Nem akartam, hogy ősz legyen megint itt

Nem tudom, mi ütött az emberekbe az utóbbi néhány napban beleértve magamat is, valahogy mindenkin rajta van az ideg, vagy ahogy szakorvos kollégám helyesebben fejezte ki tegnap: idegi alapon vannak; és én még csak nem is aludtam ügyeletben. Eleget. (Ellenben sikerült a következő beszélgetést lefolytatnom: Én: - Akkor a fejfájós néni kapjon egy tabletta Algopirint a fejére... Ápoló: - A fejére? Azt nem a szájukba szoktuk adni? Hova fejlődik a tudomány...) Szóval őszi neurózis, ránk tört az elsárgult levelek láttán, hogy végül mi is meghalunk, és mennyi mindent terveztünk a nyárra, de milyen kevés valósult meg, és ugyanezt érezzük az életünkkel kapcsolatban? Elhull a virág, eliramlik az élet, holnap nem omolsz-e sírom fölibe? Kinek most nincs még háza, sose lesz? Én se voltam bungee jumpingolni a szigeten, mivel nem volt pénzem rá. Fenti problémakörrel kapcsolatban mondjuk elég egyöntetűen több ezer éve javasolja a világirodalom, hogy be kell rúgni jól, és akkor sors, hatalmad nevetem, csakhogy én az újéletkezdés hagyományos dátumait tökéletesen ignorálva ma, a Fegyveres Erők Napján kezdtem a fogyókúrámat, az alkoholban pedig Kalória van. (For the record: ma 70 kg vagyok 74 centis derékbőséggel.)

Traumatikus gyermekkori élményeim közé tartozik amúgy az említett nap, nálunk az általános iskolában ugyanis ilyenkor Csillagkereső Verseny volt, vagyis reggel tanítás helyett kimentünk a Sopron környéki erdőbe, ahol tanáraink piros kartonpapírból kivágott csillagokat rejtettek el trükkösen, faodúkba meg levelek alá talán, és amelyik örs délig a legtöbb csillagot találta, az sportszeleteket kapott. Mi voltunk a Delfin Örs és egyszer se nyertünk, ezzel még kibékültem volna, már akkor is tudtam, hogy az élet nem folyamatos szotyi-lufi-körhinta és sportszeletre-cserélhető-vöröscsillag, egyébként pedig a részvétel a fontos. Node az, hogy a hat év alatt, amit a csillagkeresős érában általános iskolában töltöttem, soha egyetlen egyszer sem találtam egyetlen csillagot sem, az azért mégiscsak gyanús egy kicsit, pedig esküszöm, jó kisdobos voltam, és kerestem a rohadékokat minden elképzelhető helyen. Mások pedig volt, hogy hármat-négyet is találtak egy nap alatt. Lehet, hogy az egész mögött korrupt összeesküvés zajlott, lehet, hogy a párttagok és kisztitkárok gyermekeinek a tanító néni titokban megsúgta, hogy hol van elrejtve a vöröscsillag? Lehet, hogy el se volt rejtve, csak a protekciós gyerekeknek a tanító néni egy óvatlan pillanatban még reggel odaadott hármat-négyet, hogy ezeket majd "találják meg" a délelőtt folyamán? Lehet, hogy apáim bűnei miatt (hogy ti. nem voltak valami lelkes kommunisták) büntettek engem, ártatlan, értetlen gyermeket? Lehet, hogy nem a saját képességeimen, hanem a Rendszer torzult működésén múlott, hogy sosem ettem sportszeletet a Fegyveres Erők Napján?
És ma sem fogok.
Ez meg Tóth Krisztina.

Nem akartam hogy ősz legyen megint itt
érjen gyümölcs savanykás íz utol
fordult az út de a fák most behintik
hosszú nagyon indulni ez a tél
ne érjen itt inkább vigyél magaddal
ha fordul is ha érni kell hát érjen
véget múljon mi integet marasztal
el végleg és most ne rajtunk ne tétlen
múljon levél varázslat hogy lehulljon
rólunk mi tart még - vissza nem találhat
magába út hogy útrakelni tudjon
csak úgy léphet mint víz színére lábam