Apokalipszis
1. Autónk nincs.
2. Éjszakai busszal, amivel minimum háromszor kell átszállnom, és amire egész Budapest próbál majd felférni.
3. Gyalog, csak akkor el kell indulnom úgy hajnali 5-kor, nem vagyok egy koránkelő típus, és állítólag az eső is esni fog.
4. Biciklim nincs. Kellett volna venni egyet, már tavaly gondoltam rá, csak nincs pénzem, félek, hogy ellopják, félek az autósoktól, és lusta vagyok.
5. Taxival, ami drága, és gondolom, eszméletlen dugó meg káosz lesz.
6. Pszichotikus állapotot szimulálok, kihívom magamra a mentőket, és megpróbálom rádumálni őket, hogy bár területileg nem arra a pszichiátria osztályra tartoznék, ami a munkahelyem, azért csak vigyenek oda, majd beérkezve megpróbálom meggyőzni az ügyeletes kolléganőmet, hogy valójában nem vagyok pszichotikus, csak így volt a legegyszerűbb bejönni dolgozni.
Dühkezelési stratégiák az interneten, part 1.
Olvassunk xkcd-t. Alábbi valóban remek módszer, ha rajtad van az ideg, sajátélményből is tanúsíthatom.
Maybe I could turn back time
Annyi dolgom van. Nem érek rá semmire. Nincs időm megszagolni a virágokat és aztán utánanézni a pontos nevüknek az interneten. (Californication). Képzeljünk ide munkahelyi stresszel kapcsolatos, tetszőleges hosszúságú és stílusú rinyálást, amelyet most nincs időm leírni (kedvem se).
Ellenben vettem vízforralót, mert a régi tönkrement, így aztán bementem a Vasedénybe (Noiz például már abban is kételkedett, hogy még létezik ilyen nevű bolthálózat, és azt hitte, a "Vasedény" kifejezés csak valami vicces retró utalás részemről a mindenkori edényboltokra, de nem, ez valóság).
Szóval megtalálom a szívemnek kedves vízforralómodellt, amelyből csak egy darab, kiállított példány árválkodik a polcon, kicsit poros, így segítségért sietek. Három darab klasszikus Néni tartózkodik a boltban, ortopédcipőt és munkaköpenyt viselnek, egyikőjük a pénztár mögött foglalkozik az (engem leszámítva) egyetlen Vevővel, a másik kettő pedig alumíniumlétrákon ácsorogva törölgeti a plafonról lógó csillárokat. Némi mérlegelést követően odaóvakodom az aluminiumlétra alacsonyabbik fokán álló Nénihez és illedelmesen megszólítom: - Jó napot kívánok, ebből a fajta vízforralóból szeretnék venni, és azt szeretném kérdezni, csak ez a kiállított példány van, vagy van belőle másik?
Néni kissé döbbent, de inkább helytelenítő arckifejezéssel lenéz rám a létráról és felháborodottan rám förmed: - Nincs annak semmi baja!
Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, egy pillanatra megrémülök, hogy időhurokba kerültem és mostantól a nyolcvanas években kell élnem tovább, megtapogatom a zsebembe rejtett mp3 lejátszót, nem változott át kazettás sétálómagnóvá, úgyhogy végül nem esem pánikba. Közben a Néni, tanácstalanságomat látva megsajnál, és fejét továbbra is helytelenítően csóválva learaszol a létráról, kiveszi a kezemből az említett terméket, és mély sóhajokkal kísérve odaviszi egy konnektorhoz.
- Látja? - Mutatja kedvesen kioktató hangnemben. - Működik, mert világít a piros lámpa.
Igazából annyira szórakoztató, hogy eszembe se jut felháborodni.
Idle in the sunshine
Aludtam három órát ügyeletben, sétáltam napsütésben hidakon, ittam kávét karamellsziruppal. De komolyan, lépten-nyomon csókolózó szerelmespárok vannak az utcán, hol voltak ezek eddig? Kisütött a nap, átállítottuk az órát, és mindenki összejött a hozzá legközelebb állóval?
Úgy
látszik, megöregszem. A vágyak odahagynak.
De most is bőségesen örülök a tavasznak.
Odasündörgök mindhez, kinél virágot sejtek,
mindegy nekem, hogy rokon, idegen, szegény, gazdag.
Én is, de ezt egy Po-Csüji nevű kínai írta ezerháromszáz évvel ezelőtt.