Végül hosszan tartó betegségünk ellenére körbebicikliztük a tavat, na jó, csak félig körbe, Illmitznél komppal átmentünk Meggyesre (Mörbisch am See) és onnan vissza Fertőrákosra, a google maps szerint összesen ez így 90 km, két nap (a legvégét már nem rajzoltam be, mert akkor beleszámolja az útvonalba a kompot is, azt pedig nem akarjuk). A tó teljes körbetekerése 130 km körül van és azt írja az internet, hogy laza, nem fárasztó, osztrák nyugdíjasok egy nap alatt körbebiciklizik váltó nélküli biciklikkel, meg hogy bárhol találsz szállást, mert minden falu tele van Zimmer Frei-jel meg kerékpárszervizzel, ezeket a tévhiteket azért eloszlatnám. Én elfáradtam, különösen az első napon (azzal az edzettségi szinttel, hogy néha szoktam futni, akármennyit gyalogolok, sosem biciklizem és eléggé betegek voltunk még), az osztrák nyugdíjasoknak sokkal jobb biciklijeik vannak a tiédnél, szállást vagy előre kell foglalni, vagy vinni sátrat és kempingben lakni, és csak minden harmadik faluban van kerékpárszerviz- vagy kölcsönző. De részletezem.
Első nap kb. 50 km-t tekerünk, amiből az első 10 nehéz. Elmegyünk busszal Fetrőrákosra, bérelünk biciklit a Ráspi hátsó udvarában lakozó öregasszonytól, napi 2000 forint, nem valami jó biciklijei vannak, sok közül válogathatsz, de többsége régi és rosszul karbantartott, tehát alaposan meg kell nézni őket. Kiválasztjuk a két legjobbnak tűnőt, ekkor van úgy fél 12 (nem, nem vagyunk korán kelő népek), és eltekerünk Rustig, ott én már rinyálok, elfáradtam, iszunk üdítőt meg kávét, a pincér persze magyar. Egészen Oggau községig dimbes-dombos a táj, ami azt jelenti, hogy végig lejtőkön, de inkább emelkedőkön kell menni, nem brutálnagyok, de vannak. Oggau után már viszonylag sík a terep, végig szupercsúcs eukonform pár m széles betonozott bringaút, mindenhol kitáblázva, felfestve, ami kell. Rendesebb pihenőre Breitenbrunnban állunk meg egy nagyon klassz kis vendéglőben, ahol eszünk babos rétest uborkával, iszunk apfelspritzert, én rinyálok, hogy 1. maradjunk itt éjszakára, 2. telepedjünk le itt, 3. menjünk tovább vonattal. Majdnem végig, az egész út során a kerékpárút viszonylagos közelségében halad a vasút, a vonatra fel lehet vinni biciklit, és akkor felmerül az emberben, hogy isten valójában nem akarta, hogy biciklizzünk, különben nem teremtett volna vonatot.
Nem, én nem a bringáscsaj vagyok, ezt fogadjuk el, én gyalogolni szeretek az erdőben meg futni a futógépen meg a nyugágyban napozni, tőlem ez nagy teljesítmény.
Különben gyönyörű szőlőskertek meg dombok mellett haladunk. Joisban (Nyulas) elkezdünk szállást nézegetni, de minden foglalt, átmegyünk Neusiedler am See-be, ahol szintén minden foglalt. Végül az egyik helyen kapunk egy tippet, hogy a közeli Parndorfban a Pannonia Hotelben van üres szoba, mondjuk nem akartunk puccos hotelban lakni, se Parndorfban, de végülis úgy döntünk, jó lesz, és vonattal átmegyünk Parndorfba (10 perc, 3 euro, a kalauz persze magyar). A másik lehetőség egyébként az lenne, hogy ha sehol sem találunk szállást, akkor a vonattal elmegyünk Fertőszentmiklósra és onnan Sopronba haza, este fél kilenc körül megy az utolsó vonat, átszállással együtt éjfél körül ér Sopronba.
A hotel, az egy útmenti bevásárlóközpont parkolójában van és soha életemben nem voltam még ennyire bizarr helyen. Négycsillagos hotel a semmi közepén a főút mentén, a parkolójában kb. csak audik és mercik állnak, a berendezés pedig fehér és bordó csillogó műanyagok, álmennyezet, hangulatvilágítás, falba süllyesztett plazmatévé, zebramintás textíliák mindenütt, átlátszó üveg zuhanykabin, tükrök, műselyem ágynemű, és egyéb modern giccs, amit egy luxuskuplerájban elképzelsz. Ehhez képest a reggelinél rengeteg kisgyermekes család és idős házaspár olvasgatja békésen a napilapokat. Nagyon furcsa, nyilván kényelmesnek tervezett, de nyomasztó hangulatú hely, egy vagyonba kerül persze, de legalább a reggeli klassz. A takarítónő magyar, de legalább elmagyarázza, hogyan jutunk biciklivel legkönnyebben vissza Neusiedle-be.
A második nap már laza, végig sík terep, többnyire nemzeti parkban. Hálás köszönet Enzo Bistrója és biciklikölcsönzője alkalmazottainak Weidenben, akik a legnagyobb déli pörgésben ingyen és kedvesen felfújják a hátsó kerekemet, miközben kb. egymillió embernek szervíroznak wienerschnitzelt sült krumplival. Podersdorfban strandolunk (egyedül Podersdorfban halad a bicikliút közvetlenül a tó mellett, mivel mindenhol máshol 1-5 km nádas található a part és a víztükör között), a hotdogos néni persze magyar, meg a strandolók jelentős része is, itt már erős a gyanúm, hogy osztrákok vajon léteznek-e egyáltalán, vagy az csak legenda. Ezután következik a nemzeti park szikes tavakkal és madárvilággal rendelkező része, sok helyen kilátók meg magaslesek vannak, ahonnan lehet nézni a madarat meg a nádat. Ez az egyetlen szakasz, ahol néhány km-en nem betonozott a bicikliút, hanem horzsaköves, a természet védelme érdekében, de nem kényelmetlen egyáltalán. Illmitzből félóránként megy a komp, 6 euro a jegy (biciklivel együtt és anélkül is), a hajósok persze magyarok. Mörbischről (a kikötőből) még kb. 5 km Fertőrákos, ahol visszaadjuk az öregasszonynak a bicikliket, és eszünk a Ráspiban az olcsómenüből, meg végigisszuk nagyjából a házi szörpkínálatukat (a körte a legjobb).
Utána már csak eljövünk Sopronba busszal és megnézzük az ingyenes Tankcsapda-koncertet. Azért annak megvan a hangulata, a soproni Várkerület kellős közepén este tízkor, hogy "itt vannak a tankok".
Update: itt van 3 kép is.