R4520 Boldogtalanság*

2020.04.18. 10:12 - címkék: -

Mivel a pszichiátriai témájú szakmai híroldalak sem írnak semmi másról, csak a Covid-19-ről (de komolyan), már elolvastam pár cikket arról, hogy fogja a koronavírust egy világméretű pszichiátriai betegségpandémia követni. Ettől elég ideges vagyok. Mármint nekem nem baj, ha több lesz a szorongó meg a poszttraumás stressz zavaros, több kiváló terápiás technikát is ismerek ezekre, szuper, legalább lesz állásom. Csak ettől azért előjön belőlem az antipszichiáter, amikor ilyeneket olvasok: 

"Education about this, screening for those with symptoms, and availability of treatment are all important to mitigate the mental health consequences of COVID-19," (= Az ezzel, mmint a várható pszichés zavarokkal kapcsolatos ismeretterjesztés, a tünetekkel rendelkezők szűrése és a kezelések elérhetővé tétele mind fontos.)

A jó életbe már. Ez a hozzáállás a medikalizáció magasiskolája. Medikalizációnak hívjuk azt, amikor olyan jelenségekről, ami még nem betegség, kitaláljuk, hogy az betegség, lesz tünetlista, diagnosztikus kritériumok, valami kezelés, ami sokszor még hatásos is. Ha nagyon nem hatásos, akkor előfordul, hogy az adott jelenség azért még bennmarad a betegséglistában, hátha később rájövünk a gyógymódra (anorexia), de olyan is, hogy inkább kitesszük, bocs, ezekkel semmit se tudunk csinálni, inkább mégse betegség, hanem bűncselekmény legyen (pedofília), illetve bocs, ezekkel se tudunk semmit csinálni, gyógyítási kísérletek inkább ártanak nekik, úgyhogy inkább hagyjuk így őket és fogadjuk el, hogy ilyen is van (homoszexualitás). 

Az utóbbi kb száz évben a negatív érzések medikalizálása történik, vagy hogy Buda Bélát idézzem: "manapság már a szorongás is betegség". Félsz a kicsi, sötét, zárt helyeken? Félsz a túl magas helyeken, ahonnan le lehet esni? Betegség. Félsz attól, hogy a többi ember nem szeret vagy kinevet? Félsz és szomorú vagy, mert bedőlt a lakáshiteled? Mert ver a férjed? Mert gyerekkorodban molesztált a napközistanár? Szomorú vagy, mert egyedül vagy és nincs, aki megöleljen? Egész nap sírsz minimum három hétig, mert megdöglött az aranyhörcsögöd? Autóbaleseted volt és utána félsz autóba ülni? Meghalt a házastársad, gyereked, szülőd és sokáig szomorú vagy és értelmetlennek tűnik az élet? Vagy csak úgy simán értelmetlennek tűnik az élet? Semelyik ruha nem áll jól és rondának érzed magad? Jobban szeretsz egyedül lenni, mint emberek között? Jobban érted a számokat, mint az embereket? Bűntudatod van, mert túl sok sütit eszel? Jó, ez így hosszú lesz, ha az egész DSM-et felsorolom, úgyhogy itt megállunk. "A 2008-as Ike hurrikánt követő egy hónapban az érintett népesség 5%-ára voltak igazak a depresszió diagnosztikai kritériumai" = levertek és reménytelenek voltak, rosszul aludtak és nem bírtak enni, miután egy hete elvitte a hurrikán a házukat, a villanyvezetéket, a plázát meg az ovit. 

A medikalizáció nem kizárólag az ördög műve, vannak előnyei is. Azok az előnyei, hogy némely nehézségekre valóban sikerült kitalálni olyan módszereket, amitől az kevésbé lesz nehéz. Ezeknek a módszereknek egy része csak átmenetileg segít (gyógyszerek), de nagyon sokszor az is elég és segítenek átvészelni a nehéz időszakot. Más részük olyan, hogy megtanul az ember nemfélni a kicsi, zárt helyektől és utána be mer szállni a repülőgépbe és így jobb lesz neki; vagy sikerül megszelidítenie az agyában a traumatikus emléknyomot és nem fog tízpercenként akarata ellenére eszébe jutni a tíz évvel ezelőtti autóbalesete / megerőszakolása és így jobb lesz neki. A medikalizáció lehetőséget ad arra, hogy az emberi szenvedést enyhítő módszereket találjunk ki, beleértve gyógyszereket és pszichoterápiás módszereket egyaránt. És ez jó. 

A negatív érzések medikalizációjának a hátránya az, hogy a negatív érzések nem számítanak normálisnak többé, így rengeteg időt és energiát ölünk abba, hogy megszabaduljunk tőlük, és mivel ez gyakorlatilag lehetetlen, a végén még szarabbul leszünk, mint előtte. A negatív érzéseket elkezdjük veszélyesnek tekinteni, elkezdjük tünetnek tekinteni, megijedünk tőlük. A valóságban a negatív érzések nagyon kellemetlenek és fájdalmasak tudnak lenni és ne értsünk félre, tényleg szarok, de nem veszélyesek. Félelem, szomorúság, magány. Ez mind nagyon szar. Mind az emberi élet része. Ijesztő dolgokra, veszteségekre, hosszú egyedüllétre adott normális reakciók. 

A mostani járvány az egy ijesztő és szomorú dolog. Félelmetes, veszélyes, nehezen kontrollálható, nehezen átlátható, rengeteg veszteséggel jár (emberek meghalnak, mások elvesztik az állásukat, vagy épp a kormányba vetett hitüket, akármit), rengeteg egyedülléttel jár. A barátnőm unokái a garázsfelhajtón sírnak, amiért nem ölelhetik meg a nagyszüleiket. A másik barátnőm nem tud találkozni a szerelmével hónapokig. Van, akinek kirakják a kórházból ápolásra szoruló nagyszüleit. Ezek nagyon nehéz helyzetek. Ha ezek után az emberek majd sokáig félnek és szomorúak lesznek, az teljesen normális reakció. Némelyek egy darabig majd félnek és szomorúak lesznek, aztán már nem. Mások kicsit tovább lesznek azok. Mások meg nem tovább, de súlyosabban, mondjuk hetekig egyfolytában csak sírnak / kezetmosnak, és képtelenek dolgozni. 

Minden okuk megvan rá, hogy féljenek és szomorúak legyenek, hiszen a jól ismert, biztonságos kis világunkról épp most derült ki, hogy nem is annyira az. Pláne, ha még személyes veszteségek is érték. 

Van értelme annak is, hogy ezt cakumpakk betegségnek tekintsük, egy poszttraumás stressz zavar-pandémia közeleg, mindenki tárazzon be szelektív szerotonerg visszavétel gátlókból és kognitív viselkedésterápiás appokból. Lesznek, akik ezeknek a segítségével tudnak majd újra talpra állni. De azért, na. Hol húzzuk meg a határt, hogy meddig "normális" félni és szomorkodni és mikortól betegség? Két hétig sírhatsz, 15 nap már betegség? Ha csak értelmetlennek érzed az életet, az talán oké, de ha úgy gondolod, talán meghalni is jobb lenne, az már betegség? Ha napi fél órát töltesz a kilincsek fertőtlenítésével, az kifejezetten adaptív, ha másfelet, az kényszerbetegség? A DSM-ben (diagnosztikai kritériumrendszer) mindig szerepel az a kitétel, hogy akkor diagnózis valami, ha a tünetek szenvedést okoznak. Nade a félelem meg a szomorúság alapból szenvedést okoz, nem? Vagy valaki élvezi, hogy fél meg szomorú? Én tuti nem. 

Részemről mélységesen felháborítónak gondolom, hogy mások mondják meg, mennyire szenvedhetek és mennyire nem. Hogy összeül bazmeg az amerikai pszichiáterek szövetsége és leírja, hogy ha Isolde két hétig sír, az normális, de ha három hétig, az nem. Hogy a koronavírus járvány után, amikor majd egy csomó ember teljesen normális reakcióként félni fog még egy darabig és szomorú lesz egy darabig, elkezdjünk egy ismeretterjesztő kampányt arról, hogy ha félsz és szomorú vagy, az betegség. És szűrjünk a tünetekre. Nem adaptívabb lenne ismeretterjesztő kampányt indítani arról (ha már feltétlenül muszáj valamiről), hogy most tök normális, ha félsz, szomorú vagy, magányosnak érzed magad?

Tessék, indítok egyet: az életben van könnyebb időszak és nehezebb időszak. A járvány sokaknak most egy nehezebb időszak (de ha neked pont könnyebb, az is oké). A krízishelyzetekre különbözőképpen reagálunk, van, aki dühös, van, aki fél, szomorú, van, aki épp energiát nyer belőle és hősiesen cselekszik, van. aki elbújik, magát hibáztatja, másokat hibáztat, sír, nem tud aludni, túl sokat alszik, nem tud enni, túl sokat eszik, rosszakat álmodik, magányos, szomorú dolgokra gondol, fél a jövőtől. Ez mind normális. Egyik sem valami pszichés zavarnak a tünete, hanem a helyzetre adott normális reakció. Tudom, hogy ez fáj, de azt jelenti, hogy normális vagy. Mindemellett az elmúlt száz évben kitaláltak pár dolgot súlyos félelmek és kibírhatatlan szomorúság ellen. Ennek egy részétől hosszabb távon sajnos csak még betegebb leszel, például pálinka. Vannak olyanok is, amitől jobban fogod érezni magad és segíthet átvészelni a nehéz időszakot, antidepresszánsok, autogén tréning, mindfulness-tanfolyam. Ha szeretnéd ezeket használni, használd nyugodtan. Ez nem azt jelenti, hogy beteg vagy, hanem, hogy eszközök segítségével vészeled át a nehéz időszakot, és az eszközök egy részét az orvostudomány nyújtja. 

Ha nem az orvostudomány által nyújtott eszközökkel szeretnéd átvészelni a nehéz időszakot, az is rendben van. Vannak más eszközök, jóga, természet, csokis süti, meditáció, futsz minden nap 20 km-t, festesz, sudokuzol, mittudomén. Ha semmilyen eszközt nem szeretnél használni, csak szépen megvárod, amíg elmúlik, az is oké. Nem KELL valamelyiket csinálni. Sajnálom, hogy ilyen nehéz lett most az élet. Úgy birkózz meg vele, ahogy neked a legjobb. Ha ahhoz kell a pszichiátria, jó. Ha nem kell, az is jó. Egyik sem normális vagy nemnormális. 

*Ez egy hivatalosan létező BNO kód, igen, van egy Boldogtalanság nevű betegségkategória. Nem a pszichiátriai kódok között van, hanem az "egyéb"-ben. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította