And I think calling him that is an insult to the psychotic low-life community

2020.06.26. 19:29 - címkék: -

Éppen gondoltam, hogy most már írok jó dolgokról is meg körbefotózom, milyen szép helyen vagyok, hogy ne csak rinyáljak, erre kiderül, hogy a rezidensgyerek fúr engem. Én komolyan teljesen le vagyok ettől akadva, én kérem nem ehhez a fajta mérgező munkakörnyezethez vagyok szokva. Egy pillanatig nem szeretném állítani, hogy világéletemben egészséges munkakörnyezetben dolgoztam volna, mert, hát, nem. Rengetegszer lecsesztek indokolatlanul, bíztak rám szimultán három melót egyidőben és elégedetlenkedtek, ha nem végeztem el, bíztak rám agyrém vagy csak simán nehéz feladatokat és hagytak vele egyedül, végeztem olyan munkát, amiért más aratta le a babért, pletykáltak rólam, amiért nincs gyerekem, összeboronáltak a Rezidensemmel, akivel sose kavartam, kihasználták, hogy nem vagyok jó nemetmondásban és még több munkát bíztak rám, és csótány volt az ügyeletes szobában. És egyszer az egyik nővér azt mondta nekem, hogy "ugyanolyan vagy te is, mint a Filozófus", amin annyira megsértődtem, hogy két hétig nem szóltam hozzájuk, de mondjuk akkor épp terhes voltam és érzékeny. Lehet, hogy egyebeket is pletykáltak rólam, amiket nem tudok, másokról olyanok szoktak menni, hogy hebefrén, drogozik, meleg és/vagy megcsináltatta a melleit. Többnyire azért szerettek, aki nem szeretett, az legalább félt tőlem, meg volt olyan, aki nem kedvelt, de ő senkit sem kedvelt, úgyhogy az nem ér. 

Én ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy engem utálnak. Erre ez utál, és ír a főnökömnek a hátam mögött, hogy hülye vagyok és rosszul dolgozom. Szerencsére a főnököm tudja, hogy jól dolgozom és nem vagyok hülye, de ő csak az átmeneti főnököm, amíg az igazi beteg, és annak még nem bizonyítottam, mert ő még nem látott dolgozni, szeptembertől meg jön egy új csoportvezető, aki szintén nem látott még dolgozni, és eddig azért itt többször is előfordult már, hogy keleteurópai származásom miatt nem valami sokat néztek ki belőlem. Előbb-utóbb azért kiderülnek a jó tulajdonságaim, de azért ez nehéz. És ha a főnökömnek ír, akkor ugye jól gondolom, hogy már fűnek-fának elmagyarázta ugyanezt és az egész szakrendelő (leszámítva azt a pár embert, akivel együtt dolgozom) azt hiszi, hogy hülye vagyok? Szóval mindenképp megnehezíti a dolgomat. 

És vajon mi a baja velem? Én ugyan nem bántottam. Nem emlékszem, hogy köcsög lettem volna vele. Előfordult, hogy valamit jobban tudtam nála, de olyan is, hogy ő mutatta meg nekem, hogyan kell labort rendelni meg ilyenek. Mondjuk ő az, aki az első talákozásunkkor közölte, hogy külföldön nem lehet megtanulni norvégul, aztán később kioktatott, hogy ha otthon nem norvégul beszélünk, akkor sose fogunk megtanulni norvégul, aztán egy párszor elmagyarázta, milyen zseniálisan oldott meg eseteket, amit nem vontam kétségbe, és egyedül csak akkor szálltam vele vitába, amikor kioktatott a ruhavásárlásról. Mert mondtam, hogy hiányoznak az otthon hagyott ruháim, mire elmagyarázta, hogy Magyarországon vásárolt ruhákat úgysem lehet Norvégiában viselni, mert tök más az időjárás és példának okáért itt egy csomóan hordanak gyapjút, Magyarországon meg nem hordhatsz gyapjút, és akkor rmondtam neki, hogy szerintem Magyarországon is lehet hordani gyapjút, de mondta, hogy nem lehet, és akkor mondtam, hogy nézd, itt van rajtam ez a gyönyörű Burberry gyapjúkardigán, eredetileg brit, de Magyarországon vettem és most itt ülök benne Norvégiában. Lehet, ez volt a baj. De mondjuk jó, oktasson ki nyelvtanulásról, ő három országban élt eddig és kamaszkorában jött Norvégiába, lehet róla tapasztalata, de a ruhavásárlásról engem aztán ne oktasson ki lekezelő stílusban egy szőröshátú strandpapucsos suhanc senki. 

