A hétköznapokban valójában kevéssé mutatkozik meg, hogy kire számíthat az ember úgy igazán és kire nem, ellenben erre valók a nehéz élethelyzetek, például ilyenkor, amikor fogyózom, az igazi barátok kivételével majdnem mindenki cseszeget a módszer miatt/ a fogyókúra ténye miatt egyáltalán, amitől én mérhetetlenül agresszív leszek azonnal, de komolyan, hadd írjam már ide (mire tartom ezt a blogot mégis, ha nem erre?), hogy iszonyatosan idegesít, hogy mindenki olyan kurva okos hirtelen a helyes diétát illetően.
Amikor én pontosan tudom, hogy nekem hogy kell csinálni, és akkor mégis bizonygathatom egész nap. Nem, nem vagyok evészavaros, három kilót akarok fogyni, hogy kényelmes legyen a farmerom. Nem, nem érdekel, hogy sportolni kell és akkor azt ehetsz, amit akarsz, egyrészt ez csak akkor igaz, ha valódi súlyfeleslegekről beszélünk, másrészt heti néhányszor úgyis tornázom. Nem, nincs időm, sem kedvem, hogy biciklizzek százkilométereket vagy futni járjak vagy mittudomén, mit kell sportolni. Nem, nem igaz, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, ez egy bizonyos pontig igaz, afelett pedig nem. Igen, a kalóriákat számolom, mert szerintem az az ésszerű, egyféleképpen fogy ugyanis az ember, ha kevesebb energiát visz be, mint amennyit felhasznál. Az összes csodamódszer visszavezethető a kalóriabevitel csökkentésére. Igen, tudom, növelhetném a felhasznált kalóriát, és ha napi öt órát edzenék, mint Madonna, akkor többet ehetnék, de én ezt választom. Nem, nem fogok elkezdeni semmilyen küzdősportot, nem fogok futni, nem fogok biciklizni, hegyet mászni, nordic walking-olni, úszni, lovagolni, nem érdekel a ló, nem értem, mit vannak úgy oda tőle az emberek, ugyanolyan állat, mint a többi, nem megyek be barlangba, mert isten szent ege alatt akarok meghalni, nem győzöm le ezt a félelmemet, mert úgyis mindet legyőzöm, hadd maradjon pár. Nem fogok szörfözni se, bár állítólag Siófokon lehet, de egy fillérem sincs, sem autóm, sem nyaralóm, sem annyi szabim. Nem fogom abbahagyni a kávéivást, mert nyolcadikas korom óta iszom, azaz 16 éve, és én így szeretem. Nem tornázom Norbira, Rékára, Cindy Crawfordra, mert nekem az Alexandra stílusa jön be. Nem érdekel, hogy kínos vagy nem kínos otthon tornázni Alexandrára, nem érdekel, hogy mi az aktuális agyonhype-olt fitnesstrend, nem kezdek el capoeirázni, kangoo-zni, utálom a box-aerobicot, a fitball-t, a pilatest pedig különösen gyűlölöm.
Ha már itt tartunk, gyűlölöm az üvegasztalt is, nem érdekel, mennyire szép vagy elegáns, utálom a bőrkanapét, soha nem fogok olyat venni, nem, nem fogok lehúzott redőnnyel aludni, nem megyek Indiába soha, akármilyen érdekes, nem megyek Tunéziába, nem alszom sátorban, mert utálok kempingezni, nem szeretem az Alföldet, mert lapos, nem szeretem a madarakat, mert fura lábuk és szárnyuk van, hogy néz már ki az, ilyen csontos-ízületes vázra kifeszített tollak, bizarr. Nem érdekel a szüléssel kapcsolatos egész ezoterikus maszlag, utálom az otthonszülést, veszélyes, nem, nem zavar a kórházi környezet, attól érzem magam biztonságban, ha van a környéken tubus, defibrillátor, centrális kanül, lélegeztetőgép, nem pedig bába meg dúla meg a veresegyházi asszonykórus. Nem érdekel, hogy káros a napozás vagy a szolárium, nem fogom napozás nélkül leélni az életemet, utálom a naptejet, a hajhabot, a hajlakkot, a frufrut, a körömlakkot, a kínai kaját, a mizolevest, a pannónia sajtot, a Szex és New Yorkot, a háborús filmeket, igen, mindegyiket egytől egyig, nem érdekel, hány Oscart kapott, a Mel Gibsont, a Tom Cruise-t, a Depeche Mode-ot, a világzenét, a szláv népzenét, külön kiemelném a Boban Markovich-féléket, valamint a Belgát, a Kistehén Tánczenekart, az Amorf Ördögöket, az Emil Rulezt, a Péterfy Borit, a 30y-t és azt a számot, amiben az van, hogy ha parázok, lemegyek a Tescoba.
Másokon nem idegesít, de alapvetően utálom a csőnadrágot, a túlságosan csípő fazonú nadrágot, a hülye nyolcvanasévek-mintákat, elment az eszetek, komolyan, a nagyanyám otthonkája elegánsabb volt, az alulhúzott felsőket, a tornacipőből készült balerinacipőt (biztos van valami rendkívül trendi neve), és a hegyesorrú cipőket, de azokat annyira, hogy még másokon is.
Utálom a rovarokat, a port, a nagyon meleget, azt, amikor nem hat a fejfájáscsillapító, és azt, amikor túl sok dolgom van és ehelyett elcseszem az időt. Utálok új, ismeretlen emberekkel találkozni, főleg sokkal egyszerre, főleg olyan helyzetekben, amiben járatlan vagyok és nem tudom, hogyan kell otthonosan viselkedni. Utálok utolsó lenni ebédnél, amikor még eszem, de a többiek már rám várnak. Utálom, hogy nem tudok felkelni reggel, hanem egy óra hosszat kell tízpercenként csörgetnem az órát, mire kikászálódom. Elképesztően idegesít az a fajta rinyálás, hogy el kell menni az országból, mert itt minden ilyen szar, basszus, akkor menjél, a másik válaszom pedig, basszus, ez a ti országotok, csináljatok belőle másmilyet, ha annyira nem tetszik, nem sírni kell, hogy a Demszky nem szedeti fel a szemetet, hanem nem kell ledobni a szemetet, a múltkor a Kedden egyébként valaki javasolta, hogy csináljak "Ezért tart itt ez az ország"-feliratú pólót, csak tartok tőle, hogy ezt a mondatot csupán én tartom viccesnek és a legtöbben komolyan vennék. Utálom a humortalan embereket, nem azt, ha valaki nem vicces, azzal nincs baj, hanem azt, ha valaki nem tud röhögni az őt vagy másokat ért szerencsétlenségeken, hanem mindent véresen komolyan vesz és felbassza az agyát, ha nem jön a busz vagy ha sokáig kell sorbanállni a postán. Ezért tart itt ez az ország. Emberekben idegesít még, ha valaki nagyon megjátssza magát, meg azok, akik annyira imádják a saját hangjukat hallani, hogy mindenhez hozzá kell szólniuk és nem bírnak csendben maradni. Utálom az összes fanatikust és előítéletest, teljesen mindegy, hogy egyetértek-e vele vagy sem, szerintem az egyetlen helyes hozzáállás a kételkedés, bármiről is legyen szó. Iszonyúan utálom azt a fajta 'fővárosi, interneten nevelkedett fiatal'-hozzáállást, aki buta, szegény, tájszólással beszélő, régimódi, vagy tájékozatlan embereken röhög, és körbeküldözgeti a videót, amin a vidéki suttyó a kocsmában hülyeségeket mond a politikáról, tényleg, ne legyenek egyszerű emberek, legyen mindenki trendi, legyen mindenki képben. Utálom az informatikusok, rendszergazdák, illetve bármilyen, technikailag jobban képzett férfiak lenéző viselkedését, amikor valaki nem ismer a gépén egy lehetőséget vagy nem tud elhárítani egy hibát, utálom, amikor röhögnek rajtam, mert nem használok total commandert és mert media playert hallgatok, pedig a winamp mennyivel jobb, kit érdekel, zenét hallgatok, nem a programot. Azt is utálom, amikor más embereket röhögnek ki ilyenekért vagy sokkal alapabb dolgokért, miért kellene minden földi halandónak tudnia, hogyan kell beállítani a wifit, én se tudok hajat vágni, azért megyek fodrászhoz. Utálom az olyan fodrászt, kozmetikust és taxist, aki mindenáron beszélgetni akar velem.
Utálom, hogy manapság a környékünkön a kamionok simán átmennek a piroson, és senki nem tesz ez ellen semmit, ezért tart itt ez az ország. Utálom a Theodora Quelle vizet, mert van egy ilyen fura mellékíze, és különösen utálom, hogy valaki mindig akad, aki meg akarja magyarázni, hogy nem igaz, mert nincs is, ugyanolyan íze van, mint bármelyik másik víznek. Utálom a Nádas Pétert, a Parti Nagy Lajost és a Tandori fordításait, szerintem nem ez az írás, nem így kell bánni a nyelvvel. Utálom a Heti Hetest, a Fábry-t, és a Szupkay Viktort, az egyáltalán nem vicces. Utálom, hogy a tévében is és a rádióban is hangosabb a reklám, mint a film/a zene. Utálom, ha Sopronnal cseszegetnek (ti. azzal, hogy a soproniak ígymegúgy milyen nagyra vannak a városukkal), mért ne lehetnék büszke a városomra, ha egyszer klassz.
Most így kapásból ennyi, de majd legközelebb írok egy bejegyzést arról, hogy miket szeretek, az sokkal jobb lesz.