Stay in bed I feel sad when you run

2009.10.04. 13:40 - címkék: - 15 komment

Különben jól meghíztam, mert nem sportolhatok a retinám miatt, és úgy döntöttem, jól van, akkor kövér lány leszek, mit számít az, most komolyan. Azt mondta a szemész, hogy az egyetlen dolog, amit csinálhatok, az a szobabiciklizés, de én azt utálom, és dacból nem csinálom inkább, én futni akarok. Különben vicces jelenet volt, pár hete, ültem a szemésszel szemben, épp befejezte a retinám nézegetését, körülöttünk kb tíz darab, ugrásra kész, nagyon öreg néni, akik árgus szemmel figyelték, hogy mikor állok fel a vizsgálószékből, hogy azonnal a helyemre vethessék magukat csoszoghassanak, de én még megkérdeztem, hogy:
isolde: - Miket csinálhatok? Futhatok?
Szemész: - Nem, semmi olyat, ahol rázkódik a szem.
i: - Jesszusom...
Sz: - Szobabiciklizhetsz.
i: - Csinálhatok felüléseket?
Sz: - Micsoda??? Nem!!!
i: - De... de... de... felülések!! Én felüléseket akarok csinálni!
Sz: - Nem csinálhatsz felüléseket.
i: - ... Uramisten. 

A legjobban mondjuk a futás hiányzik, részben a mozgás, de leginkább a pszichés hatása miatt. Úgy kezdődött, hogy mivel a futógépen nem kell különösebben figyelni a környezetedre (nem jön szembe senki és nem fogsz megbotolni egy kőben), remekül lehet hipnotizálódni zenére. Eleinte csak azt szoktam képzelni, hogy egy kihalt országúton futok, de aztán lassan tovább színeződött a kép, és az hiányzik nekem, a kedvenc imaginációm. Azt szoktam elképzelni a futógépen, hogy valami posztapokaliptikus tájon futok, széttöredezett országutakon, felégetett falvakon keresztül, és el kell érnem a Városba, mert nálam van a túléléshez szükséges fegyver / ellenszer / kód. Robbanások a távolban, meg néha lőnek rám helikopterekből, de nem gyorsíthatok és nem is fekhetek le az árokba addig, mert feladat van, be kell osztani az erőmet, és bármi történik is, egyenletes tempóban, fegyelmezetten el kell futnom a Városba. Végülis a maroknyi életben maradt emberiség sorsa múlik rajtam. Néha hajnalodik, vagy látszik a távolban a tenger, vagy hegyen felfelé vezet az út. Prodigy-t és Faithless-t kell hozzá hallgatni, vagy a Lola run zenéjét vagy más hasonló tempójú elektronikus zenét, és ez hiányzik nekem. Persze, tudom, elképzelhetném ezt fekve is, meg játszhatnék olyan játékokkal, amiben még vissza is lőhetek a helikoptereknek, de nem erről van szó, hanem a futásról. Futni kell közben. 

És hogy utáltam én régen futni, nem értettem, mért csinálják az emberek.  

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította