Ezeket olvastam idén

2019.12.30. 15:36 - címkék: Címkék: könyv -

Frank Schatzing: A pillangó zsarnoksága. Ő írta a Rajt-t, amit szerettünk, és én bevallom, ezt is bírtam a hibáival együtt. Van benne akció és filozofikus elmélkedés is, túl sok meglepetést nem tartalmaz a témában (párhuzamos dimenziók és öntudatra ébredő AI), de kedveltem. 

Andy Weir: A marsi. Hát ez de jó! Tudom, évekkel ezelőtt volt új, de én most értem ide. 

Orvos-Tóth Noémi: A terapeuta esetei: Egy nárcisztikus hálójában. Azért olvastam el, hogy kölcsönadjam egy páciensnek, amúgy tanulságos és okos kis könyv, csak én nem annyira bírom a szerző stílusát sajnos, bocs. 

Roy Jacobsen: Szoba kiadó. Egyik kedvenc könyvem volt idén, Osloban játszódik a 90-es évek elején, úgy szól nehéz élethelyzetekről és érzelmekről, hogy nem nyomasztó, szerettem a szereplőket is és az egyszerű szövegét is. 

Peter Wohlleben: A fák titkos élete. Szeretnem kellett volna, az erdőről szóló nonfiction, de untam és idegesített az állandó antropomorfizálás. A fák nem beszélnek és nem esznek és nem félnek, és én nem attól tudok jobban kapcsolódni a témához, ha ilyeneket írunk róluk. 

Morten A. Stroksnes: Tengerkönyv. Ez is nonfiction és arról szól, hogy a nem nagyon szimpatikus szerzőnek kapuzárási pánikja van, és ahelyett, hogy venne egy sportkocsit, le akar vadászni egy grönlandi cápát. Szerencsére ez csak az apropója annak, hogy mindent megtudjunk az északi tengerek múltjáról és jelenéről és izgalmas lényeiről és végül csodálatos könyv. A környezetvédők a megjelenés után afféle pamfletjüknek tekintették a könyvet, amin az író meg kiakadt, mert nem ez volt a szándéka, de bocs, szerintem is a tengerről szól és nem rólad, haver. 

Torben Kuhlmann: Armstrong. Ez egy gyerekkönyv és egy egérről szól, aki a Holdra jut, de annyira szerettem, hogy muszáj itt megemlíteni, gyönyörű és hangulatos grafika és tények és cuki. Különben ezer gyerekkönyvet olvastam a gyerekkenek idén is, Ruminitól a Kicsi Sárga Repülőig, de azokat nem jegyzem. Az Armstrongot viszont vegyétek meg, csodálatos. 

Torben Kuhlmann: Lindbergh. Igazából ez az első könyv és az Armstrong a második, nyilván egy egérről szól, aki feltalálja a repülőgépet, egyébként a szerző srác diplomamunkája volt, és ez se rossz, de az Armstrongot jobban szerettem. 

Sarah Naphtali: Buddhizmus anyáknak iskolás gyerekkel. Kedvenc gyereknevelős sorozatom még mindig. 

Andy Weir: Artemis. Bölcsész ismerőseim utálták*, a természettudósok meg éltették ezt a könyvet, és én is szerettem, de mondjuk tényleg nem az árnyalt karakterábrázolás miatt. 

Karl Ove Knausgard: Élet. Hát igen, Knausgardnak kell lenni ahhoz, hogy írj hatszáz oldalt Észak-Norvégiáról és a merevedésedről és még jó is legyen. 

Carrie Fisher: A hercegnő naplója. Azt hittem, ez rendes önéletrajz és kicsit csalódtam. 

Tormod Haugen: Zeppelin. Ez egy furcsa kis norvég ifjúsági regény. 

Erik Wahlström: Isten. Olvastuk anno Szunyogh Szabolcs: Bibliai meséket? Na ez egy hasonló, csak hosszabb, kíméletlenebb a humora és svéd. 

Kim Leine: Kalak. Valahogy belőlem fanyalgást vált ki, ha túladagolják a szörnyűséget (apja szexuálisan abúzálja 15 évesen, majd ápolóként súlyos drogfüggő, és ez csak az első 5 oldal), de annyira érdekes volt a setting (Grönlandon játszódik), hogy az mégis elvitte a hátán nekem. 

Niels Fredrik Dahl: Úton egy barát felé. Ennek a fülszövege annyira nyomasztó regényt ígért, hogy sokáig halogattam, de aztán tökre nem volt kizárólag nyomasztó, hanem érdekes és érzelmekkel teli is, és pont annyira bizarr, ami még jó. A furcsa felnőtt fickó emlékszik vissza zaklatott kisgyerekkorára. Mondjuk az elefántos szál eléggé bosszantott, hogy most akkor az szimbólum vagy igazi elefánt és nemár, de aztán megbékéltem ezzel. 

Erik Fosnes Hansen: Zsoltár az út végén. Ezt is sokáig halogattam, mert azt hittem, valami fajsúlyos kortársirodalom, amihez idő és elmélyülés szükséges, erre tök izgalmas! Még csak a felénél tartok. A Titanic zenészeiről és az ő kitalált múltjukról szól és úgy van megírva, hogy simán látom magam előtt a netflixen**. Plusz a magyar fordítás is klassz. 

Joe Hill: Furcsa időjárás. Asszem négy kisregény van benne és kettőt olvastam el, sokra nem emlékszem belőlük. Azt hiszem, erre mondják, hogy korrekt iparosmunka. 

Cressida Cowell: Tvillingene leker med en Plesiosaurus. Jó, ez az a könyv, amit a Happy Mealhez adnak, szóval még gyerekkönyvnek is gyér, de első könyv, amit norvégul olvastam el***(még tavasszal Bergenben kaptuk a mekiben).

Update: ja, még ez is volt: Kőhalmi Zoltán: A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit. Skandináv krimiparódia, vicces volt, csak túl meta. 

Jesszusom, de hiányérzetem van, szóljatok, mit hagytam ki. Jó, tudom, a Pa vei-t. Ez kevesebb könyv, mint tavaly, de most szinte mindet a saját szórakoztatásomra olvastam, tavaly meg volt egy csomó, amit szaklektoráltam vagy ilyesmi (- mentegetőzött). Meg olyan nehéz manapság jó könyvet találni. 

*De közben kiderült, hogy Lam szerette, szóval ne általánosítsunk. 

**Belenéztünk valamelyik nap a Dickens: Karácsonyi történet horrorfantasy feldolgozásába, húsz perc után meguntam, de ugyanabban a 19. századi Londonban játszódik a Zsoltár az út végén egy része is és remekül visszaadja a hangulatot. Mármint a könyv. Hogy úgy mondjam, nem kaptam kedvet a 19. századi Londonban élni. 

***A tanárunktól kaptam egy kortárs novellagyűjteményt is, de abból még csak egy és felet olvastam, úgyhogy nem írhatom ide. 

 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította