Kell egy ház lenn az óceán partján

2008.02.21. 12:04 - címkék: - 2 komment

Ma meg azt álmodtam, hogy a Prof felhívott, hogy akkor kedden adjam elő a kutatási eredményeinket. Én pedig magyaráztam neki, hogy de még nincs teljesen kiszámolva, és hogy a phD konferencia, ahol majd elő kell adnom, csak áprilisban lesz, de hajthatatlan volt, azt mondta, kedd, ráadásul az álmomban már hétfő volt. 

Csomót gondolkodom azon, hogy ha azt csinálhatnám, amit szeretnék, akkor mit csinálnék. Mert valójában ezt, pszichiáterkednék, kutatnék, pszichoterápiát tanulnék, olvasnék és blogot írnék, meg moziba járnék, sorozatokat néznék, sétálnék, főznék, aerobicoznék. Valószínűleg szívesen írnék is, amit most nem csinálok, meg szívesen járnék tai-chizni. De valahogy mindig túl sok a teendő, vagy rossz a fentiek aránya, vagy rosszul osztom be az időmet, vagy nem tudom. Nem tudom igazából, mi a megoldás. És akkor ugye szakorvosként most már magánrendelhetnék is, persze másodállásképpen csinálnám csak, és jó lenne meg szeretném is, de ha belegondolok, hogy még egy plusz elfoglaltság, még eggyel kevesebb délutánom lenne szabad, akkor azért kicsit megingok. Pedig, gondolom, csomó ember sokkal többet dolgozik nálam, jó, én néha ügyelek, meg néha bent maradok tovább, de hallok azért ilyen történeteket, hogy melyik multinál mennek haza este nyolckor meg tízkor.

Nemrég azt mondta az egyik kollégám, hogy ő nem magánrendel másodállásban, mert "inkább elmegy az erdőbe biciklizni". És minek kell annyi pénz. És mondjuk, tényleg nem kell sok, sose volt sok pénzem, de azért olyan jó lenne, ha nem kéne gondolkozni ötszáz meg ezer forintos tételeken. Hát, nem tudom.  

Varázspálca, szellemlovas

2008.02.20. 14:15 - címkék: - 9 komment

Azt szerettem ebben a szakvizsgában, hogy egy csomó ember izgult értem meg gratulált. Például amikor vasárnap este otthon rettegtem, és arra gondoltam, "oké, ha még valaki ír sok-sikert sms-t, akkor biztosan átmegyek" (a pszichopatológia mágikus gondolkodásként nevezi meg a fenti tünetet), és utána még legalább 3 ember írt sms-t meg egy felhívott. Tök jó volt.

Voltam persze kocsmában is, már hétfőn azon vettem észre magam, hogy négy sör után hajnali fél egykor a szerotonin 2c receptorról beszélgetek egy kollégával a Jaffában. Kedden pedig húgommal elmentünk neki ajándékot venni szülinapjára, gondoltam, mégiscsak talán jobb, ha ott van, amikor megveszem, és mint utóbb kiderült, jól sejtettem, mert én fogalom nélkül megvettem volna neki a rózsaszín plüss flamingót (vö. Boston Legal), pedig neki egyáltalán nem tetszett, mivel "olyan lába van, mint egy csirkének", és inkább rózsaszín plüss mackót és pink-ezüst varázspálcát kért helyette (23-ik szülinap). És magamnak is vettem ajándékot sikeres vizsgám ürügyén, egy piros kabátot és kisdobozos legót (van benne szellemlovas is). Legnagyobb meglepetésemre a legót (kevés kivétellel) gyakorlatilag senki nem érti, amin egyrészt meg vagyok döbbenve, másrészt felháborító, és hadd fogalmazzam meg ezzel kapcsolatos társadalomkritikámat ehelyütt. Itt van ez a totál infantilis társadalom, gondoljuk már végig, mennyi hülyeséggel játszanak az emberek, pl. a sok kreatív hobbiboltos cucc, most aprócska krokodilokat fűzni gyöngyből mennyivel felnőttesebb a legónál? Vagy a puzzle? Vagy az a sok társasjáték meg kártyajáték, meg darts meg csocsó, de, jó, mondhatjuk, hogy a Rizikóhoz több kitartás kell meg problémamegoldó képesség, bár erről sem vagyok meggyőzve. És X-Boxszal meg Wii-vel játszani persze trendi, meg a sok hülye kis flash-játékkal, sőt az aknakereső meg a passziánsz még munkaidőben is társadalmilag elfogadott. És akkor a Guitar Hero-ról még nem is beszéltem. És ezek után az emberek megütközve néznek rám, amikor kiderül, hogy vettem magamnak legót. Aztán végülis amikor már teljesen elbizonytalanodtam saját épelméjűségemben, és kezdtem elhinni, hogy lehet, hogy ez tényleg gáz, akkor a mozgáscsoportomon kiderült, hogy az egyik csaj nővére, 32 éves mérnök, legót kért karácsonyra. Mondjuk ő már kissé haladóbb fázisban van nálam, ugyanis harmincezer forintos Technics-legókat szeret, de persze, nem zárhatjuk ki, hogy nekem az 1400 forintos cucc csupán az első lépés volt az addikció irányába, és jövőre majd nem férünk el a legóimtól és új lakásba kell költöznünk.

Még nem raktam össze, de majd megmutatom.

Retró

2008.02.19. 11:22 - címkék: - 16 komment

Kicsit másnapos vagyok azért. Vagy nevezzük vizsga utáni depressziónak. Meg úristen, nem tudom, mihez kapjak, a sok megnézésre váró film, a sok olvasatlan könyv, sétálni kell menni, aerobicozni kell menni, takarítani kell, meg persze, van csomó dolgom is ("cikket írni"-típusúak), de azt talán még nem erőltetném. Elmesélem inkább, milyen jól szórakoztam a pszichiátria története című fejezeten. Általában nem vagyok oda semminek a történetéért, na jó, a történelemért általánosságban, ezért utolsó napra hagytam ezt a tételt, de aztán nagyon megtetszett, különösen a vicces régi szavak miatt, és bár lehet, hogy ez senkit sem érdekel, most erről van kedvem írni.

A pszichiátriáról annyit kell tudni, hogy ugyan már a Bibliában meg egyiptomi papiruszokon is írnak az elme betegségeiről, de általában a leghalványabb fogalom nélkül. Hippokratesz, isten nyugosztalja, például úgy gondolta, hogy a hisztériát a kielégítetlen (ti. gyermektelen) anyaméh vándorlása okozza, a szorongó nők azért éreznek gombócot a torkukban, mert a méhük akkor épp felcsúszott. Egészen furcsa, hogy mennyire sokára jöttek rá például, hogy az agy mire való (régen azt hitték, hogy a nyáltermelés a szerepe), meg, hogy a gondolkodás nem a szívben történik, illetve hogy a pszichiátriai betegségeket nem démoni megszállás okozza, hanem "az elme betegségei az agy betegségei" (Griesinger, 19. század.)

És akkor ott voltak még a gyógymódok, az rendesebb első pszichiátriai gyógyszereket (litium, antipszichotikumok) 1948 és 1956 között találták fel. A sötét középkorban többnyire megégették a bolondokat, hiszen aki hallucinál, az nyilván boszorkány és a sátánnal fajtalankodik, későbbi korszakokban ráolvasással, hideg vizes fürdőkkel, meg mindenféle kínzóeszközöknek tűnő cuccal próbálkoztak, például addig forgatták a beteget, amíg az úgy elszédült, hogy már nem nagyon volt képes aktívan őrjöngeni, meg egyéb borzalmas dolgok (a szcientológusok nagyon szeretik ezt a korszakot). A leggyakoribb pszichiátriai betegség a századfordulón (19-20. sz.) egyébként a szifilisz volt: a szifilisz ugyanis, ha nem kezelik időben antibiotikummal (és akkor még nem kezelték, mert nem léteztek antibiotikumok), hosszú évek után a paralysis progressiva, magyarul "hűdéses butaság", vagy, a fertőző eredetre is utalva "terjedőhűd" nevű pszichiátriai betegséget okozza. A betegeket "tébolydákban", vagy más néven "örjintézetekben" tartották (örj-intézet, ti. ahol kedvére őrjönghet). És akkor jött Julius Wagner Ritter von Jauregg, aki rájött, hogy mivel a szifiliszt okozó baktérium 41 C felett elpusztul, hát melegítsük fel a betegeket 41 C fölé, magyarul okozzunk nekik magas lázat, hátha jobban lesz. Többféle próbálkozás után végül a malária vált be, ti. hogy a hűdéses elmebajban szenvedő betegnek maláriakórokozót adott be, ettől aztán annak magas láza volt napokig, viszont - állítólag - pszichésen akár teljesen meggyógyult. A pszichiátria történetében az egyetlen Nobel-díjat Jauregg kapta ezen remek ötletéért 1927-ben (aztán 1928-ban Sir Alexander Flemming kint felejtette a bacitenyészeteit az ablakpárkányon, ezáltal felfedezte a penicillint, amivel öt nap alatt meg lehet gyógyítani a szifiliszt, így Jauregg kiváló módszere nyomban feledésbe merült).

A pszichiátriát egyébként úgy hívták, "elmekórtan", a családorvost "körorvos"-nak, az elmebetegeket "észbetegeknek" vagy "kedélybajosoknak". Az első magyar pszichiátriai egyetemi tanszék 1882-ben alakult, és 1906-ban költözött be a jelenlegi egyetemi klinika helyére. Ekkor még, mint mondtam, gyógymódok nem léteztek, ezért zenével, "beszélgetőkúrával" (vö. pszichoterápia) és fürdőkúrákkal próbálkoztak, a klinika alagsorában erre a célra kialakított fürdőmedencék is voltak. 1934-ben fedezte fel Meduna László, hogy ha epilepsziás görcsöt kiváltó anyagot ad be (pl. kámfor), akkor a pszichotikus betegek a görcs után sokkal jobban vannak. Mivel a kámfor, és a többi hasonló szer is elég mérgező, így két olasz orvos javaslatára végül inkább az a módszer terjedt el, amikor a halántékra tett elektródákkal, elektromos árammal váltájk ki a görcsöt, közismertebb nevén elektrosokk. Sajnos, mivel semmilyen más hatásos gyógymód akkoriban kb nem létezett, ezért minden lehetséges pszichiátriai betegségben "sokkoltak", ami hülyeség, mert csak bizonyos esetekben használ. Azután az ötvenes években, miközben idehaza 1956-os forradalom meg egyebek zajlottak, francia orvosok rájöttek, hogy az egyik tbc-ellenes gyógyszertől a depressziós betegek vidámabbak lettek, illetve hogy egy antibiotikumnak szánt készítmény meg jól megszünteti a hallucinációkat és téveszméket. És innentől nem volt megállás, ma már szerintem nincs az a lelkiállapot, amire ne lenne legalább tízféle tabletta, és szerintem nagyon durva, hogy mindez kb. ötven éve kezdődött csak. Valamint, hogy egészen a nyolcvanas évekig pneumoencephalográfiával lehetett csak vizsgálni az agyat (levegőt fújtak az agykamrákba, így azok láthatóvá váltak a röntgenen, bár a "látható" szerintem enyhe túlzás), mivel még nem volt se CT, se MR, se DTI. És a pszichoterápiák hasonlóképpen izgalmas fejlődéséről még nem is beszéltem, pedig nekik is remek kifejezéseik voltak, a szociális fóbiát pl. magyarul "emberiszony"-nak nevezzük.

Juhéé

2008.02.18. 16:22 - címkék: - 29 komment
Átmentem, szakorvos lettem. Nem tudok most semmi szellemeset írni, de a lényeg ez. (És tudjátok, melyik állat neve a legvidámabb?)

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította