a szavaim. 

Még olcsó is volt a repjegy, mert régebben megvettem, az egyetlen probléma, hogy a ryanair annyira sírnivalóan korán indul, és hajnali 4-re jött értünk a taxi és öreg vagyok én már ehhez. 

Az érettségi találkozókon való részvételt mondjuk mindenkinek ajánlom, szerintem végtelenül izgalmas embereket végigkövetni az egész életük során, és különösen úgy, hogy 5 évente nézel rájuk (én most épp 11, mert az előzőnél pont szültem). Külsőre is, és stílusra / személyiségre is van az, hogy egyrészt rengeteget változott az illető, másrészt meg semmit, és ezeknek a különféle aránya. Hogy vannak, akik kb azt az életet élik, amit 16 évesen úgy nagyjából bejósolt volna nekik az ember, és vannak, akik valami egészen mást. Kellett volna ilyen összekötős kvízt csinálnunk 26 évvel ezelőtt, párosítsd össze az osztálynévsorral, ki fog a Morgan Stanley-nél dolgozni, kinél született*** idén 2x25 db szakállasagáma-bébi, ki nyert olimpiát, ki lett pszichiáter és költözött Norvégiába. Hát az tuti nem én, mivel gimis koromban is már durván télidepressziós voltam, senkinek eszébe se jutott volna, hogy valaha beteszem a lábam skandináv földre. 

Hagyományosan az osztálytalálkozókon valamennyire megy ez a versengés, hogy ki mire vitte, vagy nem? Az anyósom mondta nyáron, hogy diétázik, mert általános iskolai osztálytalákozója van, és a 10 évvel ezelőttin azt mondta az egyik fiú bácsi az egyik lánynak néninek (nem neki), hogy hogy meghízott, és nem akarja, hogy idén majd róla mondja ezt az a bácsi. Az ilyesmi engem rettenetesen bosszant, úgyhogy direkt felvettem a zöld ruhát, amit a ruhacserén kaptam nyáron és Zsuzsi néni azt mondta róla, hogy túl asszonyos (széles csípőt és nagy segget csinálnak a redői), apukám meg is jegyezte, hogy de ugye nem ebben akarok menni, szóval tudtam, hogy jó úton járok. De nagyon jó a színe és passzol hozzám. És végül is meglepő módon nem ez ment, a csajok egy része persze szépen kiöltözött, de nem volt igazán egymásra licitálás, mi több, abban a körben, amikor mindenki elmondta, hol tart a karrierje, gyerekek száma, stb, akkor egy csomóan kérdés nélkül is beszámoltak a nehézségeikről. Nem csak sikerekről volt szó. Teljesen pozitív meglepetés volt. 

Persze, én leléptem 11-kor, mert muszáj aludnom minimum 4 órát, nem tudom, utána milyen lett a hangulat, beszólt-e valamelyik bácsi valamelyik néninek, hogy meghízott. 

*Hát igen, ez nem túl klímatudatos, viszont most jövő áprilisig nem tervezünk repülni, és két éve nem vettem PET palackot! 

 **Side hustle a helyes kifejezés, mivel a terv szerint pénzt is adnak majd érte. 

***Igazából nem születik, hanem tojásból kel ki. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása