A Művészetek Palotájában koncert előtt Johnny Walkert ittunk a backstage-ben, bögréből, meg usb-s rakétavetővel lőttek rám (az irodai hadviselés mindig meg tud lepni), meg a fesztiválszínpad zsinórpadlásán mászkáltunk, nagyon cool, meg megtudtam, hogy a mennyezeten lévő fából készült dolog (amire Joanna Newsom később azt mondta, "wow, cool ceiling") nem csupán díszítőelem, hanem arra való, hogy a lejjebb eresztésével és feljebbhúzásával szabályozzák a terem akusztikáját. Valamint rájöttem, mi akarok lenni, jelen pillanatban az álommunkám a büfésnénié a backstage büfében, szerintem jól csinálnám, szeretem a művészetet, ki tudom számolni a visszajárót és pszichiáter vagyok (azaz őrültek már nem nagyon tudnak kihozni a sodromból, és elsírhatod a magánéleti válságodat egy kókuszgolyó felett).
A koncert is klassz volt és profi, "az indie-szcéna hárfás csillaga" mindenki szerint tündérszerű, engem leginkább egy zakkant kismacskára emlékeztetett, nem a nyávogás miatt, hanem mert cuki volt, furcsa, és bájosan tüsszögött. Bár nagyjából úgy rémlik, megegyeztünk abban, hogy a Good intentions volt a legjobb, nekem legalábbis az tetszett a legjobban a koncerten (itt van, nem túl jó a videó sajnos), de most a Bridges and balloonst teszem be nektem, mert az volt az első szám, amit hallottam tőle, ebben a yummie mixtape-ben.
Meg még azon gondolkodtam, hogy mennyire jó fej lehetek, ha ilyen barátaim vannak, én a részemről rettentő büszke vagyok a barátaimra, a barátaim ugyanis a műpában vezetnek körbe, vagy lenyűgözően gyönyörű hangjuk van, vagy hajnali ötkor kelnek és úgy járnak az edzőterembe, vagy kiváló és olyan elhivatott orvosok, amilyen én még fénykoromban se voltam, vagy tudnak SAS-ben programozni, vagy a Nature-ben van cikkük, vagy dögös csajok és első osztályban rallyversenyeztek, vagy az egyik leglátogatottabb filmes blog gazdái, vagy iszonyú jó fordítók, vagy egy-két kicsi gyerekkel úgy néznek ki, mint akit a divatlapból húztak elő, vagy úgy főznek, mint bármelyik luxusétteremben, vagy világutazók, vagy mindenféle élethelyzetekben olyan ügyesen helytállnak, vagy a fentiek közül kettő-három is igaz rájuk egyszerre. Regényt mondjuk egyik se ír, csak a szájuk jár, de sosem késő.
Magamra pedig azért vagyok büszke, mert ma felkeltem fél nyolckor és elmentem kilencre az edzőterembe, de ez még semmi, ott észrevettem, hogy elfelejtettem nardágot hozni, és akkor úgy döntöttem, én ugyan haza nem megyek, hanem szerzek nadrágot. Ott volt mellettünk a Corvin pláza, minden üzlet zárva, egyedül a CBA volt nyitva, úgyhogy vettem benne 900 forintért egy világoskék frottír gatyát, eredetileg pizsamanadrágnak szánták és úgy nézett ki, hogy magára valamit adó ember (sem férfi, sem nő) a szemetet se vinné ki ilyenben. Én pedig hiú vagyok és paranoid, és sportkarrierem jelentős részében éreztem úgy, hogy biztos kinéznek az edzőteremből, mert dagadt és ügyetlen vagyok és nincsenek annyira menő tornacuccaim. Ez tíz kg-val ezelőtt volt, és többnyire közepesen menő tornacuccaim voltak, nem Nike, de mondjuk Reebok. Most meg teljesen lazán elvoltam a puccos fitnessteremben a szürkéskék frottírgatyában. Nem is rohantam oda minden emberhez és mondtam el neki, hogy "általában nem így nézek ki, csak ma otthonhagytam a gatyámat". Most vagy igénytelen lettem öregkoromra, vagy rettentő magabiztos. Esetleg mindkettő.
Addig-addig rinyáltam, hogy csak meleg víz folyik a csapból az edzőteremben, amíg ma csak hideg víz folyt. Sajnos a tusolóban is. Később felmerült, hogy vehetek ilyen sportkártyát, ami egy csomó budapesti edzőterembe jó, például abba is, amelyik a munkahelyemhez van közel, meg abba is, amelyik az otthonomhoz van közel, egy éves hűségnyilatkozat szükségeltetik hozzá, és nem akarok venni, mert bár elég jó deal, klassz lenne, kihasználnám, olcsóbb, mint a bérlet az egyikbe, nemhogy mindkettőbe, de ha én egy év múlva is ugyanebben a lakásban lakom ÉS még ugyanitt is dolgozom, akkor... lőjetek agyon. *
Ennyit szerettem volna mondani az elköteleződésről.
*Valószínűleg a normális emberek nem szoktak így fogalmazni, hogy "lőjetek agyon", meg "ha ma is csak rántott sajt lesz a menzán, én megölöm magam, ezt nem lehet kibírni, ez kibírhatatlan", ezek a hisztrionikusan túldramatizált szófordulatok vélhetőleg a pszichiátrián ragadtak rám, én kérek elnézést.
És kifelejtettem Hollandiát, most jutott eszembe, amikor Utrechtben voltam és egyedül laktam egy koleszszobában, napközben agyakat színeztem a monitoron és álmodoztam, délután-este meg edzőterembe jártam. Az az egyik kedvenc edzőtermem volt, tágas volt, tiszta, de semmi puccparádé, ha nem hoztad a vizesüvegedet, amibe töltöttél magadnak a csapból vizet, akkor adtak műanyag kulacsot kölcsönbe ingyen, amibe tölthettél a csapból vizet, bár lehetett kapni sportitalokat is, de nem nagyon láttam senkinél. (Ez most csak onnan jutott eszembe, hogy a Corvin mögötti helyen - amit a pár kellemetlenség ellenére továbbra is szeretek és oda járok - meleg víz folyik a csapból, ami szerintem kifejezetten égő.) A hollandok az edzőterembe sportolni jártak és az edzők és oktatók edzeni meg oktatni jártak oda, tök jó volt, nem kellett menő ruhákat felvenni, és kiszámítható színvonalú, jó órák voltak. A sok terem közül az volt az egyetlen, ahová úgy jártam aerobicozni, hogy arra az órára mentem, amelyikre épp odaértem munkából, mert nem volt olyan hangzatos/kiejthetetlen nevű, de idegesítő óra vagy hangzatos/kiejthetetlen nevű, de idegesítő edző, akit jobb volt kerülni. Persze, lehet, hogy ha három hónapnál többet töltök ott, akkor egy idő után meguntam volna.
Egyébként rettenetes a helyzet, hiába szeretnék, sose jutok el az edzőterembe, kinézem az ötkor kezdődő órát, aztán fél hétkor még a munkahelyemen vagyok, ó, irgalom atyja, ne hagyj el. Képzeljünk ide tetszőleges hosszúságú megszokott rinyálást arról, ahogy ez a munkahely megeszi az életemet és túl sok áldozatot kíván a részemről, kevés pénzért cserébe, stb stb.
Meg még ezt a blogot olvasom manapság, bár pilatesre még mindig nem járok*, egy csomó más dologról is szól mozgás/életmód témakörben és nagyon értelmes.
*Nekem az lenne jó, ha olyan helyen laknék, ahol fák vannak vagy közel az erdő, heti kétszer elmennék valami részben kardio-részben erősítő edzésre vagy futni, és heti kétszer tai-chi-znék vagy valami nyújtós-lazítós edzésre mennék, akár pilates, naponta húsz percet napoznék, valamint hetente kiolvasnék egy regényt. Én így is elfunkcionálok valahogy, max beveszek egy cataflamot, amikor fáj a hátam, de akkor lennék jól.
Ügyelet után-magánrendelés előtt meg vettem még egy pár pulcsit a Zarában (csupa funkcionális dolgot, amit évekig fogok viselni, és 70-80 %-kal voltak leárazva - mentegetőzött), majd Alaine-nel ebédeltem a belvárosban, pasikról beszéltünk meg pénzről meg az új táskájáról, és amikor Húgom azt mondta, hogy olyanok vagyunk, mint a Szex és New Yorkban, akkor azt nem is vettem zokon, hanem örültem.
Valójában tök jó életem van.