Gyilkos növények

Szóval hiába vettem be Algopyrint, rohadtul fáj a fejem egész nap, méghozzá szerintem azért, mert tegnap amikor jöttem hazafelé, megálltam a virágpiacnál tulipánokat venni, és épp akkor pakoltak össze az árusok, ezért a szokásos harminc szál helyett száz szál piros tulipánt kaptam öt euroért, és ha valaki azt gondolná, hogy a tulipánnak nincs is illata, próbáljon eltölteni 24 órát száz szállal egy pár négyzetméteres szobában. ("Fordítsa le az alábbi példamondatot.")

A múlt hét

Egyedül lettem megint. Ezt pedig tegnap fényképeztem az ágyamban fekve (szarka).



Utazgattunk csomót. Voltunk a Keukenhofban, ez egy hatalmas park tulipánokkal és egyéb virágokkal, kis pavilonokban virágkiállításokkal, állítólag a világ legtöbbet fotózott helyszíne és az erre a célra szolgáló ösvényen minden nap megkéri valaki a párja kezét (elképzelésem sincs, ezeket az adatokat honnan szedik). Gyönyörű volt tényleg, leszámítva a turistahordákat, tolakodó néniket és üvöltő gyerekeket, akik miatt időnként olyan érzésem volt, mintha a Szigeten próbálnék eljutni x helyszínre, miután véget ért a nagyszínpad műsora. Tény, hogy vasárnap voltunk ott, hétköznap lehet, hogy kevesebben vannak. Azért lehetett fűben heverészni, jó volt.
Elmentünk Amszterdamba is, megnéztük a Rijksmuseumot, nekem kicsit túl sokan voltak ott is, de azért köszöntem a Vermeer-eknek. Elmentünk a Heineken-múzeumba is, ami nagyon vicces, ráadásul három pohár sör jár a belépőhöz, ami épp elég volt ahhoz, hogy össze-vissza röhögjek, különösen miután a kíséretemül szolgáló fiatalember a kedvemért enyhén dülöngélve rázendített a "Gyere, Bodri kutyám, szedd a sátorfádat..." kezdetű nótára. Ettünk a Rembrandspleinen lévő Haagen Dazsban brownie-s fagyikelyhet. Megnéztük az Éjjeli őrjáratot szobor formájában is. Ettünk hot-dogot a Museumpleinen. Sütött a nap.
Egy másik napon meg Hágába kirándultunk és Delftbe, először megnéztem másodjára is a gyönyörűséges Delft látképét meg a Gyöngyfülbevalós leányt a Mauritshuisban, majd elmentünk Delftnek arra a pontjára, ahonnan Vermeer a látképet festette, persze akkor még nem volt benne a többsávos autópálya. Delft nagyon szép kisváros egyébként, sajnos az utunkon átok ült, vagyis két egymás utáni vonat romlott el az odaúton, és nem találtunk normális éttermet, viszont amikor elmentünk egy cd-bolt előtt, épp ez a szám szólt. Este megnéztük a Leány gyöngy fülbevalóval filmet is, körülbelül ugyanazokat gondolom róla, mint a könyvről, maga történet alapjaiban kissé hiteltelen (műbalhé az egész, de erről nem a filmkészítők tehettek, hanem Tracy Chevalier), Scarlett Johansson tényleg remekül játssza a megszeppent protestáns cselédlányt, Colin Firth csapnivaló Vermeer és minden jelenetben pontosan ugyanolyan arcot vág, ettől még azért szép film, bár főleg látványra.
Mi volt még? Mászkáltunk csomót Utrechtben is, felmentünk a dómtorony tetejére 465 lépcsőfokon, istentelenül magas volt, szerintem a legmagasabb emberi építmény, amit valaha is a saját két lábammal másztam meg*. A torony jelenleg külön áll a dómtól, régebben egybefüggő épületet alkottak, csak volt egy hurrikán, amelynek során leomlott a templomnak az a része, amire az építkezéskor már nem volt pénz, ezért csak úgy összedobták. Most van egy hatalmas torony, meg pár méterrel odébb egy fél templom. Helyesek.
Meg Studio 60-t néztünk, mostanában a legjobb sorozat, amit láttam, de legalábbis ott van valahol a top 4-ben a Firefly, House, VMars mellett. Lesz magyarul is A színfalak mögött címmel, asszem a HBO-n, reméljük, nem rontják el a szi nem szinkronizálják.
És elkezdődött a fapollen-szezon, amire allergiás vagyok.

Csináltunk csomó képet is, amiket inkább nem gyömöszölök be a blogba, itt lehet őket megnézni.

*Egyszer felmentem gyalog a NET felső emeletére (Sote Nagyvárad téri Elméleti Tömb), de az csak 92 m, míg az utrechti dómtorony 112 és fél. 

Csip-csirip. Igy megy ez.

Kurt Vonnegut nem ir tobbet, szomoruak vagyunk.