Új interjú van az indexen Barabási-Albert Lászlóval, kérem, kövessenek. Ő az az erdélyi származású és nagyon szimpatikus fizikus, aki a hálózatokat kutatja, itt rajongtam érte.
Ha már hálózatok: alig néhány napba került kiderítenem, kicsoda Jake Smiles. Persze, nem árulhatom el soha senkinek.
Van megint Goldenblog, amelynek kapcsán a versenykiíráson kívánok élcelődni.
Rendben, én sznob vagyok, énszerintem van szépirodalom meg van nemszép, satöbbi. Felmerülhet azonban a kevésbé tájékozott olvasóban, hogy de mit, könyörgöm, mit jelent az, hogy "irodalmi igényességgel megírt naplók"? Hogy használnak ékezetet? Hogy a bejegyzéseknek minimum 90 %-ában felismerhető a boccaccio-i novellaforma? Hogy nincs benne helyesírási hiba, vagy ha van, akkor az stilisztikai elemként, esetleg költői szóalkotásként értelmezendő? Hogy van benne alliteráció, hapax legomenon, népies gyökerek, heideggeri lételmélet, popkulturális utalás? Vagy csak legyen harmadik személyben? Írjam-e mostantól irodalmi igényességgel a naplómat? - vetődött fel a némiképp jogos kérdés isolde blogger fejében. - De vajon mit jelenthet ez? - Tanácstalanul sóhajtott, majd a csinos copfjából rendre kikandikáló, kósza vörös hajtincs idegesítő tekergetésébe kezdett. - És egyáltalán... Vajon mi lehet a verseny fődíja? Vajh érdemes-e a megszerzése érdekében ily reménytelen küzdelembe fogni? Arról nem beszélve, hogy a cél halál, az élet küzdelem? S a blogger célja e küzdés maga?
Odakint idegesítően csipogott egy madár, és isolde hirtelen arra gondolt, talán valóban meg kellene építeni a Bárkát.
A Bárka megépítésére isolde és nemblogger húga ugyanis szinte egyidőben Égi Jelet kapott. A kiöntött mosógép, a felrúgott felmosóveder, az őrjöngve elszabaduló zuhanyrózsa arcba kiáltó egyértelműsége, a bárpult mögött hömpölygő szennyvíz, az elázott, harminckilences fehér Lacoste-cipők szürrealitása mind-mind félreérthetetlenül egyazon irányba mutatott.
Özönvíz.
- Özönvíz. Zönvíz. Íz.* Ízeltláb - ízlelgette izolde izgatottam izegve-mozogva, míg a távoli horIZonton gomolyfelhők gomolyogtak gomolyogván. Isolde elmeregve arra a régesrégi nyári napra gondolt, amikor saját, személyes átkával küldött özönvizet a Lakótelep Csótányaira. Ebben a pillanatban a fülsértően csipogó madár elhallgatott. Néhány másodperc üres, néma Csend - mintha megállt volna forgásában a Föld, tágulásában az Univerzum, mintha egy hatalmas és megfejthetetlen Isten épp tüsszentéshez készülne - és hirtelen, mintegy figyelmeztetés nélkül, szinte ordítóan hasított a Csendbe az esőcseppek trance-szerűen monoton dobolása. (Most komolyan, tényleg ahogy szóbahoztam, eleredt az eső, freaky, freaky).
Hol is tartottam.
Sehol.
Ott, hogy a Bárkán nem lesznek madarak. Húgommal ugyanis minden eshetőségre készen megvitattuk egy sosemvolt kávézó hangulatos teraszán - üvegnejlon harisnyáink sziporkázva szórták szanaszét az első tavaszi nap bátortalan fényét (nem) - hogy milyen állatokat vigyünk fel. Végülis, ez a mi Bárkánk, nem muszáj felvinni rá a csótányokat, ha egyszer utáljuk a csótányokat. Tulajdonképpen szinte minden ízeltlábút utálunk. Talán még van remény, hogy fiainknak (és leányainknak) egy szebb jövőt teremtsünk, mint apáiké (és anyáiké). Mostantól hívjatok Lorettának. Valójában utáljuk a galambokat is, és a madarakat úgy nagy általánosságban nem nagyon szíveljük, ám ez megoldható probléma, majd az árbocra kiakasztjuk húgom galambriasztó szalagjait. És unalmas állatokat sem viszünk, mert azok unalmasak, valamint, mivel mindenképpen visszük a gorillát (a gorillákat szeretem), így amúgy sem fog nagyon sok hely maradni, meg kell válogatni tehát, kik (mik) legyenek a Jövő Állatai.
Esetleg lehetne egy ilyen valóságshow.
Lényegileg végülis arra jutottunk, hogy visszaélve teremtői jogainkkal, néhány macskán és a gorillán kívül csak és kizárólag nagyon durván furcsa/különleges állatokat fogunk magunkkal vinni. A Jövő környezetismeret-tankönyveiben nem lesz többé gyapjaslepke, feketerigó, erdeiegér. Ehelyett véznaujjú makit viszünk a hajónkra, kacsacsőrű emlőst, kínai meztelenkutyát, sisakos kaméleont, kilencöves tatut és erszényes kecskét. Ha addig valódi létezésük bebizonyosodna, még egyszarvút, jetit, ludvércet, szfinxeket és Mikkamakkát.
Aprés moi le déluge.**
*Az íz a magyar néphiedelemben és a finnugor mitológiában a betegség megszemélyesített szelleme. Átvitt értelemben a foghús és a szájüreg sorvadását jelentette. Néhány finnugor nyelvben az árnyék-lélek fogalmának jelzője. Használták mint átkot is. (A szerk)
** Lefordíthatatlan obszcén szójáték.