Pedig én ezidáig tök jól kijöttem a kioktató, nárcisztikus pasikkal a munkahelyeken. Hát, lehet, hogy öregkoromra már nem fogok jól kijönni velük. Kicsit a rend kedvéért igyekszem a saját felelősségemet is megtalálni a történetben, de bevallom, hogy valójában egy percig sem gondolom magam hibásnak. 

Amikor így valaki utál, akkor néha meg tudom csinálni azt, hogy észrevétlenül direkt megszerettetem magam, hogy aztán a végén neki lesz bűntudata, amiért geci volt velem (a Hétfejű tündér-manővernek hívom*), de így, hogy norvégul kell helytállnom, júniusban nem kaptam fizetést, koronavírus miatt nem tudunk hazautazgatni a szeretteinkkel meg a barátainkkal találkozni, se a kedves tárgyainkért, a Fertő-parti nádházak leégtek és a strandot letérkövezik, rengeteget szívunk és frusztrálódunk a bürokráciával, meghalt a Benedek Tibor meg a Bálint gazda, néhány nappal ezelőtt veszélybe került a férjem munkahelye (mármint nem az állása, hanem az egész), fáj a fülem, a Fiú pár napja beverte a száját egy padba és ma elkezdte mondani, hogy fáj a foga, és a Sportsdirect-ről rendelt olcsó szandáljaimról kiderült, hogy vámot kell rájuk fizetni, így most egyszerűen nincs sem motivációm, sem időm, sem maradék energiám arra, hogy megszerettessem magam egy ilyen görénnyel, szóval marad a háború. 

Első lépésként ma megbeszéltem vele, hogy a múltkori közös esetünk szerintem nem volt ideális együttműködés, és mit tegyünk, hogy a következők jobban menjenek. Hisztizve elmondta, hogy mik voltak a bajai, ebből az egyikbe beleegyeztem, hogy legközelebb úgy fogjuk csinálni, míg másba nem (hogy ne tegyem fel ugyanazokat a kérdéseket a betegnek, amit ő már feltett, ezt sajnos nem tudom megígérni, mert ő is és én is a pszichés panaszairól beszélgetünk a beteggel és így szinte biztosan lesz átfedés, egyébként pedig az én dolgom és felelősségem eldönteni, hogyan kérdezem ki a beteget, amikor én kérdezem ki). Amúgy ez mit képzel magáról, amikor én 18 éve dolgozom pszichiátrián, ő meg két hónapja, hogy így megmondja nekem, mit kérdezhetek és mit nem? Nagyon ügyesen nem húztam fel magam, hanem Niké örökérvényű tanácsát követtem, miszerint beszélgetés közben elképzeltem, ahogy fejberúgom, hogy pontosan idézzem: "imagináld, ahogy törik a csontja", így aztán higgadtan és udvariasan elmondtam neki, miben tudunk továbblépni és miben nem.

Egyébként azt kell mondjam, kiváló mestereim voltak, és máig emlékszem, amikor a volt intézetvezetőnk azt mondta egy másik intézetvezetőnek nagyon udvariasan és kulturáltan, hogy "ezek szerint ebben a kérdésben különböző marad a véleményünk", és semmilyen nonverbális módon sem fejezte ki, hogy ez igazából ezt jelenti, hogy "feldughatod a seggedbe az ostobaságaidat", mégis valahogy érződött, hogy igazából ezt jelenti. Ezeket amúgy ilyen vezetőképző tréningeken tanítják vagy hol? Ugyanakkor jövő héten is lesz közös esetünk, akkor fog megjönni a menzeszem és van az a két nap, amikor fixen emberevő szörnyeteggé változom, szóval ki tudja még, milyen fordulatot vesz a cselekmény. 

*Ez egy idő- és energiaigényes dolog, szóval át kell gondolni, megéri-e. Nem szabad smúzolni vagy hazudni, mert azt észreveszik meg nem is tudok jól, jobban hasonlít a viselkedésterápiában ismert shaping módszerére. Alaposan meg kell figyelni az alany viselkedését, hallgatni a mondandóját, és ha faszságot mond, vagy olyat, amivel nem értünk egyet, akkor nem kell reagálni semmit, ha pedig olyat mond, amivel egyetértünk vagy ami közös bennünk, akkor arra reagálni kell, ki kell emelni, és beszélni róla. A közös pontok plusz hangsúlyt kapnak, a nemközösek nulla hangsúlyt. Egy idő után az illetőnek le fog esni, hogy rengeteg közös van bennünk ---> profit. Könnyűnek hangzik, de igazából szerintem nehéz, mert figyelni kell, hosszú távú feladat, és ha sok a nem-egyezés, akkor úgyse bírom ki szó nélkül, szóval kellő motiváció nélkül nem megy, most pedig nulla motivációm van hozzá. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása