Még 5 nap. Három munkanap. Egy ügyelet. És érdekes, ahogy a pasim már arról álmodozik, hogy milyen jó lesz, én meg: nem. Azért, mert még sosem voltam Ázsiában, és hiába olvastam el csomó útikönyvet és nézegettem csomó fényképet, valójában egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz. "Jövő héten ilyenkor már nyár lesz." - gondolom, de a superegóm figyel és helyesbít. "Te hülye vagy? Nézzél már ki, hó esik, hétköznap van, február." I just can't imagine.

"Sokszor sajnálom a férfiakat. Igaz lehet a mondás, hogy az életük örök késztetés. Csak mennek és próbálják teljesíteni a küldetésük, biztosítani a génállomány frissítését. Borzalmas lehet."
Hehe.

Még mindig ez a kedvencem.
Egyéb hírek:
Ma összefutottam Kollégámmal a folyosón. Szakállt növeszt, mint Freud. Még nem döntöttem el, kiírjam-e újra a Város Legjóképűbb Pszichiátere contestet.
Mario Vargas Llosa nevű író (kérem, azonnal írja meg nekem valaki, hogyan kell helyesen kiejteni a nevét) Édenkert a sarkon túl c. könyvét olvasom. Gaugainről szól meg a nagyanyjáról, és nincsenek benne mutánsok. Nem túl izgi, de jó kis nyugis könyv. (Könyvkritikában mindig jó voltam :-)

Erre most látom, hogy nesze, másik könyvet is írt. "Emberformájú szörnyek", valamint "elszabadul a pokol", ki hitte volna. Attól mondjuk nem félek, hogy a jövöben meghatározhatatlan müfajú bizarr-mutánsos olvasmányok nélkül maradunk.
Hm, vajon mikor lehet majd kapni? :-)

Kiolvastam China Miéville: Perdido pályaudvar c. könyvét, ami valamiféle elmebeteg, bizarr, groteszk és zseniális írás. Az elsö száz oldalon csak elmebeteg és bizarr, azon túl kell tenni magunkat, különös tekintettel az oldalanként kb ötven hangulatfestö szóra (vonaglik, sötéten, gigászi, szennyezö, büzös, mocsok, vájnak, sírgödrök, rothadó, nyomortelep, orrfacsaró, szörnyeteg, szivárog, ocsmány and such). Úgy 100 oldal után az író hálistennek kezdi kapisgálni, hogy talán már megfelelöen bemutatta a helyszint, és kibontakozik a zseniálisan elmebeteg cselekmény - utána már csak kb. kétoldalanként bukkan fel egy-egy eddig ismeretlen bizarr mutáns szerzet. Azt gondoltam, ez a China Miéville egészen biztosan egy rosszul kezelt pszichotikus, aki két adag LSD között pihenésnek szippantja a kokaint, de megnéztem a képét az internezen és teljesen normális angol fickónak tünik. (Már ha ez utóbbi kifejezés egyáltalán értelmezhetö.) Valamint ezúton gratulálnék a fordítónak, aki valószínüleg a világirodalomban egyedülálló módon adekvát szövegkörnyezetben használja a "világszöttes" szót. :-)

Az utóbbi idöben kiolvasott Auster, Bradbury, Dick, Orson Scott Card és China Miéville után viszont hirtelen valami hétköznapi könyv után kezdtem vágyakozni, úgyhogy meginterjúvoltam a kollégáimat.
Nem kellett volna.

Isolde: - Figyi, mondjatok nekem valami jó könyvet, ami a jelen vagy múlt században játszódik, de semmiképpen nem a jövöben, ami nem bizarr, groteszk vagy elmebeteg, amiben csak emberek szerepelnek, tehát mutánsok, ürlények, démonok, zombik kizárva, és amiben nem krízisenergiával vagy téridö-ugrással közlekednek, hanem mondjuk... busszal. Max vonattal.
Vámpír: - Most olvastam ki a Valist, azt szívesen kölcsönadom. Philip K. Dick írta, amikor már kezdett megörülni, zseniális önéletrajzi irás, ahol sosem tudod, hol az átmenet a valóság meg a pszichózis között.
Kislány (elövesz egy könyvet): - Ha kiolvastam, ezt odaadom, nagyon vicces, az elöbb például a Tollas Kígyó nevü azték isten az Atrium Hyatt Hotel konyhájában reinkarnálódott pitbull képében, de mégsem ette meg Bélát, a henteslegényt.
Isolde: - ...ööö... olyasvalamire gondoltam, ami még kevésbé bizarr...
Kislány (megvetöen): - Ja?? Olvasd az Anna Kareninát, abban van vonat is.

Nem adtam fel, és az idöjárás ellenére elindultam normális könyvet venni. Céltudatosan az Európa Kiadó boltjába igyekeztem, két okból: törzsvásárlói kártyám van, valamint azt gondoltam, ök viszonylag kevés kardozós-mutánsost adnak ki. Náluk talán nem fenyeget az a veszély, hogy a 'szépirodalom' polcról választott mü huszonkettedik oldalán mágus jelenik meg és változtatja kígyófejü mutánsokká a békésen teázó szereplögárdát.

Aztán megvettem Victor Pelevintöl Az agyag géppuskát.

Még hat és fél munkanap.

Rosszkedvű vagyok. Mogorva, mizantróp, dohányzó öregember-hangulatom van. Hétfő.
Úgy különben semmi okom rá.