Analyze this

2006.07.29. 11:18 - címkék: - 4 komment
Az úgy kezdődött, hogy apukámnak piros, viszkető ekcéma lett a tenyerén, az a fajta, amit egy, a szervezetben lévő góc okoz. A "góc" elzárt helyen lakó baktériumtenyészetet jelent, ahová elzártsága miatt nehezen megy be az antibiotikum, ezért a gócot többnyire eltávolítják. Apukámnál a mandulája volt a góc, ki is vették idén júniusban a Fül-Orr-Gége Klinikán.

Kb. azóta viszket a jobb tenyerem. Nem piros, nem látszik rajta semmi, úgyhogy gondoltam, biztos pszichés. Először azt hittem, szimpla hipochondiáról van szó, de miután nem múlt el, belegondoltam, és rájöttem, hogy biztosan valamely elfojtott ödipális konfliktusból eredően örököltem meg apám tünetét. Hiányos pszichoanalitikus tájékozottságom ugyan nem tette lehetővé, hogy feltárjam a tünetképzés pontos mechanizmusát, de gondoltam, most, hogy meg lett magyarázva, majd biztosan elmúlik.
De nem.
Viszont továbbra sem látszott rajta semmi. Fémallergiám mondjuk van, ha fémcsatos övet viselek, hamarosan viszketni kezd a hasam, kiütéses lesz és borzasztó, de nem hordok páncélkesztyűt, úgyhogy ezt kizártam.
Miután az egzakt tudományosság csődöt mondott, a babonaság felé vettem az irányt. Egyes hiedelmek szerint a viszkető jobb tenyér azt jelenti, hogy fel fogok pofozni valakit, mások szerint, hogy nagyobb összeghez jutok. Bár rengeteget idegesítettek a munkahelyemen, nem pofoztam fel senkit, és nem nyertem meg az adriai utazást a Goldenblogon (ezért még számolunk!), sem az autót az interspar játékán.
A tenyerem azonban viszket.
És tegnap rájöttem.
Év közben, amikor nincs 40 fok a kórházban, általában köpenyt viselek, illetve a pszichoterápiás osztályon nem hordok köpenyt, viszont van rajtam nadrág, zsebbel. A zseb fontos, mert három dolgot mindig magammal kell hordanom: a gyári mobil, amin minden orvos minden percben elérhető; a kulcscsomóm, kezelőkhöz, orvosi szobákhoz és egyéb zárt ajtókhoz; és egy toll.
Mióta megkezdődött a kánikula, szoknyában vagy pántos trikókban járok, ami fölé felveszek egy fehér egészségügyes inget. Az ing aprócska felső zsebében tartom a tollat, a telefonnak pedig vettem egy nyakba akasztható pántot. A kulcsomat a kezemben hordozom szinte egész nap (kivéve, amikor lerakom valahova és elhagyom, de ez nem olyan gyakori).
Abban a kezemben, amelyikkel általában nyitom-zárom az ajtókat.
A kulcscsomóm fémből van.
A tenyérviszketésemet nem az elfojtott ödipális konfliktus, de nem is a küszöbön álló lottónyeremény vagy enyhe testi sértés okozza, hanem a fémallergia. Azért nem lesz kiütéses, mert nem állandó jelleggel van a kezemben a kulcs, így csak az enyhe tünetekig - viszketés - jutok el.

Túl sok dr. House-t nézek, igaz?

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása