Kell ilyen póló

2008.07.26. 19:00 - címkék: - 2 komment

(És nézzetek Middleman-t.) 

Pióca, kormányhivatalok, mentalizáció

2008.07.26. 15:34 - címkék: - 19 komment

El vagyok fáradva, mert egész héten valamiért rohangáltam és mindenhonnan késésben voltam és vért is adtam, amitől én pár napig fáradt szoktam lenni, meg túl sok munka van, pedig nyáron nem kéne, hogy legyen. Lásd még a vonatkozó idézetet Christopher Moore: Mocskos meló c. könyvéből:
- Charlie, te hogy vagy most?
- Álmosan.
- Hát, sok vért vesztettél.
- De ellazultam. Tudod, a vérveszteség ellazít. Szerinted ezért használtak piócát a középkorban? Nyugtató helyett használhatták. "Igen, Bob, mindjárt megyek a meetingre a herceggel, de még felnyomok egy piócát, mert kicsit túlpörögtem." Valahogy így.

Kaptam erkölcsi bizonyítványt is, a múltkor ugyanis, gondolom jutalmul, amiért higgadtan viselkedtem és nem vertem szét az esernyőmmel a fejét, a néni elárulta a titkos helyet, ahová ha befáradsz, azonnal és levelezés nélkül adnak erkölcsit. (Érdeklődők kedvéért: Vaskapu utca 30/b, elvileg be kell jelentkezni telefonon, de ezt sem én, sem az előttem várakozó két megtévesztően bűnözőkülsejű fiatalember nem tette meg, elég volt egy elfogadható indok, hogy miért a sürgősség). Bevittem az okmányirodába, leadtam, ezek a helyek elég messze vannak egymástól, zuhogott az eső, és szandálban voltam, mert ügyeletből mentem és előző nap még jó idő volt, és azon gondolkodtam, hogy életem során már egészen rengeteg időt eltöltöttem azzal, hogy beszerzendő dokumentumokért gyalogolok egyik hivatalból a másikba a zuhogó esőben. Komolyan, esküszöm, napfényben nem mentem még kormányhivatalba, pedig már a népességnyilvántartóban is voltam.

Mondom, fáradt és nyomi vagyok, most csak unalmasan elmesélem a hetemet meg ami eszembe jut. Megnéztük a Wall-E-t, ami aranyos, a bevezető kisfilm különösen jó, a srácok pedig furcsamód nehezen tolerálták az Aréna Plázát, pedig nekem az a kedvenc plázám, a tágas, egyenes, nagy belmagasságú folyosók miatt, nincs benne klausztrofóbiám, mint a többiben, a mozinak pedig kb. akkora az előtere, mint az egész kórházunk a szomszéd épületszárnyat is beleértve. Azon gondolkodtam utána, milyen érdekes dolog a mentalizáció: az a képességünk, hogy más embereknek a viselkedésük alapján érzéseket/gondolatokat tulajdonítunk, pl. ha valaki sír, akkor biztos szomorú. Egyszer olvastam valami cikket arról, hogy az emberek minden nehézség nélkül képesek rajzolt állatkáknak is gondolatokat/érzéseket tulajdonítani, most pedig elég jó példát kaptunk arra, hogy működik ez animált robotokkal. Simán képesek vagyunk mentalizálni, bennem ugyan az első néhány percben felmerült, hogy heló, a takarítórobot mióta hatódik meg filmeken és mióta szerelmes, de hamar elmúlt, és cseppet sem zavarta meg a mentalizációmat, hogy ezek nem elég, hogy rajzolva vannak, még csak nem is élőlények, nem beszélnek és mimikájuk sincs, attól még pontosan tudtam, milyen hangulatban van a kis robot. Ez egyébként nyilván a készítők profizmusán múlt, hogy képesek voltak pusztán a szereplők mozgásával kifejezni az érzéseiket, de azt se felejtsük el, hogy az ember képes kettő darab rajzolt négyzetet is mentalizálni. (Ti. ha mutatsz az embernek egy képernyőt, ahol egy kicsi négyzet mozog, és mögött egy nagyobb négyzet ugyanarra mozog, akkor az ember azt fogja mondani, hogy a Nagy Négyzet üldözi a Kicsit. Esetleg fejlettebb mentalizációs képességű emberek azt, hogy a gonosz, nagy négyzet üldözi a szegény, aranyos kicsit.) 

Emlékszem, év elején beígérte a kínai horoszkóp a szakmai kihívásokat (meg azt is, hogy egy partin megismerkedem életem párjával), és most kaptam is párat, mondjuk eleve a magánrendelés ténye az lesz nekem, plusz a munkahelyemen új funkciókkal gazdagodtam, ha fogalmazhatok így. Mindegyik igazi adminisztratív kihívás, és van, amelyiknek nem örülök, másnak pedig igen, de leginkább azon csodálkozom, hogy nem vagyok halálra rémülve. Én régebben egyáltalán nem ismertem a "kihívás" kifejezést, szerintem csak olyan van, hogy "szörnyű, megoldatlan probléma", vagy "rémisztő, nehéz feladat", és félelemmel vegyes tisztelettel néztem azokra, akik kihívásnak éltek meg bármit. Nagyon jó. Most vagy az van, hogy még nem jutott el teljesen a tudatomig a feladat ténye, és pár nap múlva fogok megijedni, vagy öregségemre kevésbé leszek szorongó, vagy használt valamit a rengeteg pszichoterápia. Egyébként nekem tényleg nagyon sokat használt a rengeteg önismereti célú pszichoterápia, azért kezdtem el, mert a pszichoterapeuta szakvizsgához igazolni kell asszem 150 órát, de azóta egyrészt fogalmam sincs, hánynál tartok, másrészt úgy gondolom, az életem egyik legjobb döntése volt, hogy belekezdtem, nagy kaland, többnyire élveztem, és talán megmentett attól, hogy folyamatosan nyafogó neurotikaként kellljen leélnem az életemet (bár akik ezen a héten láttak, lehet, hogy vitatkoznának ezzel, mivel a héten többé-kevésbé állandóan rinyáltam, de tudjuk ezt be mondjuk a melegfrontnak). Mindig eszembe jut, hogy kéne írni ebbe a blogba erről, hogy hogyan lettem szociális fóbiás szorongóból ilyen viszonylag normális, jobb napjaimon bátor, kiegyensúlyozott, mert biztos segítenék ezzel valakiknek, de valahogy nem visz rá a lélek, annyira nagyképűségnek tűnne itt ezzel menőzni, úgyhogy majd talán máskor. Ott tartottam, hogy kaptam új feladatokat a Proffal történt beszélgetés keretében, ami egy kicsit emlékeztetett Jack Donaghy és Liz Lemon első beszélgetésére, ti. a Prof meglepően sokat tudott rólam, ilyeneket mondott, hogy "tudom, hogy maga szkeptikus, dehát mikor legyen az ember szkeptikus, ha nem 30 évesen, meg nem is mindenben értünk egyet, de ez nem baj" - még soha semmi olyasmiről nem beszéltünk, amiből kiderülhettek volna ezek, de ez nem baj. Vicces volt.

Na jó, megyek cikkeket olvasni, hamarosan visszajön szabiról kedvenc főnököm és azzal fog nyaggatni, hogy megírtam-e már azt a cikkemet, amit rendkívül kínos módon még nem írtam meg, mert nem érdekel és utálom mert nem volt rá időm vagy valami.

Beyond therapy

2008.07.23. 17:03 - címkék: - 8 komment

Ja, és az milyen lehetett már, így elképzelem, hogy jár az ember a pszichoanalízisbe, magánklinikára, heti kettőbe mondjuk, egy pár hónapja, már remekül kialakult a mindentudó, bölcs, nagyszakállas pszichoterapeutával a rapport, kötődés, bizalom, interszubjektivitás meg ami kell, múlt órán jöttél rá zokogva, hogy azért álmodtál neccharisnyával, mert ötévesen apádba és a hintalovadba voltál felváltva szerelmes, és éppen mész lelkesen a következő ülésre, hogy legújabb kínos szexuális fantáziádat / irreális félelmedet megosszad a bölcs, szakállas öregúrral, aki oly nagy empátiával hallgat meg, és mindig el tudja helyezni aktuális nyomasztó érzéseidet egy megnyugtató elméleti keretben, szóval mész az órára, és akkor az asszisztensnő közli veled, hogy "a doktor úr sajnos ma nem tudja fogadni, és előreláthatólag az elkövetkezendő néhány évben sem, nos, akadt egy kis gondja a hágai nemzetközi bírósággal holmi háborús bűnök, népirtás, népirtásban való bűnrészesség, üldöztetés, deportálás, civilek ellen elkövetett terrorcselekmények, túszejtés, pár ezer ember tömegsírba küldése, effélék miatt, de ha javasolhatom egy másik kiváló pszichoterapeutánkat..."

(A valósággal történő egyezés a véletlen műve, a pszichoterápia valójában nem ilyen, Karadzsics pedig nem analitikus, egyébként is jobbára természetgyógyászként tevékenykedett az utóbbi években.)

The Flying Fish Zombification

2008.07.23. 15:26 - címkék: - komment

Middleman: - In times of extreme stress, crying is an inevitable physiological response.
Ida: - Sure it is, cupcake.

Nézzetek Middleman-t, ha még nem mondtam volna, remek stílus, vicces párbeszédek, borzalmasan gagyi gumiszörnyek, vetített háttérrel autózás, imádom. De most megyek vissza vasalni, hónapok óta nem vasaltam, mivel az időjárási viszonyok nem tették lehetővé, de már nem halogathatom tovább.

Middleman: - The way the story's unfolding... rural setting... civilian unexpectedly turns into a ravenous flesh-eater... My guess is we are dealing with the seminal stage of a zombie outbreak.
Wendy: - Entree-ripping, brain chewing zombies??!!
Middleman: - The very same, yes.
Wendy: - Cool!!
Middleman: - Dubby, there is nothing "cool" about zombies.

There will be blood

2008.07.22. 18:50 - címkék: - 3 komment

Na jó, csütörtökön elmegyek vért adni, mert az vagányság, plusz csokit is adnak, gyertek ti is. Arany János utca 31, Vöröskereszt Székház, csütörtök 11-18-ig. Épp befejeztem Noiz lenyűgöző vámpíros novelláját, aztán megnyitottam az indexet, ahol ez a felhívás várt, lehet, gyanakodnom kéne.

Kulturális rovatunk

2008.07.21. 10:57 - címkék: - 2 komment

i: - Basszus, kevertem a Watchment a Sandmannel.
a: - ... Na jó, akkor ezt nem mondjuk el senkinek. De olvasd el a Watchmen-t, nagyon jó.
i: - Nem tudok képregényt olvasni, diszlexiám van rá.
a: - Rengeteg összekötő szöveg van benne, betűk, sorokban, meg komoly dolgok, pl. hogyan illeszkednek a szuperhősök a társadalomba, szociodráma.
i: - Nekem nem tetszik a szociodráma. Vicces is?
a: - Vannak benne vicces dolgok. És a Watchmen mindenkinek tetszik.
i: - Húgomnak nem tetszett. Jó, mondjuk húgomnak semmi se tetszik.
a: - Mert most ilyen korszakban van.
i: - Nem, régen is ilyen volt, amikor 12 éves volt és én ott lelkesedtem a Louvre-ban, hogy nézd, Anna, a milói Vénusz, max vállat vont.
a: - Érthető, az csak egy szobor. Simán lehetne tömeggyártani.
i: - Hát, tudom, de engem le lehet nyűgözni ilyen dolgokkal. Celebritások, híres műalkotások, minden ilyesmi.
a: - A Watchmen is híres.
i: - Meg hát tényleg nagyon szép a milói Vénusz, csak kár, hogy hiányzik a karja.
a: - A Watchmen is nagyon szép. És van benne olyan szereplő, akinek hiányzik a karja.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása