Nothing lasts forever

Tegnapelőtt kivésték a férjem egyik napról a másikra kilyukadt bölcsességfogát, és amikor éppen nem volt iszonyatosan rosszul, akkor szájsebészes-fogorvosos horrorsztorikkal traktált (vér, csontszilánkok, fémeszközök, még több vér, mérhetetlen fájdalom). Erre ma, éppen beszélgetek egy hozzátartozóval, amikor egyszercsak kilyukadt a fogam, de esküszöm, fél órával azelőtt ott még semmilyen lyuk nem volt, most meg egy nagy. Nem letört, kilyukadt, és azóta is folyamatosan, szinte percről percre nőttön nő, és csak órák kérdése biztosan, hogy elérjen valami ideget és irgalmatlanul fájni kezdjen. Persze, leghamarabb jövő héten tudok fogorvoshoz menni, mivel egyrészt ma dolgozom, másrészt minden fogorvos az ősi ellenségem, a Zsófit kivéve, úgyhogy csak hozzá vagyok hajlandó menni. Meg lehet, hogy pofán röhögnének az ügyeleten, ha berohanok sikítva, hogy azonnal csináljanak valamit, nő a fogamban a lyuk, állítsák meg, állítsák meg, pontosan emlékszem, hogy "életet veszélyeztető vérzés" az egyetlen ügyeletben kötelezően komolyan veendő esemény a fogászatban.

De most komolyan, melyik kreacionista mer még ezek után a szemembe nézni? Ki merészeli azt állítani, hogy az Élet a Földön intelligens tervezés következtében jött létre?? Intelligens tervezés?? Ez?!! Hol intelligens az, hogy egy élőlény fogainak az élettartama az élőlény élettartamának egyharmadát sem teszi ki? Ezt nevezi valaki tervezésnek? Ez volt a terv? Benne volt az intelligens tervben a gyökérkezelés is? Hogy próbára tegye a hitünket? Rendkívül intelligens, bravó (gúnyosan tapsolok). És egyébként pedig, hol van a nagyokos evolúció, most, amikor szükség lenne rá? Értem én, hogy időbe telik, jó, végülis csak párszáz éve élünk ilyen sokáig, nem volt idő kifejlődnie valami a mostani fogainknál életképesebb megoldásnak, de basszus, még a felegyenesedés sincs meg, évezredekkel, évezredekkel azután, hogy lejöttünk a nyomorult fáról, vagy kijöttünk a pocsolyából, kinek-kinek hite szerint, és még mindig fáj az embernek a háta, erre azért szerintem nincs mentség. Ha továbbra is ebben az iramban haladunk, majd már rég teleportációval közlekedünk univerzumok között, és még mindig fogpótlásra lesz szükségünk harmincévesen.

How does it feel?

Szóval elmentem a Puskin moziba megnézni az I'm not there-t (lenyűgöző film, itt mesélek). Voltunk kb tízen a teremben, a reklámok után bejött egy fiatalember, és kissé fáradtan közölte, hogy akkor most az itt ülők között ki fog sorsolni egy könyvet a mozijegyünkön szereplő szám alapján. Mondott egy számot, pont az enyém volt (esetleg a férjemé, de talán mégis az enyém :), odaadott egy könyvet és kiment. A Krónikák az, Bob Dylan önéletrajzi regényének első kötete. Én azt hiszem, alapvetően egy szerencsés ember vagyok.

Bloggerek, hullák

"Tessék már egy kicsit fegyelmezni az intellektuális libidódat" - ezt írja nekem kedvenc Főnököm. Ti. arra, hogy minden hülyeséggel foglalkozom, ami érdekel, hálózatelmélet például, de közben nem írom a phD dolgozatomat. Bárcsak tényleg bloggerekből írnám, sokkal könnyebb lenne (nem) (meg utálnám is szívből, nem érdekel a blogokkal foglalkozó áltudomány).

Visszatérve az intellektuális libidómra, bár erős volt a kísértés, hogy ezen a héten megírjam a téziseimet, de valahogy mindig legyőztem. Kell az embernek ennyi pihenés. Valamelyik nap rájöttem például, a hullákkal kapcsolatban, hogy az emberek többsége tulajdonképpen sokkal kevesebbet lát az ember "sötét oldalából", mint én. Nem, nem a gonoszságra gondolok, hanem a szenvedésre, az olyanokra, amikor egyetem alatt végülis évekig hetente minimum egyszer halott embereket boncoltunk (anatómia, patológia és igazságügyi orvostan gyakorlatokon), és van néhány, amire még most is emlékszem, volt például egy harmincéves, jóképű tornatanár pasi, aki felakasztotta magát, nem tudtuk meg, miért, de a kötél még rajta volt a nyakán; meg volt egy nagyon szép tizenöt éves lány, akit elütött az autó a zebrán, agysérülést szenvedett, két hétig kómában volt, és utána meghalt, (én meg elhatároztam, hogy vidékre fogok költözni); meg volt valami megégett nő is, akinek pont olyan szaga volt, mint a sülthúsnak, és ez rémisztően bizarr volt. A mostani mindennapjaimban mondjuk nem ilyenek vannak, hanem részben a szoványos emberi katasztrófák, alkoholista férj megver, elveszi a pénzt, házastárs lelép a gyerekkel, kiforgatja anyukáját a lakásából satöbbi, másrészt meg pszichózis, vagyis idegen, fenyegető hangokat hallok a fejemben és azt képzelem, hogy meg akarnak ölni, vagy hasonló. Szóval, egyik nap így ráébredtem, hogy a legtöbb ember ezeket azért nem ekkora dózisban kapja. És hogy igenis érthető, hogy elfáradtam ebben, és szükségem van egy hétre, amikor csak fekszem a napon, meg lófrálok a Margitszigeten, meg eljárok az edzőterembe és abba a hitbe ringatom magam, hogy én is nézhetek ki úgy, mint Angelina Jolie a Wantedban (természetesen a tetkók és a smink és a vastag ajkak nélkül).

Mondjuk el bírnék viselni még néhány hetet ebből. Hetet-hónapot.

I love xkcd.com

Imádjátok ti is. Itt van az eredeti Discovery Channel-reklám amúgy.

 

Summertime, the living's easy

Kitörte az ablakunkat a vihar tegnap, nagyon félelmetes volt üvegcsörömpölésre ébredni. Úgyhogy ma reggel mindjárt azzal indítottam, hogy átmentem az edzőterembe, aztán hazafelé összeszedtem a ház előtti üvegcserepeket (soha egy lélek se lép rá arra a kis füves területre, de azért aggódtam kicsit reggel a futógépen, nehogy épp most vágja meg a lábát valamilyen aranyos kiskutya), aztán rendet raktam, mert mindjárt jön az üveges, tiszta szerencse, hogy szabin vagyok épp. Még van belőle egy és fél napom.

Úgy gondoltam, majd szabi alatt rengeteg filmet fogok megnézni, amik itthon szomorkodnak stócban nézetlenül, valamint befejezem a cikkemet is, de mindenhez túl meleg van itthon. Mindenhez. Úgyhogy eljárok fitnessterembe, mert ott van légkondi, meg voltam húgommal uszodában, meg bloggerekkel a presszóban, meg kedvenc kolléganőm phD védésén, meg sétáltam éjszaka, meg vetettem magamnak egy ruhát a Hajnalkával, távollétében ugyan, meg napoztam egy csomót. Az Egymás szemében-ben fejti ki Ventus Tamara, hogy remekül le lehet barnulni bérházban is a balkonon, én továbbmegyek, remekül le lehet barnulni a panellakásban bent is, csak bikiniben az ablak mellé kell ülni. Volt a nyári szünet előtti utolsó mozgáscsoportom tegnap, bár mozogni is túl meleg volt, de azért jó volt. Meg aludtam egy csomót, álmodtam számtalan hülyeséget. 

Szóval semmi extra. Kiolvastam egy pár könyvet, bár ponyva mind. Ja, meg olvasgattam a régi naplóimat, nagyon vicces, mert van egy kortárs magyar pszichiáternő, aki kissé a példaképem az utóbbi években, nevezzük mondjuk Katalinnak, a naplómban meg, kb 23 éves koromhoz az van odaírva, hogy "Nem, nem akarok olyan lenni, mint Katalin, istenem, csak nehogy olyan legyek." Hát, változnak az idők.