Ez ilyen lelkizés lesz

2007.05.14. 17:31 - címkék: - 11 komment
Speaking of mai fiatalok, rájöttem valamelyik nap, hogy idén betöltöm a harmincat, és hogy ez biztos para. A cseh csaj most volt harmincegy, egész hétvégén depressziós volt, meg nemrég láttam azt a Scrubs-részt, amiben J.D. pánikol a 30-adik szülinapján. És hogy én soha nem szenvedtem az öregedéssel. A barátnőim már kb húszéves korunkban elkezdték, hogy úristen, már ennyi idős vagyok, már őszül a hajam (nekem is őszül a festék alatt, de az eredeti színét úgyis rég láttam), már ránc van a szemem alatt (nekem is van, régen használtam szemránckrémet is, de aztán kollégám, a Filozófus hosszan fejtegette nekem, hogy milyen szexi a szemránc és elhittem neki) (a narancsbőrről is fejtegette ugyanezt, de azt még nem hittem el sajna), meg egyáltalán, hogy milyen nyomasztó az évek száma.
Engem meg sose nyomasztott, kezdtem is gyanakodni, hogy biztosan inkább arról van szó, hogy valójában olyan hihetetlen mértékben nyomaszt, hogy inkább úgy, ahogy van, elfojtom az egészet, és nem engedem meg magamnak, hogy a felszínre törjön és az öregedésen parázzak, mert az akkora mindent elsöprő para lenne, amitől inkább meg akar kímélni a tudattalanom. (Tudom. Szakmai ártalom.) Mert hát úgy tűnik, az a normális, ha az embert ez zavarja. Úgyhogy most megint elkezdtem gondolkodni (nagyon ráérek), hogy vajon hm, milyen érzéseket ébreszt bennem az a mondat, hogy "idén betöltöm a harmincat"? És örülök, megkönnyebültem, és azt gondolom, hogy "hű, eddig megúsztam". Mármint, wow, idén betöltöm a harmincat, és még semmi szörnyűség nem történt.
Mert ha megkérdeztünk volna 17 évesen, hogy szerintem mi lesz velem harmincéves koromra, akkor rendkívüli önbizalmammal azt mondtam volna, hogy neurotikus, dagadt, agyonstrapált, rosszabb verziókban szűz belgyógyásznő egyedül egy lepukkant albérleti szobában, ahol nem működik a gázkonvektor (karácsonykor van a szülinapom, és már nem jött ki a szerelő), egy girhes macskával, ami épp elkóborolt, de amúgyis jobban szereti a szomszéd romaasszonyt; otthonkában vagy nyúlott melegítőben, és egy szelet kókusztortával a sarki cukrászdából, mert egész tortára nem volt pénzem, amúgy utálom a kókuszt, de már csak az volt.
Ez az igazság, biztos voltam benne, hogy vagy szörnyűségek fognak velem történni, vagy az optimistább verzióban egyszerűen semmi jó. És ahhoz képest, jó, szegénynek szegény vagyok, sebaj, money can't buy me love, de egyéb téren... huh, eddig megúsztam.
Szóval az a megoldás, hogy legyünk pesszimista tinédzser, és akkor nem kell az öregedésen parázni.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította