A hisztiről és más démonokról

2010.03.28. 00:53 - címkék: - 15 komment

Azon gondolkodom, most, hogy lehiggadtam és elmúlt rólam az ideg, hogy tulajdonképpen mikor lett belőlem egy ilyen hisztérika? Régebben én nem izgattam magam holmi munkahelyi izék miatt, pedig néhány kivételtől eltekintve a számtalan munkahelyemen (beleértve egyetem alatti helyeket, mellékállásokat egyaránt) összességében sok hülye főnököm volt számos különféle vezetői stílust volt alkalmam megtapasztalni. És csak az elmúlt néhány évben kezdtem el ezt, hogy hisztizek, dühösködöm. Legalábbis úgy rémlik. Legalábbis pályám kezdetén azt mondta rám az egyik felettesem, hogy hihetetlen, milyen fapofával és higgadtan teszem a dolgomat, akármi van. Nem tudom, mi a jobb, végülis jól esett hisztizni (nagyjából azzal állt elé a főnököm, hogy nem kellene szakvizsga előtt szabira mennem, ahogy megbeszéltük, mert arra nem kell tanulni, meg ő akar akkor szabira menni, valamint egyébként is: alig dolgozom, hiszen állandóan szabin vagyok) (végülis ez is a valóságnak egy lehetséges interpretációja), de az eredmény szempontjából egészen mindegy. Kicsit azért hiányzik nekem a rég higgadt önmagam, aki fapofával tette a dolgát. Vagy lehet, hogy akkoriban magánéleti hullámvölgyek miatt hisztiztem és munka miatt nem, most meg a magánéletem rendben van, és a hisztériamegmaradás törvénye szerint így több jut a munkahelyemnek. Vagy öregszem.

A Highgate Cemetery különben nagyon klassz, majd mesélek róla, de most már álmos vagyok, mert anyukám ma este érkezett és le kellett szedni a reptéri buszról és összevissza nem járt a metró. És ma is egy csomóan kértek útbaigazítást tőlem az utcán, ez egy különleges képességem, hogy úgy nézek ki, mint aki tudja, merre kell menni és meg is mondja.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította