Az jutott eszembe a múltkor a kongresszuson az excentrikusan öltözködő pszichiáternőkről, hogy egy ilyen orvosos "street fashion" blogot kéne csinálni, kongresszusokon és az ottani vacsikon és bulikon láttam eddig szerintem a legmerészebb és legérdekesebb összeállításokat. Oké, nyilván nem fogok ilyet csinálni, nem értek a fotózáshoz, se a divathoz, se időm nincs, de azért elgondolkodtam, vajon az emberek itthon megengednék-e fotózni magukat. Odamegyek valakihez azzal a szöveggel, hogy "jó estét, professzorasszony, nagyon élveztem az előadását, és klasszul néz ki ez a masnis felső a fehér szoknyával meg a fekete csipkeharisnyával plusz piros lakkcipő, megengedné, hogy csináljak Önről néhány képet a fotóblogom számára?" Valójában nem tudom. Nagy kár, hogy nem csinálom meg, mert a magyar pszichiátria szerintem kincsesbánya e tekintetben. Külön tag-gel szerepelnének az analitikusnők és külön a gyerekpszichiáterek.
Vagy itt van pl. az Advanced Style, szerintem tök jó, idős embereket fotóz klassz vagy érdekes cuccokban, mindezt persze New Yorkban, ahol a Nénik is bordó Martenst viselnek. Vajon itthon megengednék a random utcai nénik, hogy vadidegen lefotózza őket és feltegye a netre? Vagy rendőrért kiáltanának és botjukkal hadonászva zavarnának el? Ön megengedné, ha néni lenne és/vagy pszichiáter? Vagy botjával zavarná el az illetőt és/vagy antipszichotikus terápiát javasolna?
Voltam szemésznél, azt mondta, jól vagyok. Még van a szememben buborék meg csík, jelenleg úgy látok, hogy osztott képernyő, a felső háromnegyedben látok, az alsó egynegyed pedig olyan, mintha sötét vízen néznék át, és a kettő között mozog a szint. Az alsó rész fokozatosan csökken, és ha elmúlik, és még mindig a helyén marad a retinám, akkor hepiend. Mondjuk, amíg vártam a szemészre, abban a két órában a világ összes horrorsztoriját végighallgattam folyosón ülő betegtársaimtól, komplikációkról és gyógyíthatatlan, ám bejósolhatatlan betegségekről és szövődményekről és retteneseten hangzó műtéti technikákról. (De tekintettel vagyok hipochonder olvasóimra, így a részletek ecsetelésétől most eltekintek.)
Különben már lenne kedvem jobban lenni, de még nem vagyok a toppon teherbírásban, én ennél sokkal többre voltam képes, és ez idegesít nagyon, és ettől idegeskedek. És nem akarom azt csinálni, amit szoktam, hogy úgy teszek, mintha jól lennék és bátor mosollyal szemem se rebben teszem a dolgomat, de azért nagy a kísértés. Hősies szeretek lenni és omnipotens és klassz, nem pedig nyámnyila nyomadék.
Mindenesetre holnap, ha minden jól megy, megveszem magamnak az ajándékomat a PhD-ért. Régen ugyanis minden vizsgám után áldoztam valamit az isteneknek, egy időben sikeres vizsga után Fedél nélkül-t vettem, máskor sütit sütöttem a szobatársaimnak, vagy takarítottam, vagy elajándékoztam valami jó cuccomat. De most idén nyáron úgy döntöttem, hogy a sikereimért én érdemlek jutalmat (vagy legalábbis, én is érdemlek), és ezen a PhD-n tulajdonképpen én dolgoztam egy csomót és én gyártottam leleményesen másolatokat a tesztből és vagdostam saját kezűleg kis kockákra és vettem fel számtalan résztvevővel és értékeltem ki és vittem be az adatokat és írtam belőle cikket és disszertációt és posztert és tézisfüzetet és előadást. Egy nagy csomó rendes ember segített, a gyakorlati megvalósításban, az elméleti megalapozásban, a lelki támogatásban vagy a statisztikában, de attól még én is csináltam valamit, és azért jutalmat érdemlek. És olyat, amit én szeretnék, akkor is, ha másoknak nem tetszik, vagy kapuzárási pániknak vagy más hülyeségnek tűnik, de ha én éppenséggel bordó Martens bakanccsal óhajtom magam jutalmazni a saját eredményeimért a saját pénzemből, akkor azt mért ne lehetne. Persze, azért, mert nincs a méretemben, de azt mondták a boltban, holnapra lehet, hogy lesz.
Azért ez milyen, hogy régen bátor mosollyal, vidáman vettem a nehézségeket, és ha nekem sikerült valami, akkor önzetlenül másokat jutalmaztam. Most meg a szomorú dolgokon szomorkodom, és a nehéz dolgok nehézséget okoznak, és a sikereimért magamat akarom megjutalmazni, hát látjátok, hova vezetett az a rengeteg önismereti célú pszichoterápia.