Hív a gyár

2009.06.07. 17:37 - címkék: - 2 komment

A Balatonon végül előzetes értesüléseimmel szemben nem volt rossz idő, a Balaton különben gyönyörű, ha impresszionista festő lennék, ezt festeném egész nap, ahogy minden percben más a színe babakéktől türkizzöldig. Láttunk tűzijátékot, sétáltunk a parton, ittunk sört, ettünk hekket, szaunáztunk, ettünk sherryvel pácolt baconba göngyölt sertésszűzt kéksajtmártással, ami nagyon finom volt, és csak akkor eredt el az eső, amikor már a hazafelé tartó vonatot vártuk.

Épp kezdtem ráhangolódni, hogy csak utazgatok és könyveket olvasok, és nincs kedvem holnap visszamenni dolgozni.  

Szexi vagy nem szexi

2009.06.05. 22:42 - címkék: - 14 komment
Akkor itt ez a kérdés, amit az olvasóknak kellene eldönteni, mert mi nem tudtunk megegyezni.

Kiigazítás: na, kijavítottam a szórendet.

Your home is where your books are

2009.06.05. 21:09 - címkék: - 8 komment

Rendet raktam a könyveim között és ABC-sorrendbe rendeztem őket (régebben szín szerint voltak, de már nagyon összekeveredtek, és gondoltam, most kipróbálok egy új metódust). A következő dolgokra jöttem rá:

- egy csomó ember mindenféle könyve nálam van, amiket vissza kéne adni.
- a legjobban az M betűs és a S/Sz betűs írókat kedvelem, legalábbis ezekből van a legtöbb (kb. Marquez, Moore, Salinger, Szerb Antal, Sztrugackij)
- egy csomó könyvemről tudom, hogy kinél van, többnyire megbízható embereknél, másokról pedig tudom, hogy kölcsönadtam, de nem emlékszem, kinek. Úgyhogy ha az illető véletlenül olvassa ezt, és nála van a Flow, a Judith Beck-könyv, A mester és Margarita, az Utas és holdvilág vagy Az orákulum éjszakája, az rögvest hozza vissza, mert így névtelenül is meg tudom átkozni, amit egészen biztosan nem szeretne. Általában fel szoktam írni ezeket, de néha elfelejtem, és akkor ez történik. Nemnem, ne gondold, hogy most, hogy úgyis elfelejtettem, már megtarthatod, a Sors elégtételt vesz az ilyesmiért.
- vannak könyvek, amikből több példányom is van, mert kölcsönadtam, elveszettnek hittem, aztán valaki váratlanul visszahozta; vagy mert meg akartam venni szebb borítóval is (nos, igen); vagy mert megkaptam valakitől ajándékba, de már megvolt. Ezeket biztos el kéne ajándékoznom, de én nem akarom.
- a könyvek rohadt nehezek, kb. annyira elfáradtam, mintha követ törtem volna.
- az ABC-sorrend béna, mert nagyon különböző méretű, színű és szakadtsági fokú könyvek kerülnek egymás mellé, és az bénán néz ki. Valójában nincs üdvözítő módszer, már mindet próbáltam. 
- nagyobb lakásba kell költöznünk.

Love is in the air

2009.06.05. 17:43 - címkék: - 5 komment
Onnan lehet tudni, hogy tartós kapcsolatban élek, hogy az előbb főztem magamnak egy tejeskávét és automatikusan csináltam egyet a férjemnek is, aki nemcsakhogy nem szokott délután kávézni, de nincs is itthon.

And the weird world rolls on

2009.06.05. 16:58 - címkék: - 2 komment

Kicsit különben neheztelek Paul Austerre, mert ezt a könyvet (vagy egy igen hasonlót) én akartam megírni, és erre tessék. Ezek után már mindenki azt fogja gondolni, hogy onnan loptam az ötletet, és azt fogják írni a kritikusok zseniális álmatlanságról és magunknak mesélt történetekről és a valóság és képzelet összefonódásáról szóló regényemről, hogy Paul Auster-utánérzés. De ezt az idézetet azért ide akarom írni, mert minden egyértelműsége ellenére is tetszik. Life goes on, after all, even under the most painful circumstances, goes on until the end, and then it stops. 

Olyan kíváncsi vagyok különben, hogy vajon fogok-e írni még ebben az életben vagy sem. Az első regényemet 17 éves koromban kezdtem el, egy 17 éves lányról szólt, akiről kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg és kb egy jó éve van hátra, és akkor megszökik otthonról és stoppal beutazza a világot azalatt, persze rögtön az elején megtalálja élete szerelmét egy spanyol kis faluban, de azért továbbutazik, mert nem akar neki fájdalmat okozni, és ez egy romantikus regény. Konkrétan naplóregény. Megírtam belőle vagy tíz oldalt, nagyon cuki. A második regényemet is 17 éves koromban kezdtem el, tinédzserekről szól, egy nagyon jó hangú lányról meg egy zenekarról, akik befutnak, de a lány nélkül, és mindenféle szerelmes szálak is vannak, megírtam belőle tíz oldalt, még cukibb. A harmadik regényemet kb. két éve kezdtem, mentősökről szól Budapesten és nagyon izgalmas és nagyon cool, megírtam belőle egy oldalt, de már az túl lehangoló volt, úgyhogy gyorsan abbahagytam (meg amúgy se volt hozzá igazán koncepció). Emellett még amikor jártam az írókörbe, megírtam egy meseregény szinopszisát, Brennbergbányán játszódott, volt benne kislány, lidérc, és Szlovákiából áttelepült bányamanók, írtam belőle három oldalt, szerintem nagyon klassz lenne, ha megírnám valaha. Valamikor akkortájt rájöttem, hogy felesleges ezt erőltetnem és ezen görcsölnöm, most nem erről szól az életem, ez nem az az időszak, amikor én írok, és tényleg nem. De melyik lesz az az időszak vajon? Lesz ilyen időszak? Lesz bennem elég bátorság hozzá? Mert szerintem a regényíráshoz ezek kellenek, némi képzelőerő (olyanom van), sok szót kell ismerni (ismerek sokat), és az önbizalomnak, bátorságnak és az alázatnak egy nagyon speciális keveréke (hogy meg merd írni a könyvet, abban a tudatban, hogy nem lesz tökéletes, amit írsz, mert az ember első regénye sosem az, akármilyen zseni vagy, sőt, az is lehet, hogy kiderül, hogy nem tudsz regényt írni, és ezt a kockázatot is vállalni kell, de közben kell magadban hinni annyira, hogy mégis belekezdj, bonyolult ennek a lélektana, idáig már eljutottam). Szóval tök kíváncsi vagyok. Tényleg nem tudnám megmondani, így magamat ismerve, hogy fogok-e vagy sem. Addig meg maradjunk az irodalmi igényességgel vezetett naplónál, ehhe-ehhe. (Megint van Goldenblog, és idén is szerepel a fenti szöveg a versenykiírásban). 

Az előbb meg vettem könyveket, pl. Paul Auster önéletrajzát, és nagyon kíváncsi vagyok, mert sok regénnyel ezelőtt elkezdtem már gondolkodni azon, hogy mennyi lehet nála az önéletrajzi elem. Azon se lepődnék meg, ha semmi, de azon se, ha minden az. 

Az idő nem boldogít

2009.06.05. 13:17 - címkék: - 2 komment

Számtalan világmegváltó dolgot terveztem szabadságom idejére, mint például sport, rendrakás, vasalás, tematikus blogjaim újraélesztése, összes barátaim végiglátogatása, esetismertetések megírása pszichoterapeuta záróvizsgára, tanulás pszichoterapeuta záróvizsgára, eperlekvár készítése. Ilyesmi. Ehelyett felkeltem ma tizenegykor és eddig kb. ittam egy kávét, de azt gondolom, hogy ez az élet rendje, majd jövő héten pánikszerűen és értetlenül szidom magam, amiért mindent az utolsó pillanatra hagytam vagy ilyesmi. Ez a terv.

(Ja, a címben szereplő mondatot sajnos nem én találtam ki, hanem ők. Megjegyezném azért, hogy az isolde blog szerkesztősége alapvetően nem támogatja a graffitit, amennyiben az épületek összefirkálását jelenti mégoly művészi módon is, ezzel szemben a street art bizonyos, nem rongáló típusú megjelenési formáiért szívesen rajongunk.)

Who am I kidding? I was a geek then too

2009.06.05. 10:07 - címkék: - 9 komment

Hat éve írom ezt a blogot, de ami még durvább, vannak, akik kb. azóta olvasnak, ez pedig igazán hosszú idő és köszönöm.

Ez volt az első blogbejegyzésem. Oké, még nagyon fiatal voltam. 

Seriously man, we're fucking done professionally

2009.06.03. 22:39 - címkék: - 2 komment

Kész, levettem a kezemet az amerikai filmgyártásról. Többé nem megyek moziba. Ne értsünk félre, én nem gondoltam, hogy a T4 valami szuperjó film lesz, de... hát az elején még reménykedtem, aztán kínunkban röhögtünk, aztán már csak arra gondoltam, ennél még az is kíméletesebb lenne, ha simán fejbelőnének.

Régen láttam ilyen rossz filmet, na.

Nápoly, képek

2009.06.03. 15:33 - címkék: - 1 komment

Nem csináltunk sok képet, mert én nem vittem gépet, csak húgom, meg hát ugye a fényviszonyok. Azért itt van pár, katt a képre. 


Rain man in the dark

2009.06.03. 13:26 - címkék: - 5 komment

Voltam Nápolyban, odaértünk szikrázó kék ég, aztán elkezdett esni, aztán pár órás megszakításokkal esett egészen tegnap este hétig, amikoris hatalmas szivárvány mutatkozott a tenger felett, majd kék ég, ma reggel miközben vártuk a reptéri buszt, kék ég, sehol egy felhő. Isn't it ironic. Persze nem éreztem rosszul magam, sétáltunk, ettünk pizzát, voltunk Caprin a kék barlangban (amikor épp nem esett), Capri klassz, igazi celebnyaralóhely, jázminbokrok meg Louis Vuitton retikülök mindenütt. Olvastam könyvet, aludtam csomót, vettem egy rózsaszín esernyőt, de azért akkor is, ez már tényleg egy kicsit úgy tűnt, mintha direkt szívatnának az istenek. Biztos azért, mert nem mentünk Pompei-be meg a Vezúvra, hanem ehelyett szigetekre mentünk át hajóval és mindenáron strandolni akartunk, és rosszalló megjegyzéseket tettünk az olaszokra, az életstílusra, a kávéra, a boltok nyitvatartási idejére, valamint az egész várost átható elképesztő kuplerájra, olyan szinten szakadt az egész, hogy az már vicces. Mindenhol szemét van, az összes út fel van túrva, az összes műemlék fel van állványozva, de olyan régi állványzattal, ami már maga is felújításra szorul, és minden lehetséges, ööö, dolog össze van graffitizve, de nem csak az épületek, hanem a tengerben lévő nagy, hófehér kövek is, és a kaktuszok hatalmas levelei is, minden, és akkor a kupleráj kellős közepén rohangálnak ezek az olaszok, bedobva itt-ott egy méregerős eszpresszót. Érdekes életstílus. Ellenben a pizzájuk valóban nagyon finom, a fagyijuk is elég jó, fán terem a citrom, és frissen süt almatortát kaptunk minden nap reggelire. 

Valamint megvettem az új Paul Auster-könyvet, egy fickóról szól, aki éjszaka nem tud aludni, és hogy ne kelljen a nemrég meghalt szeretteire gondolnia, inkább fekszik az ágyán és történeteket talál ki, vagyis konkrétan egy elképzelt történetet folytat mindig magának a fejében. Nappal pedig filmeket néz egymás után dvd-n, meg néha dohányzik. Mindig rácsodálkozom, hogy Paul Auster honnan tudja, hogyan működnek az emberek. Valamint örülök, mert én tényleg azt hittem, hogy a múltkori volt az utolsó könyve, annyira búcsúzkodásnak tűnt, de ezek szerint tévedtem.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása