Elfogadták az indexemet, azaz vettem a szakvizsga felé vezető első akadályt, ami klassz. Megmagyarázom.
Tegnap délután van, ülök a megfelelő Hivatal folyosóján és látszatra teljesen nyugodtan olvasom a blúzom színével tökéletesen megegyező türkizkék borítójú könyvet (komolyan, cipőt-táskát-körömlakkot bárki össze tud passzítani, de ezt csináljátok utánam). A Magasabbra a tetőt, ácsok egyébként a könyv, lassan több, mint egy hónapja olvasom, mert közbeszóltak a szakvizsgatesztek. Semmi külső jele a lelkemben dúló rettegésnek, míg bent a Néni ellenőrzi azt az indexemet, amelybe 5 éve gyűjtöm az aláírásokat különféle professzoroktól és osztályvezetőktől különféle gyakorlati helyeken és tanfolyamokon. Az index ellenőrzéséről eddig csupán rémtörténetet hallottam ezeret, hogyan lovagoltak elírásokon és zavartak vissza embereket hússzor, mert nem a jó pecsét volt benne, hogyan derült ki túl későn, hogy dátumok jóvátehetetlenül nem egyeznek, és egyéb Kafkát megszégyenítő nyomasztó bürokratikus kalandok, még Sziporkát is halálra szívatták hülyeségekkel, pedig ő jóval precízebb nálam. Tehát olvasok, várom, hogy a néni átnézze az indexemet, kijöjjön és közölje, mely aláírásokat kell pótolnom, amelyeket ha záros időn belül nem sikerül elintézni, akkor nem mehetek vizsgára. Az iroda ajtaja nyitva van, és nagy a csend, ezért remekül hallom, mi zajlik odabent. Kb. húsz percig Néni: (sóhaj) (sóhaj) "Cö--cccö-cccö-cccö. Hajjaj." "Te Katikám, figyelj, szerinted ez most így..?" és hasonlók.
Miközben a könyvemben Muriel nyoszolyóasszonya analitikusan elemzi a szökött vőlegény schizoid személyiségét és latens homoszexualitását, én lassan belenyugszom, hogy az elkövetkezendő hónapokat régen letöltött gyakorlataim és rég megszerzett aláírásaim újrapótolgatásával fogom tölteni, öt éve nem látott kórházakba fogok rohangálni hisztérikusan, hogy aztán kiderüljön, hogy az osztály, ahol én gyakorlaton voltam, az egészségügyi reformnak köszönhetően már nem is létezik. Látom magam szakvizsgám előtt három nappal a szakadó februári esőben zokogva térdre zuhanni a valahavolt kórház helyén azóta felépült bevásárlóközpont parkolójában, ahol aztán eszembe jutnak hasonlóképpen elbukott bajtársaim, és rádöbbenek, hogy ez már nem az én harcom, hanem sokkal több annál, ha veszítek, úgy személyemben a mindenkori halálra szívatott szakorvosjelölt veszít a Bürokrácia ellen, így felállok végül és Veronica Mars-i leleményességgel kutatom fel az engem valaha oktató ex-főorvos nyomát, aki miután eladták feje fölül a kórházat, a magyar egészségügytől megcsömörlötten kopaszra borotváltatta a fejét és belépett az idegenlégióba, azonban három kemény év, négy maláriás roham és egy szenvedélyes, ám rosszul végződő homoszexuális kapcsolatot követően a légiót otthagyva spirituális válaszok keresésére indult és jelenleg valamely nepáli buddhista kolostorban negyvenhét egyforma narancssárga társa körében várja a megvilágosodást, és akkor valamelyest megnyugszom, hiszen Charles épp Nepálban van, majd megkérem, hogy ugorjon már fel és kérjen nekem egy igazolást.
Aztán kijön a néni és közli, hogy rendben vagyunk.
"The bright flags of loneliness unfurled and flapped in the breeze. He knew it in every size and shape: hard, soft, black, blue, concrete city-type recalled and woodsy-leafy country-kind."
Bernard Malamud: A new life. Ezt a könyvet pl. még anno azért vettem meg magamnak angolul (is), mert annyira tetszett ez a mondat. Még mindig jó.
Szombat, a leghosszabb idő és távolság, amit valaha bulira utaztam. Felkelek, elbuszozom Utrechtben a vasútállomásra, persze épp nem járnak a reptérre a szokásos vonatok, ezért elvonatozom Amszterdamba, majd egy másik vonattal a reptérre. Két órával a gép indulása előtt kint vagyok, és úgy, hogy folyamatosan sorban állok valahol, pont két órába telik elérni a gépig (kétszáz kilométeres sorok állnak mindenhol, a sorok mentén kopasz, néger személyzet jár-kel szigorúan, adó-vevővel és neonsárga mellénnyel. Az egyik kiszúrja, hogy a csak EU-tagoknak fenntartott sorban állok, és szól, hogy a kezemben szorongatott kék színű útlevél biztos nem jó ide, mert az EU-s útlevél nem ilyen, álljak máshová. Megmondom neki, hogy tagok vagyunk, kopjon le.) Elrepülök Budapestre, taxizom Óbudára, villamosozom és buszozom a Keletibe, vonatozom Kapuvárig, onnan pedig Gabóék elvisznek kocsival Fertődre, és már meg is érkeztem Anikó szülinapi bulijába. De mindezzel sehol sem vagyok a férjemhez képest, aki egyszer az esti buliba Zalalövőre reggel még Vancouverből indult.
Anikó bulija persze klassz, van például olyan rész, amikor Db-vel felmegyek a szobájába, ahol leveszi az ingét és beadok neki egy injekciót, meg olyan, amikor a kő-papír-olló bajnokságok létjogosultságáról vitatkozunk a konyhában (és kitaláljuk fenti játék állatkerti változatát is őz-tapír-holló néven), kiderül, hogy jó seggem van, találkozom régen látott ismerősökkel sok év után, akikről kiderül, hogy mindent tudnak rólam, mivel olvasnak, megvitatjuk, hogy a barátnőim közül ki melyik Elem lenne, de mivel hatan vagyunk, a négy ős-ön kívül addicionális elemeket is be kell vezetnünk, majd a vulkanikus kőzetek kialakulásáról, pontos osztályozásáról, a vulkanikus talaj mezőgazdasági hasznosíthatóságáról és esetleges munkavédelmi szempontjairól folytatott hosszas vita után Hajnalkát a lösszel azonosítjuk. Sokáig nem működik jól a zene, mivel mindenki letörli a másik playlistjét, a tulajék cuki kölyökmacskája néhányszor szintén végigsétál a billentyűzeten, valamint rendre lefagy a laptop, nekem pedig fáj a fejem és álmos vagyok, aztán rájövök, hogy két hete nem ittam normális kávét, iszom is egyet rögtön, majd diktatorikus fellépésemmel magamhoz ragadom az irányítást és beteszem azt a válogatáscédét, amire főzni szoktam, rengeget kritikát kapott már a válogatás, ugyanis olyan számokat vettem egymás mellé, amelyeknek egy napon történő említése is többrendbeli istenkáromlásnak tekinthető, ellenben működik, hirtelen mindenki táncra perdül, mint egy filmben, mind a 12 szám erejéig. Később kovácsoltvas franciaágyban alszunk pihe-puha párnák között, reggel többször megküzdünk a gonosz nénivel, valamint megismerkedünk a falusi turizmus pontos definíciójával is (azt jelenti, hogy hiába van a helyiségben mosogatógép, mi azt nem használhatjuk, hanem kézzel kell mosogatnunk). Aztán Ádám egylépésben hazaszállít.
Utána meg már csak pótolom a kihagyott Weeds, Scrubs, The Office és Pushing daisies-részeket.