Sopron - Brennbergbánya buszjárat, két öreg bácsi beszélget mellettem:
- És a lányod kijön eléd a buszhoz?
- Az nem jön ki, elköltöztek.
(csend)
- Aztán akkor most egyedül vagy?
- Ja.
- De ki főz?
- Hát eddig is én főztem. Állítólag nem is rosszul!
(csend)
- Aztán hova költöztek, Sopronba?
- Nem, Pilisvörösvárra. Mind a ketten kaptak ott állást.
(csend)
- A vejedet nem is láttam egyszer se.
- Ja, hát nem járt le sose a kocsmába.
(leszállunk. megkérdezem a szimpatikusabbat, hogy merre van a bányászati múzeum.)
- Itt elmegy egyenesen, aztán jobbra. Érdekli a bányászat?
- ööö... ööö... Hát igen.
Azonfelül, hogy majd egyszer bányászos regényt akarok írni, megmondom, miért érdekel a bányászat. A bányászat története szerintem az emberi értelem története. Ahogy az őskortól a középkoron keresztül sorra fedezték fel, hogy többféle anyag is van a föld alatt, és melyiket hogyan kell kivenni. A viaszmécsesekből olajmécsesek lettek, abból benzinlámpa. A vödörből vízikerék, lóhajtotta kerék, gőzgép, elektromos gépek. A teknőből csille. Az emberek egyre okosabb dolgokat találtak fel, és úgy tűnik, a bányában dolgozók között mindig voltak okosak és főleg elkötelezettek. A bányászok voltak ráadásul az elsők, akik önsegélyező egyesületeket alkottak (mindenki belerakta a fizuja egy részét a bányászládába, és abból adtak az öregeknek meg a betegeknek). A bányászat története elolvasva azt az illúziót kelti, hogy az ember szolidáris, elkötelezett, értelmes lény.
Pénteki Sopron-környéki tanulmányi kirándulásom képei (Brennbergbánya - Görbehalom - Tómalom) itt tekinthetők meg.
Brennbergbánya nevű település egészen 1800-ig nem létezett, pedig a szenet már 1753-ban felfedezték: a legenda szerint egy pásztor tüzet rakott az erdőben, amivel sikerült kapásból a fél hegyet felgyújtani. Rá is jött okosan, hogy azért, merthogy szénből van a hegy. Innen a település neve: der brennende Berg = az égő hegy. Hivatalosan csak 1800-ban jegyezték be, addig az itt született gyerekeket úgy anyakönyvezték, hogy "született in sylvis Soproniensis" = a soproni erdőben.
A szénbányászat aztán folyamatosan lendült felfele, egészen 1953-ig, amikor országunk kommunista vezetése ráeszmélt, hogy mégse túl jó, ha ennyi ember bányászik a nyugati határtól úgy kb. 1 km-re. A bánya bezárása része volt az ötvenes években a Sopron fejlettségét lepusztító projektnek, mert Sopron túl közel volt a határhoz. Brennbergbányába, a faluba aztán csak a határzáron keresztül lehetett kimenni, csak az ott lakók és közeli hozzátartozóik.
A bányát bezárták, ám a nyolcvanas években pár unatkozó tinédzser felfedezte, hogy itt aknák nyílnak a földbe, és beledobáltak mindenfélét, meg ki tudja, mit csináltak. Egyikük édesanyja sajnos bevitte kicsi fia itt készült bulizós fotóit a tanácsházára, így aztán mindenféle anyagi támogatás gyűjtése után az aknákat szakszerűen feltöltötték, betemették. Ahol valaha bánya volt, most már csak egy darab kémény, egy darab múzeum, és egy darab, a kocsmával furcsamód egybeépült templom található. Na meg a cseh és német bányászok fura nevei a temető sírkövein.
Még az egyetemen tanultam az Ankylostoma duodenale nevű rendkívül bizarr* féregfertőzésről, amelyet magyarul bányaféregnek hívtak. A féreg egyébként kizárólag trópusokon él és Brennbergbányán. A bányászati múzeumban bukkantam most egy régi könyvre: "Der hygiene des Bergmannes: seine Berufskrankheiten, erste Hilfeleistung und die Wurmkrankheit (Ankylostoma duodenale) - von Hugo Goldmann, Bergarzt in Brennberg, Ödenburg, 1903."** Izgi lehetett negyvenvalahány évvel az antibiotikumok feltalálása előtt. Sajnos a néni nem engedte, hogy lefényképezzek bármit is, pedig nagyon lelkesedtem.
* "A szervezetbe a filariform lárvák az ép bőrrel történő, már 10-15 perces érintkezés során be tudnak kerülni. A lárvák a keringésbe jutva a tüdőbe szállítódnak. Itt átfúrják a hörgőfalat, majd a szájüregbe felkerülve lenyelésük után a vékonybélbe jutnak. Itt hozzátapadnak a nyálkahártyához, és 5-8 hét alatt ivaréretté fejlődnek. Az ivarérett féreg naponta 0,2-0,3 ml vért szív, amely, figyelembe véve, hogy egy fertőzött szervezetben 50-100 kifejlett féreg is lehet, jelentős, és hosszú ideig tartó vérvesztést jenelt. A nőstény féreg naponta mintegy tízezer petét ürít, amelyek a széklettel kerülnek ki a szervezetből. A székletszóródással a talajba jutó petékből nedves, meleg körülmények között fejlődési ciklus során alakulnak ki a fertőzőképes lárvák."
** = A bányászok egészsége: foglalkozási betegségeik, elsősegély, és a féregbetegség (A. d.) - Hugo Goldmann bányaorvos, Brennberg, Sopron, 1903.
Például remek dolgokat lehetne írni arról, hogy a húgommal felkelünk hatkor, hogy az Aztékban reggelizzünk, meg, hogy ülni egyedül az Erzsébet téren reggel háromnegyed nyolckor papírpohár chillis kávéval és Bartis Attila-novelláskötettel, miközben mindenki munkába rohan (később én is), de most nincs kedvem.