You don't have to see it if you know it's there

2008.01.12. 11:07 - címkék: - 13 komment

Időhurokba kerültem kicsit, már eleve a vizsgaidőszakkal, hogy ugyanabban az XL-es zöld polárpulcsiban gubbasztok az íróasztalnál, amiben egyetem alatt hat évig gubbasztottam, aztán L. odaadta a Flört című filmet, amit 1996-ban láttam először és csomó történet kapcsolódik hozzá. Először a Kabóca nevű udvarlóm vitt el rá még Sopronban, akkor egy hete jártunk, úgyhogy mozi után fel is tettem neki a filmben háromszor is elhangzó kérdést: van-e nekünk jövőnk együtt. Ki is rúgott egy hét múlva, Valentin-napkor. Aztán rá egy évre, már Pesten laktam, épp adták a moziban a Flörtöt, úgyhogy elmentem Valentin-napkor egyedül megnézni, nem tehetek róla, szeretem az életemben a mintázatokat meg jelképeket. Sajnálatos módon a pesti moziban szinkronizálva adták, ami kb. félig kinyírta nekem a filmet (három különböző nyelven beszélnek benne eredetileg, és az mind magyar lett).

És akkor volt még az, amikor - még 1997-ben járunk - a filmből lopott jelenet során megszavaztattam a Riff-Röff Rock Klub nevű szórakozóhely női mosdójának enyhén ittas közönségét, hogy most akkor szerintük maradjak a biztonságos alap pasimmal, vagy engedjek a csábításnak és menjek haza a Kert nevű zenekar kékszemű billentyűsével, aki utóbbi egyébként középiskolás szerelmem volt. Az összes részeg csaj azt mondta, hogy ne legyek hülye, maradjak hűséges, maradjak a biztonságos pasimmal, ne kavarjak, úgyhogy így is tettem. Ki tudja, hogyan alakult volna az életem, ha máshogy döntök? Vicces.

Az időhuroknál maradva pedig, tegnap találkoztam Exemmel (aki amúgy volt csoporttársam is egyben), meg még egy volt csoporttársnőmmel, akivel öt éve nem találkoztam, úgyhogy kicsit ez is nosztalgiafless volt, olyan ismerőseink nevét kellett feleleveníteni, akik már csak rémlettek valahonnan. Egyébként pedig, most, hogy belgyógyásszal és reumatológussal forraltboroztam, megint rá kellett jönnöm, hogy iszonyú nagy gáz van az egészségüggyel, és a mi kis kórházunk és azon belül a kis jelentéktelen szakmánk, bármennyire is sírunk, nincs annyira szar helyzetben, mint egyes belgyógyászatok. Ahol mondjuk a lehető legolcsóbb és legalapabb cuccok nincsenek, például vérvételes cső. Mert oké, nálunk is gáz, hogy én viszem be magamnak a vécépapírt, mert azt nem ad a kórház, de legalább a betegellátás nagyjából rendesen megy. Meg még külön hallottam egy szomorú történetet is, amit itt nem mesélek el, de: basszus.

És hogy mekkora iszonyú mázli az, hogy én alapvetően szeretem a munkámat meg a munkahelyemet. Na, most viszont már késésben vagyok.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította