Na, máris jobb kedvem lett.
I am the passenger
And I ride and I ride
I ride through the city's backside
I see the stars come out of the sky
Yeah, they're bright in a hollow sky
You know it looks so good tonight
Megnéztem a Hellboy 2-t, amiben ugyan gyakorlatilag nem történik semmi, plusz lelkiznek is, ellenben remekjól néz ki, igazi del Toro-s bizarr lényekkel meg néhol steampunkos hangulattal. Ámbár azt hiszem, manapság engem akármilyen filmmel meg lehetne venni, ami Manhattanben játszódik és vannak benne cicák.
Beteg vagyok még mindig, már köhögök is, pedig minden lehetséges gyógymódot bevetek, már szedek antibiotikumot is, valamint tegnap a holisztikus medicina jegyében vettem magamnak egy felsőt a Zarában. Tudniillik ugyanis a pszicho-neuro-immunológia eredményei szerint amikor szorongunk, akkor csökken az immunrendszerünk működésének hatékonysága, ellenben ha valami felvidít, máris megnő a nyálunkban a granulocytaszám és IgA-szint és védettebbé válunk a fertőzésekkel szemben ezáltal, szerintem egyébként már eredetileg is abba betegedtem bele, hogy a múltkor mire visszamentem érte, már nem volt meg a "Not my fault"-feliratú póló. Eleve az élet nagy igazságtalansága, hogy kevés jól kinéző vicces feliratos pólót gyártanak nők részére, pilóták meg agysebészek persze lehetünk, de a feliratos pólókat még mindig, a szavazati jog bevezetése után ennyi évvel is csak férfiak részére gyártják, és akkor amikor végre találok egy jót, ami jól is néz ki, akkor nincs időm felpróbálni, és mire visszamegyek érte, már egy darab sincs, ennyi befolyásunk van a világ folyására, ki vagyunk szolgáltatva a sors szeszélyeinek, zörgő avar vagyunk és sodor minket a szél, ki tudja honnan ki tudja hová.
Hát ezek vannak, meg rettegek kissé az alsó szomszéd bosszújától, a denevérlány a múltkor már attól is felkopogott, hogy kb. húsz cm magasságból leejtettem véletlenül az orrcseppemet, e pillanatban pedig annál sokkal rosszabb dolgok történnek. Jelen esetünkben valahogy úgy kell elképzelni a huszonegyedik századi magyar rögvalóságot, hogy harmincéves, kissé lestrapált külsejű feleség csúnyán köhögve blogol a panellakás nappali szobájának sarkában, nagyot húzva néha egy sörösüvegből, körülötte üres pizzás- és sörösdobozok, miközben a szoba többi részében férjeura harmadmagával Rockband-ezik.
Á, hangember vagyok, ha igazi blogger lennék, már fönn lennének a youtube-on.
Október a tudatos zenehallgatás hónapja rovatunkban hallgassuk a Depeche Mode: Enjoy the silence c. számát Tori Amos előadásában. A Depeche az egyik olyan zenekar, amit bármennyire is próbálkoztam, sosem sikerült megszeretnem, lepergett rólam a kortársnyomás, az énekes fickó hangját nem szeretem. A számaik ellenben többnyire jók, hálistennek egy csomót feldolgozott valaki. Ez például Tori Amos Strange little girls c. albumáról való, amit az L. adott kölcsön, és aminek a borítójához Neil Gaiman írt tizenkét kis történetet (tizenkét furcsa lányról). Itt lehet őket megnézni/elolvasni, szerintem nagyon jók. Most ezt a számot repeatelem valamiért.
Itt az eredeti is a rend kedvéért.
Azt tudom csak mondani, hogy borzasztóan náthás vagyok, és mivel férfiagyam van, látványosan szenvedek is miatta. Cetebe, Algopirin, Neo-Citran, kamillatea, Hohes C, Ca-pezsgőtabletta, lándzsás útifű és Echinacea-csepp kombinációval gyógyítom magam, és a kollégáim két napja azon röhögnek, hogy időnként körbenézek, majd feltűnés nélkül előhúzok a köpenyem zsebéből egy gyanús kis barna üvegcsét, öntök belőle a teámba, majd gyorsan a zsebembe csúsztatom ismét, és hiába erősködöm, hogy nem rum vagy folyékony LSD, hanem az Echinacea cseppem.
Különben semmi extra, szerintem vissza lehet lapozni tavaly októberemhez, gondolom, ugyanitt tartottam akkor is, épp túl sok dolgot csinálok, ezért a végén csak azokra nem marad időm, amik fontosak és/vagy amiket szeretek. Például sportolni, pedig nyáron, amikor edzőterembe jártam, annyira jól néztem ki, hogy az egyik kolléganőm most mondta, hogy azt hitte, terhes vagyok, ti. hogy sugárzott belőlem a nyugodt derű és a jövőbe vetett hit (de aztán kiderült, hogy ő terhes). Szóval egy bizonyos határig én nagyon szeretem ezt a tevékeny, sokoldalú életstílust, de most éppen nem. Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy tulajdonképpen meg kéne változtatnom a blogom alcímét, mert a főleg nyafogás már nem fejezi ki oly híven az egyéniségemet, mint annakelőtte, hiszen milyen asszertív, életvidám, tevékeny, a nehéz élethelyzetekre humorral, ám kitartással reagáló optimista lett belőlem, de talán mégsem kellene ezt elsietni.
Nem tudok épkézláb dolgokat írni úgy, hogy csak a számon kapok levegőt, ez van.