Majdnem egész hétvégén mozgáscsoporton voltam, ami klassz volt, de nagyon nincs mit írni róla, meg egyébként is, az önismereti mozgáscsoport az egy olyan dolog, ami egyáltalán nem illik hozzám, és még én is nehezen hiszem el magamról néha, hogy ilyenbe járok, hiába nagyon élvezem és hasznosnak is tartom, egyszerűen nem vág az imidzsembe. Hát, mindegy, remek volt, de nem erről akarok mesélni, hanem hogy utána elgyalogoltam a Ferenciek terétől Óbudára, és az volt aztán az igazán remek. Van az a dolog, hogy én szeretek gyalogolni, és nem (csak) erdőben túrázni, mint a normális ember, hanem mondjuk nagyvárosban. Erdőben túrázni amúgy sem szoktam, amióta eljöttem Sopronból, valószínűleg lusta vagyok, de városban gyalogolni, az más. Egész sokáig egyedül voltam ezzel a különcséggel egyébként, és furcsán néztek rám a szobatársaim, amikor a koleszból elgyalogoltam a hét metrómegállónyira lévő cukrászdához, vettem sütit, majd hazagyalogoltam, de aztán olvastam Paul Austert, aki(nek a főhősei) többnyire New Yorkban szeretnek sétálni, és ezzel azóta igazolva látom a városbangyaloglás létjogosultságát.
Szóval először is átmentem az Erzsébet hídon, mert az gyönyörű és a kedvenc hidam, valamint sütött a nap, déli irányban azonban esett az eső, végeredmény egy nagy szivárvány. Azután felgyalogoltam a rakparton észak fele, a budai rakpartban az a vicces, hogy tele van turistákkal, akik a különböző hidakat, a Parlamentet, meg általam láthatatlan vagy kevésbé érdekesnek ítélt objektumokat fotóznak határtalan lelkesedéssel, egyébként szuperjó fények voltak, el is gondolkodtam rajta, hogy leszólítom az Erzsébet-hidat fotózó borostás amerikait. Mármint, hogy ez a kedvenc hidam, és már most látom, hogy ez egy klassz fotó lesz, szuperjó fények vannak, és itt az email címem, ugyan küldjön már belőle egyet nekem is. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg csak azt hinné, hogy leszólította őt valami magyar lány és rátukmálta az email címét randi és/vagy dugás reményében, és mivel nem jutott eszembe semmi, amivel szándékaim ártatlanságát bizonyítani tudtam volna, végül inkább futni hagytam, majd rákeresek a flickr-n, hátha felrakta. A fotózó turistákon kívül egyébként még olvasó emberek, padon komoly külsejű jegyzetekből tanuló emberek és veszekedő párocskák népesítették be a rakpartot, meg persze bringások, görkorisok és az útjukból félreugráló sértődött családok.
Aztán rákanyarodtam a Margit-hídra, úgy döntöttem, a szigeten megyek végig, rögtön az elején fagyiárusba, valamint cheerleaderekbe ütköztem, ennek megfelelően kritikátlanul drága gépifagyival a kezemben néztem végig a Budapest Vadrózsák (az Országos Cheerleader Bajnokság második helyezettjei, ha jól emlékszem) remek előadását, rendesen olyanok voltak, mint az amerikai filmekben, pompom, egymás vállára felállás, ilyenek. Mint kiderült, a cheerleading apropójául valójában egy osztrák-magyar rögbimeccs szolgált, de a harmadik negyed után akkora előnnyel vezettünk, hogy nem ragadtam le meccset nézni, meg amúgy sem tudom, hogy érdekel-e engem a rögbi.
Később aztán ültem egy padon egy öreg néni mellett és elolvastam a könyvemből hátralévő pár oldalt, Ian M. Banks: Fegyver a kézben c. sci-fijéről van szó*, amely már közben is bosszantó időnként, de a végkifejlettel olyannyira felbosszantott, hogy majdnem felszálltam a buszra, de aztán végül nem. Így végül ettem szedret szederfáról, majd előbukkantam a halastó környékén, ahol lelkes pestiek tömege örvendezett kettő darab tőkés récének, ezután feljöttem az Árpád-hídra, ami ezek után elég durva változás a nyolc vagy hány sávos forgalommal. Az Árpád-hídon egyébként az a jó, hogy a talpaddal remekül lehet érezni, ahogy remeg az autók alatt a híd, mezítláb a legjobb, most nem akartam összekoszolni a talpamat, de egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni, olyan, mintha egy lélegző élőlény bordáján járna az ember. Innentől már nem történt semmi kaland, bejöttem a hídon Óbudára, end of story. De... nagyon sokféle ez a város, és ez jó.
Ha már itt tartunk, a Heroes utolsó része meg mekkora gáz már, atyaúristen. Amikor már azt hittem, ennél több nyál, közhely, életbölcsesség, yodaizmus, és jól-csak-a-szívével-lát-az-ember már igazán nem jöhet, akkor még mindig rátettek pár lapáttal. Egészen meglepően borzasztó volt, ellentétben az amerikai Office harmadik évad zárórészével, ami szuper és a sorozathoz méltó befejezés. Egyébként pedig Scrubs hatodik évadot nézünk még, ami megintcsak nagyon jó, beleértve a kórházsorozatok történetének legaranyosabb újraélesztés-jelenetét (He's coding!! Get me a box of kittens, stat!!!) és a 6x06 részt: a páciens agysérüléséből következően éneknek hallja a rendes beszédet, mi pedig azt halljuk, amit ő, szóval ez a rész gyakorlatilag musical, igen, tudom, hogy ez ijesztően hangzik, de higgyük el nekem, hogy nagyon vicces.
*A mra-tól kaptam kölcsön ezer éve. Ugyanis az a helyzet, hogy már tényleg nem férnek el a könyveim a könyvespolcomon, új szekrény meg nem fér a lakásba, van viszont egy fél polcnyi, mindenféle emberektől változatos időintervallumokkal ezelőtt kölcsönkapott könyv. Úgyhogy arra gondoltam, hogy akkor most vagy nagyobb lakásba költözünk, vagy elolvasom a kölcsönkapott könyveket és visszaadom szép sorban, persze, ez utóbbival csupán elodázni lehet a lakásvásárlást, de ez is több a semminél. Most éppen a Kislánytól kapott Pelevin-könyvet olvasom, egy több ezer éves rókadémonról szól, aki Moszkvában dolgozik prostituáltként, és nagyon szórakoztató.