2005.10.04. 09:46 - címkék: - komment
Rengeteg dolgom volt hétvégén, lepontozni a teszteket és véleményt írni mellékállásilag, novellát írni az írószakkörbe, és bélszínt készíteni Stroganoff módra. Természetesen csak az utóbbit valósítottam meg, mert főzni szeretek, a fennmaradó időben pedig aerobicoztam, olvastam a jungi analízisről, anyáztam a Pszichoterápia tankönyvében fenti fejezet íróját (minden értelmet nélkülöz), olvastam Lemtől az Édent (nagyon izgalmas), és activitiztem kis családommal, amely jelen esetben a húgomat, pasimat és Hajnalkát jelentette. A pszichológusom több különböző remek értelmezéssel szolgált arra vonatkozólag, hogy miért vagyok képtelen bármit elkezdeni az utolsó pillanat előtt, úgyhogy legalább okokon már nem kell gondolkodnom.
Tegnap meg véletlenül tévét néztünk, és láttunk egy remek filmet, Angelina Jolieval és Clive Owennel, részben Kambodzsában forgatták, a többi része meg olyan remek helyeken játszódik, mint London vagy Csecsenföld. Nemzetközi segélyszervezetekről, menekültekről és egy tragikus, ám szenvedélyes szerelemről szól, és több, szimpatikus szereplőt is kinyírnak. Beyond borders az eredeti címe, a magyar meg nem tudom, mi, és rögtön sajnálom is, hogy idén nem megyünk Kambodzsába.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása