Girl with a digital camera

2012.03.15. 19:26 - címkék: -

Rendben, tudom, hogy ez nem tumblr, de ez milyen jó már. Innen.

The trouble with eating Italian food is that five or six days later you're hungry again

2012.03.13. 13:30 - címkék: -

Ezenfelül, mert az élet egy folyamatos örömforrás, voltam főzőtanfolyamon is a Makifood főzőiskolában, azzal kapcsolatban pedig az a disclaimer, hogy ingyen mehettem oda, hogy cserébe írjak róla a blogomon. A Lucia is volt ugyanebben a főzőiskolában valami furcsa japán... valamin, de én akkor nem értem rá, így én az olasz tanfolyamra mentem, úgyhogy képzelhetjük a meglepődésemet, amikor pontosan ugyanazok a nyers rákok vártak tisztításra, mint amiket ő is tisztított. Eleinte kissé nyűgös is voltam, mert egyrészt álmos voltam, másrészt úgy tűnt, a séf, aki egy olasz fickó, maga is álmos, és semmi kedve főzni, és nekem se volt. Ráadásul félig angolul, félig magyarul elkezdett minket faggatni arról, hogy mit tudunk az olasz konyháról, mi a különbség az észak-olasz és a dél-olasz ízek között, én meg semmit sem tudok. Meg is mondtam, hogy semmit nem tudok, de nem küldtek haza.

Azért itt elmondom az Olaszországgal kapcsolatos kulináris élményeimet. Első. Kiskoromban (13 körül?) egynapos buszos utazás Tarvisióba, ahol egy piac volt, ahol olcsó bőrkabátokat árultak. Kaptam bőrkabátot, meg totál lenyűgöztek a hegyek, mert azelőtt még nem láttam akkora hegyeket. A Magyarországról magunkkal hozott szendvicseket ettük. Másodszor Velencébe utaztunk anyukámmal meg húgommal, szintén egynapos buszos kiránduláson. Velence szép volt, és hazafelé megálltunk valami beachen is egy félórára. A Magyarországról magunkkal hozott szendvicseket ettük. Kétszer utaztam Alitaliával, egyszer New Yorkba, egyszer pedig Athénba, mindkét alkalommal Rómában szálltunk át, New Yorkba menet elvesztették a csomagunkat, de három nappal később megérkezett. Nem emlékszem, milyen kaját adtak a gépen. Egyszer pedig 3 napot töltöttünk Nápolyban húgommal, amikor is végig szakadt az eső, ettünk valami felejthető pizzákat, meg egy túl édes csokifagyit, azonban ide kapcsolódik az egyetlen valamirevaló olasz ételélményem, az pedig a szállásunkon kapott reggeli, amit a két nagyon kedves homoszexuális tulajdonosfiú szervírozott és az almatortát ők maguk sütötték.

Összességében, nagyon szeretem az olasz konyhát, a tésztákat, a rizottókat, a pesztót, mindent, amiben bazsalikom, rukkola, paradicsom vagy sajt van, de hogy nem az olaszoknál szerettem meg, az biztos.

Ezután elkezdtünk főzni, és elég hamar belejöttünk. A séf is, meg mi is. A menete az úgy történt, hogy a séf, akit amúgy Patricionak hívnak és mexikói, megcsinálta a receptet nagyon kis adagban, mi megkóstoltuk, aztán párokban elkészítettük magunk is a rendelkezésre álló hozzávalókból. Az első fogás csillis garnélarákok voltak, úgyhogy hamar azon kaptam magam, hogy nyers rákot pucolok. A rákokat azután megsütöttük olívaolajon, fokhagymával, chillivel meg tejszínnel, és megettük. Patricio azt mondta, hogy ez a nagymamája receptje. Elég finom lett. Nem tudom, most akkor olasz vagy mexikói-e a nagymamája, de a rákok szempontjából ez végülis mindegy volt már akkor*.

Ezután pesztós-kecskesajtos pirított kenyeret készítettünk, na, az annyira finom volt, hogy azért már önmagában érdemes volt odamenni. Mondom, én imádom a barna kenyeret, az olívaolajat, a bazsalikomot, a rukkolát és a kecskesajtot, és ezen nagyon nem is volt más. Némi fenyőmag. Nagyon fincsi volt és fél perc alatt kész.

Utána még főztünk gombás rizottót, ahol Hajnalka, aki eljött velem, rengeteg újdonságot tudott meg a rizottókészítés fortélyairól, ami azért meglepő, mert ő rendszeresen és igen profi módon főz rizottót, de úgy, hogy húsleves alaplét használ hozzá, amit ő maga főz húsból és fagyaszt le önkezével kis adagokban a rizottóhoz. A rizst az olaszok al dente eszik, ezen elég sokat röhögtünk, hogy tudniillik Patricio szerint már rég készen volt a kaja, de mi még mindig azt mondtuk rá, hogy nyers, a mi verziónkra meg ő fintorgott, mert szerinte túlfőztük. Amúgy mind a kettő nagyon finom volt, mondjuk amiben ennyi vaj van meg parmezán, ott sem lehet szerintem nagyot hibázni. És volt még kukoricadarából készült palacsinta szárított paradicsommal és sajttal, az sem volt rossz. De a második legfinomabb dolog a kecskesajtos szendvicskék után a limoncello krém volt, ezt mi már nem főztük meg, hanem csak Patricio elkészítette nekünk, megmutogatta, mit hogyan kell, majd elfogyasztottuk. Isteni volt.

A recepteket megkaptuk kinyomtatva, a kajákat többségében megettük, bár mindet nem bírtuk felfalni. Összesen 3 órás volt a program, ezalatt megfőztünk 5 receptet, ezek közül néhányat kétszer (mert egyszer Patricio, egyszer mi). A séf jó fej volt és aranyos, csomót viccelődött, de azért odafigyelt, hogy mit művelünk, megdicsért, kijavított. Angolul beszélt többnyire, vagyis félig magyarul, kb. "és amikor olívaolaj forró, then you put gomba in it, and after that you add some tejszín". Két asszisztens csaj volt jelen, akik többször felajánlották, hogy tolmácsolnak az angolul nem tudóknak, de erre nem volt szükség, mert mindenki tudott a jelenlévők közül.

A BGF tankonyhájában volt mindez, ami meg tényleg úgy néz ki, mint az akciófilmek üldözős jeleneteiben a konyhák. És tök jó nehéz fém serpenyők vannak, olyanok, amikkel ha leütsz valakit, az tényleg elveszti az eszméletét. Nem, ezt nem próbáltuk ki.

*Lapzárta után megtudtuk, hogy Patricio félig olasz, félig mexikói, így feltehetőleg mindkét országból van nagymamája.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította