I could be a nerd but I'm not

2009.05.07. 19:54 - címkék: - 4 komment

Az utóbbi időben túl voltam terhelve és sokat dolgoztam, aztán pedig most beteg voltam pár napig és ez valamiért jót tett nekem nagyon. A hangomnak rosszat, de a lelkemnek jót, bár nem teljesen tudom, miért. Mondjuk eléggé belassultam, sokáig aludtam, kitakarítottam a fürdőszobát (a házimunka olyan, mint az alkohol, kis dózisban gyógyszer, nagy dózisban meg függőséget, kézremegést, pszichotikus szintű depressziót és számtalan szervi bajt okoz). Ezenkívül véletlenül elolvastam az exblogomban a 2004 tavasz-nyárt, és tök olyan érzésem van, mintha rájöttem volna valamire, valami megnyugtató megoldásra valamivel kapcsolatban, csak nem tudom, mi az. Mindenesetre megnyugtató érzés. Asszem valami olyasmi is benne van, hogy rájöttem, hogy tulajdonképpen milyen kevésen múlt, hogy végül így alakultak a dolgaim, ahogy alakultak, de hogy ez miért nyugtat meg engem, nem tudom.

Például hétvégén volt ez:
isolde: - És képzeld, Kollégám állítólag velem szokott példálózni, hogy én mindig pszichiáter akartam lenni, holott nem is.
Niké: - Pedig úgy teszel.

És tényleg, én úgy teszek, mintha sehogy máshogy nem alakulhatott volna az életem, az mindig is úgy volt, hogy én pszichiáter akartam lenni, és már én is elhittem ezt magamnak. Pedig valójában infektológus is akartam lenni, előtte meg író, meg tanár, meg jazzénekesnő, meg dizőz. Lehettem volna valami egészen más is, elég, ha csak az utolsó elágazást nézzük, és nem vesznek fel jelen munkahelyemre, akkor elmentem volna a Lászlóba infektológusnak és egy teljesen másik ember lennék, vagy ki tudja. Akkor nem ismerkedem meg a Kollégámmal és nincs nála szülinapi bulim, ahová nem hívom el susie-t, aki nem hozza el a Brightot, aki nem vesz végül feleségül. (Persze, ha ez egy film lenne, akkor az alternatív történetben is megismerkednénk valami egészen alternatív módon, efelől semmi kétségem sincs.) Hol lennék vajon most? Akkor nem ismerkedtem volna meg Alaine-nel sem, aki nem hozott volna össze a terapeutámmal és nem is jártam volna terápiába, vagy nem hozzá, és ki tudja, milyen lennék, ugyanilyen vagy más? Egy szorongó infektológusnő? Milyen filmeket néznék? Miket olvasnék? Sosem láttam volna Firefly-t? Mi lenne azon a két polcon, ahol most a pszichoterápiás könyvek? 

Meg elolvastam ezt a 2004 tavasz-nyárt, amikor volt a Göri, aztán a Bright nevű blogger, majd pedig a Boardos Fiú, és az is mennyiféleképpen alakulhatott volna. (Persze nem, mert a szereplők ismeretében egész más végkifejlet azért nehezen elképzelhető, de játsszunk el a gondolattal.) Mondjuk maradhattam volna a Fiúval, akkor Győrben élnék, biztosan magánrendelnék ott valahol, már tök jól síelnék, és járhatnék biciklivel dolgozni. Vagy lehetett volna az, hogy kirúg, de én nem megyek vissza a Brighthoz, mert ő közben lelépett valami nagymellű szőkével, és egyedül maradok és olyan szomorú és dühös vagyok, hogy megpályázom az első utamba eső külföldi állásajánlatot, és most Svédországban bütykölöm az alkoholistákat, összejöttem egy hallgatag, svéd fül-orr-gégésszel, van két gyerekem, évente kétszer hazaugrok túrórudiért meg bejgliért, és felvet a pénz.

Vagy mehettem volna orvosi helyett eleve bölcsész szakokra, aztán a bölcsészdiplomámmal valami multihoz, ahol ugyan utálnám a munkámat és azon rinyálnék, hogy mért nem lettem orvos, viszont elmentem volna Charlessal valamely világkörüli útjának egy szakaszára, és vele ellentétben én írtam volna róla regényt is, mostanában jelenne meg, ki lenne plakátolva a mozgólépcső mentén és lenéznének érte a volt bölcsész évfolyamtársaim, de sebaj, mert akik ismernek, azok tudnák, hogy a jóképű fülöp-szigeteki halászfiú nem csupán a képzelet szülötte, és irigyelnének ezért.

Ilyenek. És különös módon szó sincs róla, hogy ha most választanom kellene, akkor bármelyik másikat választanám, mert nem, igazából, a mindennapi problémákat leszámítva nincs bajom az életemmel, sőt, most hirtelen megint megtetszett. Csak valamiért tényleg kezdtem már észrevétlenül az gondolni, hogy ez volt az egyetlen lehetséges út. Közben pedig százezermillió egyéb lehetséges út is volt, amerre nem mentem, mert erre jöttem inkább. Hogy nem olyan az életünk, hogy így betesznek az elején egy irányba, és akkor te ez vagy, arra mész, hanem mindig van egy csomó irány és lehetőség. És az is, hogy nem kényszerből választottam ezt a pályát, mert eleve erre voltam predesztinálva, hanem ezt én választottam, sok közül, pedig mennyi minden lehettem volna.

Különben az egzisztenciál-analitikusok (kedvencünk, Yalom doktor) szerint amikor az ember ráébred a Döntés Szabadságára (ti. hogy azt csinálsz az életeddel, amit akarsz, "változtasson nevet és költözzön Kaliforniába"), az lehet bénító tehetetlenség és szörnyű szorongás, meg lehet felszabadító érzés. Na, nekem egyik sincs, én nem ébredtem rá, hogy azt csinálok a jövőmmel, amit akarok, hanem arra jöttem rá, hogy azt csinálhattam volna a múltamban, amit akarok, és nem tudom megmagyarázni, mi ebben a jó.   

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította