Főleg élő emberekről

2007.09.18. 17:39 - címkék: - komment

Az előző bejegyzést követően aztán nem sokkal később kissé eltévedtem a Kálvin téren, majd Luciával találkoztam, aki némi meglepetéssel jegyezte meg, mennyire zombi vagyok, de aztán ittam kávét és jobban lettem. Luciával jó beszélgetni, mert azon ritka ismerőseim közé tartozik, akik okosabbak nálam, de mégsem félek tőlük.

Arra jöttem még rá egyébként, egészen máskor, hogy embereknek van a legnagyobb súlya az életedben*. Persze, mindig is tudtam ezt valahol, meg közhely is, de amikor olvastam a lánykori naplóimat legutóbb, akkor egyszercsak tényleg feltűnt. Hogy az életem aktuális eseményei is alakítottak rajtam persze valamennyit, és azoktól is függött az aktuális hangulatom, de a legnagyobb hatása annak volt, hogy milyen emberek vettek körül.
És persze, vannak, akik nyilvánvaló és evidens, hogy hatottak rám és sokat tanultam tőlük, pasik, barátok, tanárok, de így utólag elolvasva a történetemet, egy csomó más ember szerepe/hatása is világos és szemmel látható. És mindeközben persze ragaszkodom hozzá, hogy én mindig magányos voltam és bizalmatlan, de azért lássuk be: a legtöbb zenét más emberek ismertették meg velem, a Peti dumált rá a Száz év magány elolvasására, először egy pasiról írtam verseket, és Niké hurcolt el síelni. A világ összes jelenségéről alkotott véleményem más emberekkel való viták során alakult. A naplómban simán követni lehet, hogy ha nem találkoztam volna vele, meg vele, meg vele, akkor most hiányozna belőlem ez vagy az.

(Vajon volt olyan, aki kifejezett rossz hatással volt rám? Hogy mondjuk, mittudomén, kegyetlenebb lettem általa vagy önzőbb vagy szűklátókörűbb vagy hazugabb vagy ostobább?)

A pszichológia létezése óta tudjuk persze, hogy személyiségünk a szociális környezettel való interakciók során alakul ki, csak más ezt tudni meg látni. Emlékszem, amikor már tanultunk anatómiát és le is vizsgáztunk belőle, és aztán elmentünk boncolásra, ahol az addigi preparátumok helyett kinyitottak egy igazi halott embert, és mennyire meglepő és lenyűgöző volt, hogy tényleg azok a szervek voltak benne és olyan elrendezésben, amikről tanultunk. Még a színük is olyan volt.

*Embereknek van a legnagyobb súlya életedben, embereknek, akiket ismertél. Ezen az éjszakán egyszer s mindenkorra megértettem ezt. Hagytam, hogy elröppenjenek a könnyű emlékek, amelyek kellemesek ugyan, de hozzám kötődnek csak. A guadarramai fenyőerdő. Az Ulm utcai napsugár. Csupa könnyű dolog, illanó, de teljes boldogsággal gazdag. Jól mondtam: teljes boldogsággal. De aminek legnagyobb súlya van az életedben, az a néhány ember, akit ismertél. (Semprun: A nagy utazás)

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása