Nagy a kísértés, hogy kommentelni kezdjek és beszálljak a női hobbikról és azok létjogosultságáról szóló vitába, ugyanakkor kommentelni haszontalanság, megyek inkább sütit sütni napfényes konyhámba. Azonban ne engedjük, hogy ez megtévesszen minket, az islersütés jelen esetben csak első pillantásra tűnik a tipikus női szerepbe való behódolásnak, hiszen a szellemileg magasan kvalifikált munkahelyemre sütöm a magasan kvalifikált kollégáknak búcsúzóul és a férjemnek nem is, vagy csak nagyon keveset adok belőle. Egyébként itt van a tuti klasszikus islerrecept, ha valakit érdekel.
Mindenki azt kérdezi, hogy dehát mit fogok csinálni, ha majd már nem dolgozom, hát nem is tudom, szerintem onnantól kiüresedik az életem és unatkozni fogok majd és nem találom a helyemet. A Csermely Gyula könyvében olvastam még régen valami kismamáról, aki azon drukkolt, hogy jaj, még nehogy szüljön, mert még nem mentek el a festők, na ez velem, úgy tűnik, jövő héten fog történni. Mondjuk eleve nem szeretnék 32. héten szülni, de úgy meg pláne nem, hogy még nem mentek el a festők! Csak egy szobát festetünk ki és a falból is csak egy igen kicsi darabot bontanak, dehát nyilván így is rettenetes káosz lesz és utána mire kiszellőzik, meg takarítás, meg visszapakolás, ó, irgalom atyja, ne hagyj el.